Cseppecske

Fűszál végén ült Cseppecske, milliárdnyi társával és csillogott tőlük a föld. Gyémántfénnyel vonták be a látóhatárt, melyet szikrázóvá tett az ébredő Nap fénye.

Gyönyörű!

De sajnos, ami megszületett, az idővel távozni kényszerül, így Cseppecskének is melege lett, ahogy delelőre fordult az idő, felszívódott vízpáraként és lett belőle felhő…

De az anyag nem vész el, csak átalakul, - kicsit -, és ahogy a felleg egyre nőtt, súlyosabb lett és kiszakadt, Cseppecske újra eső lett és hullani kezdett!

És nem csak egyedül, de végtelen mennyiségű társával a patakba esett.

A patak pedig rohant a vízcseppel, nem nézve semmit, összeölelkezett más patakokkal és folyóvá duzzadt. Ami egyre nőtt… hatalmas erővel zúgókat, vízeséseket alakított. Alattuk pedig egyre mélyülő tavakat vájt, és forrongott, formálta a tájat.

Aztán a tóból kicsordulva lágy esésű, lassú folyóként sodródott tovább és nevelt kishalakat, ringatott lótuszvirágokat.

Cseppecske pedig, benne utazva, mindenfélét látott. Múltat, jelent és talán a jövőt…

Apró kocsonyás lényeket, melyek egyre nőttek és végül dinoszauruszok lettek, a zuzmó és mohacsomók pedig páfrányerdőkké terebélyesedtek.

Aztán négylábú, szőrös jószágokat, kik inni jártak a partra és a vízben is megindult a fejlődés. Volt, aki oda született, de volt ki visszaérkezett.

És Cseppecske mindenkivel jóban lett!

Mesélt nekik a múltról és a körforgásról, mely újra meg újra teremti a világot, csak mindig egy kicsit nagyobbra, bonyolultabbra. De jól van ez!

Míg egy napon, furcsa idegen, tűnt fel a parton. Két lábon járt, teste majdnem csupasz volt és társaival közösen makogott!

No, szegény! Sóhajtotta a vízcsepp, ez ki fog halni idejekorán, mert ilyen felkészületlen lényt még nem láttam itt!

És jöttek az újabb körforgások és Cseppecske csak várt, csak várt, hogy a szőrtelen, két lábon egyensúlyozó valami majd eltűnik…

De eltűnt sok állatfaj és sokféle növény, de ez a mindenre alkalmatlan élőlény csak szaporodott! Leigázta a világot és maga kedvére alakította. Nem törődve vele, hogy mindennek mi lesz majd a következménye!

És Cseppecske aggódva nézett körül : ennek a kétlábúnak én is áldozata leszek???

Már nem tiszta a víz amiből születek, nem tiszta a levegő, mely felszív ha felmelegszem és piszkos a felhő is melyben többi társammal gyülekezem!

Mi lesz veled így, örök körforgás?

Mi lesz veled föld víz, szellő?

És mi lesz veled Ember, ha mindezt beszennyezed?

Ha nem gondolsz a jövőre, ki fogsz halni!

Úgy, mint láttam számtalan állatnál és növénynél!

De ők a tőlük független történések miatt tűntek el!

Míg te Ember, magadnak teszed tönkre a Földedet!

Magad és utódaidat korcsosítod!

És eltűnsz majd végleg, ha így megy ez!

De én még akkor is itt leszek!

A Föld majd begyógyítja sebeit és újraindítja a körforgást és én újra esőcsepp leszek, mely egy virág kelyhében megrekedt és inni enged egy szomjas bogárnak.

És a bogár, egy szép napon, fejlődni, nőni, okosodni kezd…