Hit és az általam vetett hit... gondolataim Istenről

Körülbelül 12 éves lehettem, mikor bekerültem egy evangélikus énekkarba. Nagyon barátságos, tisztességes emberek gyülekezete, akik nem csak saját maguk közt voltak ilyen emberségesek, másokkal is. Akik áldoztak időt, pénzt, és energiát egy jó cél érdekében.

Mondanom sem kell, jól éreztem magamat, befogadtak minden hibám ellenére, és énekkari részvételeken kívüli eseményekre is hívtak, mindig jó szándékkal. Egy idő után, nem csak énekkarba jártam, hanem Istentiszteletre is ellátogattam. (Az énekkarban énekelt a lelkész, a felesége pedig a kórusvezető.)

Mivel nem voltam megkeresztelve, úgy 16 éves korom környékén döntöttem el, hogy meg fogok keresztelkedni. Saját egyéni döntésem volt, senki sem akart befolyásolni. A szüleimnek csak az volt fura, hogy mindenki katolikus vagy református a családban, csak én vagyok egyedül, aki evangélikus szeretne lenni. Nem volt ellenvetésük, ők sem kényszerítettek volna abba, amit nem akartam, elfogadták a döntésemet.

A lelkész úr fel is készített a konfirmálásra, mert úgy döntöttünk, hogy a keresztelővel egyben lesz a konfirmációm is. Keveset tudtam Istenről. És még kevesebbet a Bibliáról. Mikor elérkezett a nap, a keresztelőm ideje, nagy meglepetésemre az énekkar sok tagja is eljött, hogy énekeljenek nekem. És megkeresztelkedtem. Eljött a középiskola, és egy evangélikus iskolát választottam, amit később sem bántam meg soha.

Messzire kerültem a szeretett énekkaromtól, lelkészemtől, családomtól. Sokat utaztam, és utaim során olyan sok embert láttam, hallottam. Beszélgettem is egy fiatalemberrel, akinek egy kislánya van, hogy ő hisz-e Istenben. Hisz-e abban, hogy Isten segít neki, ha bajban van, és általa megtalálja a bajból kivezető utat? De a válasz megdöbbentő volt.

Szerinte nincs Isten, mert Isten hol volt ekkor meg akkor, mikor háború volt, vagy épp meghalt valakije...

Rá kellett jönnöm, hogy a hit, nagyon nehéz kérdés.

Az emberek többsége csak akkor teszi össze a két kezét, és akkor imádkozik, ha bajban van.

Az én hitem pedig erős. Nem mondom magam nagy kereszténynek, de rögös utamon, sok szenvedésemben mindig kaptam kiutat, amiért imádkoztam Isten meghallgatta, segített rajtam.

És a szomorú számomra, hogy olyan sok ember tarthat bolondnak, mert én Isten kezét szerettem volna fogni a nehéz időkben, és most, hogy boldog vagyok, sokszor köszönöm meg neki azt, amit kaptam. Senkinek sem fogom mondani, hogy kezdjen el imádkozni, mert a pokol tüzén ég majd meg, mert ez így butaság. Hiába imádkozik valaki, ha az Istenbe vetett hite nem létezik.

Végezetül egy kis történetet hadd írjak le ide, ezen is érdemes elgondolkozni.

Isteni Segítség

A faluban árvíz van. Egy ember felmenekül a háza tetejére.

A víz félig ellepte a házát, amikor arra jön egy csónak.

Az ismerősök kiabálnak neki:

- Gyere, szállj be a csónakunkba!

- Nem szállok... - mondja.

- De gyere, mert jön az ár, és elviszi a házad!

- Majd Isten megsegít.

A csónak elmegy.

A vízszint emelkedik, a ház rogyadozik, amikor ismét megjelenik a csónak.

Az emberek ismét hívják:

- Gyere, szállj be a csónakunkba! Segítünk, hogy megmenekülj.

- Nem, nem megyek.

- De mindjárt összeomlik a házad, beleesel a vízbe és megfulladsz!

- Majd Isten megsegít.

Elment a csónak.

Jött a víz, a ház összeomlott, az ember beleesett a vízbe, és megfulladt.

A lelke felkerült Istenhez.

Kérdezi Isten:

- Miért nem szálltál be a csónakba?

- Hát, Istenem vártam, hogy majd megsegítesz.

- Fiam, én kétszer is küldtem érted csónakot..."

És az ige, ami alapján kereszteltek, és ami nekem fontos irányadó az életemben:

Jn 3,16: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönöm annak, aki elolvasta türelmesen a cikkemet.