Szerencsésnek érzem magam

Az én történetem ott kezdődött, hogy 10.-ben átiratkoztam egy másik iskolába, ahol évet ismételtem, mert két idegen nyelvet tanítanak, én pedig csak egyet tanultam. Akkor ismertem meg a mostani Párom, akit az egyik ismerősömnek köszönhetek. Miután megismertük egymást, sokat találkoztunk, beszélgettünk, hülyültünk, Ő akkor volt 12.-es. Aztán felkért, hogy táncoljak vele a szalagavatóján, és én igent mondtam azonnal. Onnantól kezdve még többet voltunk együtt. Novemberben pedig összejöttünk, de még karácsony előtt szét is mentünk. Valahogy nem működött. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú, és azt kérte tőlem, hogy maradjak a barátja. Így hát, az is maradtam.

Sokat jártam hozzá, hetente legalább egyszer felmentem hozzá, persze januárban, miután megtudta, hogy már van barátom, nem hívott olyan sűrűn, én azért rendszeresen feljártam hozzá. Minden szerdán iskola után töltöttem vele egy kis időt. Valamiért nem akartam, hogy megszakadjon a kapcsolatunk, de az érettségi után nem találkoztunk. Nyáron beszéltem vele egy párszor, persze a barátomnak nem tetszett, de nem foglalkoztam vele.

Aztán eljött a szeptember, és örömmel tapasztaltam, hogy Ő még mindig oda jár, valamilyen képzésre. Szünetekben, amikor összefutottunk, mindig beszélgettünk, de aztán rohantunk is tovább.

Decemberben persze teljesen tönkrement a kapcsolatom, külön útra tértünk, és megint egyre többet találkoztunk Párommal. Később megtudtam, hogy sokszor inkább nem ment be az órára, csak hogy tudjon velem beszélgetni.

2010. március 22-én felmentem hozzá, és beszélgettünk egy jót, miközben elterültem az ágyán, mivel előtte volt két tesi órám, iszonyatosan elfáradtam. Ahogy feküdtem, leült mellém, majd hirtelen felém hajolt, és megcsókolt. Lágyan, érzékien, mégis vadul, szenvedélyesen. Benne volt minden érzelme, amit érzett valaha is irántam. A csók után félve nézett rám, de én nem csináltam semmit, csak átkaroltam a nyakán, és visszacsókoltam. Aznap ő vitt haza.

Ezek után felgyorsultak az események. Szinte minden nap ő vitt haza, virágokkal, ajándékokkal halmozott el, és élveztünk minden napot, órát percet, amit együtt töltöttünk. Egy teljesen új embert ismertem meg. Aztán 2 hónap múlva hozzájuk költöztem, és júniusban megkérte a kezem. Azonnal igent mondtam. Nem tudom miért, de megtettem, és soha nem bántam meg. Anyós és após is örült neki, az én szüleim azonban már nem annyira, de nem szóltak bele. Aztán augusztusban megtartottuk a hivatalos eljegyzést, vacsora, tánc, és minden más. Következő év június 18-án oltár elé vitt, és azóta is boldogan, immár házasokként élünk.

Két éve vagyunk együtt, de veszekedni még nem veszekedtünk. Ha hajba kapunk, nem szólunk egymáshoz, persze alig fél óra se telik el, bújunk egymáshoz, leülünk és megbeszéljük a gondunk-bajunk. Figyelmes, szerető férj, megértő, segítő barát, hű társ számomra Ő, pedig még két éve vagyunk együtt, de soha nem éreztem még ilyet.

Mellette nyugodt lehetek, hogy nem csal meg, hogy nem bánt meg. Figyelmes, ellát apró ajándékokkal, kedves szavakkal, mellettem áll, amikor valami bajom van.

Szóval, a mai világban is létezik még igaz szerelem, ami nem a pénz, a szex és/vagy a diszkó körül forog, ahol a nőt becsüli a férfi, és ahol a nő tényleg nőnek érezheti magát. Sajnos két babánk elment, de most a 12. hétben járok, nagyon várjuk, és mind a ketten érezzük, hogy ez a kapcsolat egy életre szól...