Fájdalom

Fájdalom, szomorúság, bánat, érzések, amiket mindannyiunk átélt már. Ki kisebb, ki nagyobb mértékben, senki nem mentes alóluk...senki.

Amikor az embert valami rossz éri, olyan mintha egy darabot tépnének ki belőle.

A „seb” idővel begyógyul, de mindig hiányozni fog az a darab, amit kitéptek belőlünk. Általában túléljük, ha a lelkünk megsérül, de hiányozni fog az, amit a fájdalom során elvesztünk. Szerintem azért fáj annyira, mert érezzük valamit elvesztettünk abból, ami eddig voltunk, siratjuk azt a darabot ami elveszett belőlünk, siratjuk azt a személyt, akik többé már nem lehetünk. A fájdalomnak több szakaszát említik a pszichológusok: szomorúság, bosszú, megbánás, sajnálás, önhibáztatás...és csak ezek átélése után térhetünk vissza a normális életünkhöz.

Ami nem lesz a régi, de nincs garancia rá, hogy rosszabb lesz mint volt...ezért fel a fejjel.

Olvastam valahol, hogy mindennek valami oka van, ok nélkül SEMMI sem történik..

Persze ezt nem merném mondani egy anyának, hogy gyereke okkal halt meg...de az esetek nagy részében minden fájdalomnak valami oka van. Amikor benne vagyunk és szenvedünk nem tudunk tisztán gondolkodni, időnek kell eltelnie míg más szemmel is látni tudunk. Egyeseknek elég 1-2 nap másképp látni, másnak hetek kellenek, van akinek hónapok, évek. De van, akinek egy élet sem elég rá, hát különbözőek vagyunk mi emberek, ettől érdekes a világ...

Egyben vagyunk csak egyformák, mindenki átél az életében kisebb-nagyobb szomorúságot, bánatot. Ha nem ismernénk a szomorúságot, örülni sem tudnánk igazán...nem tudnánk, mi az az igazi öröm és értékelni sem tudnánk. Igazságtalanul hangzik, de így van.

Ha valamit elvesztünk, kell jönnie másnak helyette. Szerintem van egy „kosár” és ha valamit kivesz az élet belőle, vissza is tesz helyette valamit, hogy a kosár „egyensúlya” megmaradjon. Elveszik belőlünk az, de lesz helyette valami más értékünk.

Az esetek nagy részében azért történik meg a baj, mert meg kell változnunk és mivel magunktól nem jövünk rá, hogy meg kell változnunk, a sors elénk gördít egy „követ” , hogy változzunk meg, hogy új emberek legyünk.

Kis történet: Ha egy kapcsolat megszakad, mert a felek nem egyeznek meg, sokszor előfordul az, hogy X bántja Y-t továbbra is, mert X-nek is nagyon fáj, és azt hiszi a bosszú állapotában, hogy ha fájdalmat okoz Y-nak, neki jobb lesz. Pedig nem lesz jobb. Attól jobb sosem lesz, ha másiknak fájdalmat okozunk. Csak nem látunk tisztán, ha valaki nagyon megbánt. Rossz tanácsadó a harag, a bosszú, de olykor az tűnik a legjobb fegyvernek. Amikor a bosszúvágy vezérel, olyan dolgokat teszünk meg a másik személye ellen, amit normális esetben nem tennénk meg. Nem lesz jobb, ha másnak is fájdalmat okozunk, csak ezt akkor nem látjuk.

Idővel sikerül tovább lépni. ”Az idő minden sebet begyógyít” – mondják - csak az a baj, hogy nem nyújt vigaszt.

A bosszúról nem nekünk kell gondoskodni, mert ha ok nélkül ért a baj és mi nem vagyunk hibásak (ilyen is lehetséges), akkor a sors „kifizeti” azt, aki minket bántott.

Hogy kedvenc mondatommal éljek „What goes around, comes around” vagyis: Ne csinálj, kívánj olyat másnak, amit te sem szeretnél magadnak, amit te sem szeretnél átélni.