Az új gazda és Bogi

Recsegett, ropogott minden. A tűz belekapott a függönyökbe, a bútorokba és az ágy felé közeledett. Szörnyű hője és fullasztó füstje betöltött mindent.

Bogár, a kis pumi elkeseredetten szaladt, hogy ijedt ugatásával az alvó Gazdát felverje. De a kedves, jó öreg nem mozdult, kezével nem intett, hogy jól van kiskutyám, mindjárt megyek.

Bogár nyalogatta, de nem történt semmi és a lángok közeledtek. Ijedt vinnyogással húzódott be az asztal alá és fájdalom töltötte el. Megégett...

A tűzoltók 10 perc múlva érkeztek. Felfeszítették a zárat, keresték a túlélőket. De csak egy öreget találtak az ágyában, aki füstmérgezésben halt meg.

Már éppen menni akartak, amikor az egyik meglátta a megégett kis ebet.

- Gyere, te szegény, megmentelek, kiviszlek!

A kiskutya orvoshoz került, de nem értette, hol van a Gazda, miért nem jön érte? Kaparta ketrece ajtaját és már nem is evett.

Nehezen gyógyult, mert egyedül volt, félt, rettegett. Elhagyta volna a szeretett Gazdája? Mi lesz így vele? Mit csinálhatott ő rosszul, hogy ezt történt vele?

És teltek a napok, hetek, hónapok és az öreg kutyus boldogtalan volt. Egyedül volt és nem szerette senki.

Aztán új dolgozó jött az állatkórházba. Egy öregember.

Szánakozva nézte a foltosra égett bőrű, kis ebet! Sajnálta és simogatta, amikor csak tehette. Finom falatokkal is meglepte.

Majd, egy szép nap valami furcsával érkezett: egy pórázzal.

Igen, ezt ismerem, csóválta meg a farkát Bogár. A Gazda kezében szokott lenni, ha sétálni visz engem!

Az öreg feltette a pórázt és bátorítóan nézett rá.

- Gyere, kutya, nem tudom a nevedet. De mit szólnál hozzá, ha Boginak hívnálak ezentúl?

Azóta ketten élnek, egy új házban. Az Új Gazda és Bogi.

Aki, bár nem felejt, de ajándékot kapott a sorstól, egy Új Gazdát, akivel szépen, együtt öregedhetnek tovább. És olyan jó rátenni a kutyafejet, arra a simogató tenyérre!

Mégiscsak van a kutyáknak is Istene!