Télapóra

Télapóra

A fa évgyűrűinek változatos mintázata köszöntött reggel. A kiságyam egyik rácsa laza volt, ki tudtam emelni a helyéből.

Vasárnap reggel. Ma nem megyek iskolába. Csönd van körülöttem. Nem moccanok, figyelek. Nem érzem a cigarettaszagot. Ezek szerint csak én vagyok itthon. Körbenézek. Lábamtól méterre szoba ajtó, a fehér festék sárgásra váltott, hiányos. Időnként a körmömmel pattogtatom róla az olajfestéket. Jobbra mellette nagy, barna, három ajtós szekrény. Az éjszaka főszereplője, félelmem tárgya. Mellette fél méterre az ablak, majd az erkély ajtó. A falig bezárólag ismét ablak. Fejemnél a cserépkályha. Fél méterre a kályhától a kicsi éjjeliszekrény. Rajta horgolt terítő, a nép rádió, előtte vekker óra. Majd a két nagy ágy egymás mellett. Bevetve, letakarva. Ágy lábánál öreg asztal, horgolt terítővel díszítve. Feltekintek a plafonra, megvannak-e a repedések? Megvannak. Földrengéskor keletkeztek. Földmozgás erős volt, a három ajtós tetején állt a fekete plüss nyuszi, lebucskázott róla. De most valami szokatlan látvány zavarta meg pásztázó tekintetemet. Gondolataimból kizökkenve, valami piroslott az ablakban. Lehet, hogy valaki oda tette a piros valamijét? De mi az? Papír? Sapka? Vagy netán, valami csodás elszíneződés? Nem mozdultam. Nem lehet az, amit láttam! Nem kerülhet oda semmi! Kívülről az erkély, belülről az ablak. De nincs értelme, hogy valaki oda tegyen valami pirosat! A bort a konyha szekrényben tartják. Különben is, az nagyobb mint ez a piros valami. Lehet, hogy cigi. Az nem piros! Cigit is a kredencben tartja anyu. Hát akkor mi lehet az? Most már annyira kíváncsi lettem, hogy felemeltem a fejem a párnámról. Talán egy alma! Nem ott tartjuk az almát. Bal kezemre könyököltem, hogy jobban lássam. Alma nem lehet! Az nem csillog. Csoda! Csak csoda lehet! Valamilyen tündér, vagy a Jézuska! Nekem csodacsomagot tett az ablakba! Ez az én titkom! Vagy az apu. Csak apu lehetett! Az Apu! Vissza jött és ezzel a csomagocskával jelzi a titkot, amit én már sejtettem. Nem halt meg! Nem eresztették le a koporsóval a mélybe! Hevesen dobogott a szívem. Mert, ha valóban apu az, akkor nekem gyorsan el kell vennem azt a csomagot, hogy más ne lássa meg! Felültem, jobb lábam átvetettem a kiságy rácsán és háttal leereszkedtem a földre. Teljes figyelmem a csodára irányult. Nem hallottam meg az ajtó nyitódását. Közelítettem a pirosló csodához. Ahogy közelebb értem, egyre jobban megerősödött bennem, amit látok. Titkos üzenet! Kikerekedett szemmel húztam el a földig érő függönyt, amit anyu horgolt. A csoda megmutatkozott teljes valójában. Csillogása elrejtette a titkot, amire olyan erősen vártam. Közel hajoltam,ismerősnek tűnt a csomag. Gyönyörű, csillogó, piros színét már láttam. Megvan! Ez mikulás csomag! Nyúltam utána, már gondoltam is, hogy mi van benne! Alma! Gondoltam kissé csalódottan, eközben leesett a földre. És gömbölyödve, sercegve, a kis csodahozó zacskóból, kigurult egy vöröshagyma.

-Na bárónő, mit hozott a Mikulás? - Elsápadtam zavaromban. Rajtakaptak! Megfordultam. Arcán félmosoly húzódott. Mintha földre kiterített gondolataim gurultak volna a hagymával. Szívemben mély fájdalom. Nem az apu titkos üzenetét találtam meg. Kicsit haragudtam is rá emiatt.

Mákos nudli

Nem csak én tudtam arról, hogy kijár a rács a kiságyból. Egy délután, mikor kettesben voltam a testvéremmel, a konyhában azon gondolkodtunk,hogy mit is együnk. Nagy örömünkre anyu, mákos nudlit készített előző nap. Ez ritka esemény volt, soha azelőtt, és azután, ilyen nem történt. Sok időt vesz igénybe a főzés. A gyerekek az iskolában esznek, a felnőttek a munkahelyükön. De nem is voltunk éhesek, csak úgy nasiztunk volna. Benyitottam a spejzba. A legnagyobb lábosunk, büszke piros színnel feszített a polcon. Leemeltem a fedelét. Sötétlett benne a mák, néha kibukkant innen onnan a nudli. Sok mákos nudli volt a lábosban. Beleszagoltam és becsuktam a szemem. Arra gondoltam, senki sem venné észre, ha az ujjaimmal egy szem nudliról lesöpörném a mákot. Úgy is tettem. De nem tudtam abbahagyni! Egyre gyorsabban és egyre több nudliról söpörtem le ujjacskámmal a mákot. Testvérem beszólt, hogy mit csinálsz ennyi ideig? Majd benyitott. Látván mit csinálok, ő is gyors mozdulatokkal kotort a láboskába .Nem soká, a nudlik csupaszon hevertek a lábosban. Nem is értettem, hogy történt!Valahogy olyan gyorsan lefogyott a nudliról a mák.

Kulcs zörgött a zárban. Ajtó nyílott. Már az arcát megláttam, ha netán haragos volt. Mindig azt figyeltem, haragszik-e az anyu, mert akkor elkerültem, és még véletlen sem kerültem az útjába. Most viszont adott volt a helyzet. Komor, fáradt arca volt. Mindkét oldalon a barázda mélyebbnek látszott, amúgy is sovány arcán. Bementünk a szobába mindketten. Tudtuk, ha észreveszi a mák hiányt, veszekedés, kiabálás lesz. Nem telt el sok idő. Nevünket kiabálva, hívott bennünket. Mentünk a konyhába, ő meg a szobába. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, a helycserének. Rövid idő telt el. Megjelent anyánk a kiságy kivehető rácsával. Konyhában az ablak előtt, az asztal állt. Alatta a két szélén hokedlik. Elbújni se tudtunk. Csattogott a bot a lábunkon, hol az enyémen, hol a testvéremén. Mikor, hol talált el, attól függött a sikításunk erőssége. Ment ez így pár percig. Időnként a fejünkre, és hátunkra, karunkra záporoztak a botütések. Leguggoltunk, átöleltük a lábunkat, úgy védekeztünk. De akkor a karunk, és hátunk, netán a fejünk kapta az ütések záporát. Egy ilyen ütéssorozat közben, időnként az asztal lábát találta el. Nem én kaptam az utolsó csapásokat, amikor eltörött a kiságy rácsa. Hosszába törött, meghagyva az évgyűrűk vonalát.