Hétköznapi hősök, a mentősök!

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy az első riportomat, egyik kedves barátommal, készíthetem z el. Foglalkozását tekintve csupa pozitív dolog jut eszembe: segítségnyújtás, gyógyítás, empátia; Barátom, akit nevezzünk most Attilának, rohammentős az 5. kerületi Központi mentőállomáson.

Szombat délután 2 óra van. Borús téli délután. Egy teázóba indulok, hogy találkozzak Attilával, és beszélgessünk. Ritkán tudunk találkozni, leginkább az idő hiánya miatt. Mivel ő is tudta a mostani „randevúnk” célját, így el is kezdünk beszélgetni.

Ati már közel 7 éve mentőzik. Főállásban Budapest egyik központi mentőállomásán dolgozik, mint rohammentős, és hetente néhány alkalommal másodállást is vállal. Az egyik ilyen másodállása egy orvosi ügyelet egy másik kerületben, ahol általában az éppen ügyeletes orvosnak nyújt segítséget, mind szakmai, mind közlekedési szempontból. A másik ilyen bérkiegészítő tevékenysége a mozgóőrség vállalása. Ez annyit jelent, hogy különféle rendezvényeken mentősként biztosítják a területet, ellátják az esetleges sérülteket.

Fő állásában havi 168-186 óra között dolgozik, míg a két másodállásában kb. hat napot. A mentőállomáson nevetségesen keveset keres havonta, mindössze 80-90 ezer forintot kap. Ezek tekintetében lehetne az is kérdés, hogy egy mentős miért is lesz mentős?

Nem fizetik meg a munkáját, azt, hogy emberéleteket ment meg. Magánéletre szinte nincs idejük se, mondhatni, hogy családjuk is már csak „fényképről ismeri meg őket”. A válasz: „Erre mondják azt, ha egyszer megcsap a sziréna hangja, egy hónapot kibírsz itt, akkor soha többet nem akarsz mást csinálni. Jó segíteni” – válaszolta kérdésemre mentős barátom.

Egyre jobban bele mélyedünk a beszélgetésbe, és így sok minden kiderül. Megtudom azt is, hogy a mentőt általában Ati vezeti, mint sofőr/ápoló. Az autóban általában hárman tartózkodnak egy – egy riasztásnál: a sofőr/ápoló, egy ápoló, illetve egy oxyológus orvos.

A rohamkocsi egészségügyi többletfelszereléssel rendelkezik, s a hordágya három oldalról megközelíthető. A kiérkező orvosok, és ápolók feladata az alapvető életműködések pótlása, s az újraélesztés, az életveszély elhárítása, valamint a tömeges kárhely felszámolása.

A budapesti közlekedés nem mondható zökkenőmentesnek, sőt; reggel, és délután mindenfelé dugók, a legforgalmasabb csomópontokon napközben is nehéz a haladás, s ezt az állapotot tovább rontja az állandó útlezárás. Azt gondolhatnánk, hogy a rendőröket, tűzoltókat és a mentősöket segítik az autósok, buszosok, és a villamosvezetők. Meglepő, és sajnos elég borzalmas, hogy erre a kérdésemre a következő választ kaptam: „Nem, sajnos nagyon nehéz a közlekedés a fővárosban, nagyon kevés ember van a segítségünkre. Talán a villamosvezetők figyelnek oda a legtöbbször, de velük is már nagyon sok problémánk volt. Az autósok, és a buszosok? Nos, nagyon sok a figyelmetlen ember, illetve azok is sokan vannak, akik sietnek a munkába, vagy az egyéb dolgaikat intézni. Szerintük az fontosabb, mint elengedni egy szirénázó járművet.”

Már nem egyszer volt szó arról a médiában, hogy egy mentőautó balesetet szenvedett. Megtudtam, hogy neki egyszer volt balesete, amikor beléjük ütközött oldalról egy figyelmetlen autós. Ebben az ütközésben a vezető karja 4 darabba tört el, de szerencsére a beteg, akit szállítottak, az ütközés hatására jobban lett. „Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de így volt. A sérültnek visszatért a normális szívműködése.” Ez a történet nem tagadom, de mosolyt csalt az arcomra. Egy mentős balesetet szenved, és a sérült, akinek gondjai voltak a szívműködésével a baleset hatására jobban lett. Ez tényleg hihetetlennek tűnik. De sajnos nem mindenki éli túl a sérüléseit.

Egy nap átlagosan 10 embert látnak el. Ez alatt az idő alatt nagyon széles a paletta, ami miatt riasztják a mentőket. Egy jó mentős elképzeléseink szerint, nemcsak szakmailag felkészült, hanem emberileg is foglalkozik velünk. Nem elég az, hogy ha egy baleset helyszínére kiérkező ápoló, beköti az infúziót, vagy ellátja a sebet, a beteggel törődni is kell. Beszélni hozzá, megnyugtatni, elmondani, hogy mi is fog most vele történni, és a jövőre nézve milyen kilátásai vannak. Ezért is van az, hogy egy 12 órás műszak nemcsak fizikailag, de szellemileg, sőt, pszichikailag is elfáraszt egy mentőst. A kevés pénz, a sok sérült, a rohanó munka, és a borzalmasabbnál borzalmasabb esetek megviseli még azt a mentőst is, aki már évtizedek óta ezzel foglalkozik. Ha valaki meghal a mentőautóban, az megviseli az ápolókat, de még az orvost is. Sajnos, mint kiderült, ehhez az állapothoz hozzá kell szokni. „ Ha valami baj van, az emberek minket hívnak. Csodát várnak tőlünk, de sajnos arra mi sem vagyunk képesek. Van, amikor el kell fogadnunk a tényt, hogy már nincs mit tenni, nem tudjuk megmenteni a sérültet. Ehhez muszáj volt hozzászoknunk. Nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy nem tudunk mindenkin segíteni. Mi mindent megpróbálunk. Ha egy kisgyereken nem tudunk segíteni, az visel meg a legjobban. „ – mondta Attila.

Riportom befejeztével az is kiderül, hogy a mentősök milyen körülmények között dolgoznak. Az eszközök közül is csak a legszükségesebbek állnak a rendelkezésükre. Barátom két szóval jellemzi: „Magyar egészségügy…” – mondta kicsit felháborodottan.

Amikor a magyar egészségügyről kérdeztem a véleményét, nem csupán szóban, de a mimikájából is ki tudtam olvasni erre a választ. „ Nos, nem a legjobb. Fogalmazzunk így…Az a legszörnyűbb az egészben, hogy egy hónapban legalább 14 napot dolgozunk 12 órás műszakokban, mégsem becsülik meg a munkánkat. Nap, mint nap életeket mentünk meg, embereken segítünk, és mégis olyan nevetségesen alacsony a bérünk, hogy alig tudunk belőle megélni.”

Hálás vagyok mindenért. Voltak elképzeléseim, hogy milyen lehet egy mentős élete, s örülök, hogy most ilyen részletesen megismerhettem ezt. Reménykedjünk abban, hogy a magyar egészségügy is fejlődésnek indul, hiszen ha ez nem fontos, akkor mi az?!