Amina születése

Hát nem mondom, hogy nagyon örültem, elkezdtem remegni, és a szobában úgy pakoltam a cuccaimat, hogy a fele se fért bele a táskába, pedig előtte simán abban volt minden. Ez volt 8-kor. A nővér felkísért a szülőszobába, ahol pont ott volt egy ismerős szülésznő, aki velem volt aztán egész nap. Annyit mondott, zuhanyozzak le, adott egy hálóinget, és felfektetett az ágyra, ahol rámkötötte az nst-t, és bekapcsolta nekem a rádiót.

Azt tudni kell, hogy nem volt nyitva a méhszájam, csak egy ujjnyira, sőt semmi fájásom sem volt. Szóval vártam az orvost, mert burkot repesztett. Kb. 10 perc múlva ott is volt, nem fájt, csak kellemetlen volt. Ekkor megérkezett a párom, aki persze hogy nem evett semmit, és falfehér volt, hogy úristen szülünk.

9 körül már éreztem, hogy jönnek a fájások, de 1 percenként és még összevissza, és nem is igazán mutatott a fájásmérő semmit. Ez ment 1 órán keresztül, mert várták, hátha magától rendszereződik, de nem. Aztán megkaptam az oxitocint, amitől rögtön beállt, és annyira erős lett, meg gyorsan jött, hogy kértem az epidurális érzéstelenítést, amit rögtön akkor be is adott az orvos. 3 adagot kaptam, mindegyik kb. 2 órát hatott, de nagyon jó volt, mert szinte semmit nem éreztem, csak az nst mutatta, hogy most mekkora fájás van. Közben vagy 2-szer lelassult Amina szívhangja. Majdnem császár lett belőle, de megnyugtatott a szülésznő, hogy ez még normális, aztán tényleg minden rendben is volt. Amíg hatott (délután 4-ig) az érzéstelenítő, addig teljesen jól éreztük magunkat, még nevetgéltünk is, aztán 4 után kezdett múlni a hatása és akkor már azt mondta a szülésznő, hogy nincs több, mert most már szülünk. Megnézett és mondta, hogy ha úgy érzem, akkor nyomhatok is. El sem hittem, hogy már itt tartunk. Ekkor már nagyon fájt, de így visszagondolva azt mondom, könnyű volt és nem fájt, viszont akkor azt mondtam, hogy nem szülök többet. Párom támasztott hátulról, az orvos oldalról, a szülésznő meg elöl mondta, hogy már ott a feje, és hogy szőke, és mindjárt meglesz. Akkor én azt mondtam, hogy nem bírom tovább, de kaptam lentre egy érzéstelenítőt, jött a gátmetszés, amiből semmit nem éreztem, és jött a fájás, nyomnom kellett még egy nagyot és kint is volt az egész baba pontosan este 6-kor.

Olyan hihetetlen volt, és csodálatos. Én nem sírtam, akkor nem is értem miért, pedig mindenen tudok, de a páromat láttam, hogy pityereg. Ő vágta el a köldökzsinórt is és fényképeket is csinált. Aztán ideadták nekem pár percre. Majd elvitték mérni meg fürdeni meg öltözni, de sajnos már nem hozták vissza, mert hideg lett a kezecskéje és berakták az inkubátorba egy kicsit.

Aztán kaptam még fájdalomcsillapítót és fél óra alatt elkészültem én is, semmit nem éreztem belőle. Még viccelődtünk is az orvossal. És abban is szerencsém volt, hogy egész nap én voltam az egyetlen a szülőszobán. Hát ennyi az mi történetünk.

Ezúton szeretném megköszönni Lénártné Magdinak, a szülésznőnek, és Dr. Imri István főorvosnak, hogy segítettek nekem megszülni ezt a kis csodalányt. Továbbá a miskolci Semmelweis kórház csecsemőseinek is, valamint a páromnak aki végig fogta a kezem, és egy percre sem hagyott magamra.

Az élet legszebb dolga volt, és hiszem, hogy másnak is szép emlék lesz. Mert én nagyon féltem a fájdalomtól, nagyon alacsony a fájdalomküszöböm, féltem a vágástól, de most már tapasztalatból mondom, hogy nincs mitől félni.

Mindenkinek kitartást, erőt, és sok boldogságot kívánok.