45 év után, csak úgy nem dohányzom!

Így kezdődött. Szép reményekkel indult a nyári reggel.

Pontosan annyi cigarettát fogok szívni, mint eddig, sőt ha lehet, még többet. - Mondtam magamban, és rágyújtottam. Legalább ennem kellene valamit, éhgyomorra nem jó a cigi.

Dehogy nem! Sőt, hamarabb összeszedem a gondolataimat. Dúlt a vita önmagammal. Ha lehetne, mindenhova tennék gyújtót, cigit, hogy a lakásban bárhol rá tudjak gyújtani. De nem lehet, mert az nagy önzőség lenne. No meg, nagy lenne a bűz. Nem tiszta az a lakás ahol dohányoznak. Utálom, hogy kompromisszumot kell kötni! Különben is, azt csinálok a lakásomban, amit akarok! Nekem ne mondja meg senki, hogy ne gyújtsak rá a lakásomban!

Szép lassan, belecsurogtunk a kimondatlan szabályokba. Mint a kicsi ér, mely utat tör magának. - Kimondatlan új szabály vagyok! Vigyázat jövök! Be kell tartani! Különben számkivetett, a társadalom szélére penderülő, ellenálló leszek. Akit elkerülnek a munkatársak, régi barátok, és a család. Azt mondják majd: - Büdös bagószag van nálad! Vagy nem mondják, az még rosszabb! A hátad mögött búgják, mint a szél: - Nem megyek hozzá, mert olyan bagószag van nála.

Leveleimet olvastam a neten, majd kinyitottam az ablakot, a füst miatt. Halk duruzsolás, kotyogott a kávé. Illata a szobámba kúszott. Mint Maci Laci, az elemózsiás kosár felé, orrom szimatot fogott. Két cukorral, tejszínnel tettem a csészét az asztalra. No most jön a várva várt rituálé. Boldogan kinéztem az ablakon. Csodálatos nyár. Tomboló energia, a nyíló virágok önfeledt öröme. Húztam az időt a várva várt édes, mámoros, kávézás idejét.

Ilyenkor nem mondjuk, hogy a cigarettázást várjuk, mert azt nem szokták mondani. Nem jó, és tudja mindenki, hogy káros. A kávézás édes pillanatát várjuk, és vele a cigit. A kávéról köztudott, hogy hasznos a serkentő hatása. Az anyagcsere gyorsítását elősegíti. Immáron sokadszor is. Éljen a reggeli kávé! Ki, hogy szereti! Tejjel, cukorral, netán cukor nélkül, avagy az ínyencek tejszínnel. Vagy ott a capuccino! Sok munkahelynek van kávéautomatája. A változatos kávé, tea, csokoládé, arra sarkalja a dohányost: - Még egy kávét iszom a cigivel!

Kávé, cigi, reggel otthon! Majd a munka kezdetekor, ugyanaz megismétlődik. Eljön a délelőtt, amikor kicsit kinyújtóztatni magunkat, kivonulunk egy cappucinóra, de közben visszük a cigit. A gyújtó nem kell, mert ad valaki tüzet, hiszen úgy sem leszek egyedül.

De olyan hamar véget ér! Leég a cigi, elfogy a kávé. Meg kell ismételni! Csészémben kávé, számban cigi. Ültem a leveleim előtt, és szívtam a bagót egymás után. Főnököm nincs, így magamnak kell parancsolnom. Nem haladtam semmit a munkámmal. Fél tizenegy fele járt az idő. Elnyomtam besárgult ujjaimmal a csikket. Oda se nézve, nehogy látnom kelljen a teli hamutartót, ismét a cigis doboz után nyúltam.

– Na elég! Mondtam magamnak. Most nem gyújtok rá! Majd később! Mondjuk… egy óra múlva!

Szinte le sem vettem az óráról a szemem. Lassan múltak a percek. Tikk-takk. A vekkert bámulva, végig ültem egy órát! Biztattam folyamatosan magam.

– Bármikor rágyújthatok. Senki nem mondja, hogy nem gyújthatok rá! Nincs tiltva. Amikor ehhez a gondolat sorhoz értem, belső hangom közbeszólt.

– De! Én! Magam tiltom, magamnak!

– Megáll az élet, ha nincs cigaretta?

– Cigi nélkül nem forog a föld? Most először gondoltam ilyen módon azokra a honfitársaimra, akik nem cigarettáznak. Vajon ők mit csinálnak, amíg én cigizek? Reggeli után, ugyanúgy veszik a levegőt, mint mások. Nem tátognak cigi után, mint a partra vetett hal. Nem problémáznak, hogy: - mikor gyújthatok rá? Tudják a dolgukat. Mi dohányosok, szó szerint semmit sem tehetünk addig, míg el nem szívtuk az evés utáni cigarettánkat. Legalább is úgy hisszük. Sőt, úgy gondoljuk, az jár nekünk! Szalmaszálat sem teszünk arrébb, amíg meg nem halljuk az öngyújtó diszkrét, pikáns kattanását.

Tikk-takk. Egy óra múlva már nagyon rá akartam gyújtani. De egy belső cinikus érzés, gúnyos gondolat szivárgott lusta szürkeállományom tekervényei közé. Oda beszorult, onnan se ki se be! Gondolatok szavakká formálódtak bennem:

– Nem bírod tovább… Ugye? Most rá fogsz gyújtani! Ne tétovázz! Úgy sem szabadulsz!

– Csak ennyi volt?… Csak ennyi? Egy óra? Gyenge vagy!

A viaskodás bennem feszült, belső haraggá tornyosult.

– Nem bírod tovább! Eddig bírta. Ez is csoda volt! Nyugodtan fogd meg a dobozkát. Vedd ki az óhajtott rudacskákat, és szívd! Megérdemled! Hiszen … egy egész óráig nem gyújtottál rá! Most jutalmul kettőt-hármat is elszívhatsz egymás után!

– Hát milyen ember vagyok én? - kérdeztem magamtól.

– No lássuk! Mondtam magamban, meddig bírom cigi nélkül? Nagyon dühös lettem. Semmi és senki, csak a saját tudatom volt velem. Egy nagy játék magammal, magamért!

Mint a gyerekek, amikor kíváncsiak. Ki bírja tovább a víz alatt? Megkérgesedett, kőkemény belsővel saját magam ellen játszom. Magamért! Magas volt a tét. Az új énem. Aki saját magának tud nemet mondani, az másokra is tud hatni. Az én célom ennél szerényebb. Nem akarok a dohányfüst szorításában szenvedni. Meg kell tanítani önmagam a fegyelemre.

Másfél éve nem dohányzom, már nem akarok rágyújtani. Új énem született.