Kisfiunk hosszú útja!

Ekkor egyujjnyira voltam kitágulva… A férjemet haza is küldték. Én átöltöztem, és felraktak NST-re, majd ott hagytak. Olyan fél óránként jött a szülésznő, megnézett és este 23 óra 15 perckor úgy döntöttek, lekísérnek a terhes patológiára, hogy aludjak, ha tudok, mert nem lesz ma baba. Elfoglaltam az ágyam (velem együtt öten lettünk). Persze semmit nem tudtam aludni, mert a derekam ketté akart szakadni, a hasam is fájt, de az nem volt vészes.

Reggel 5 óra 30 perckor NST-re kellett menni, megnézték a pocakomat (megnyomogatták) mert az NST erős összehúzódásokat mutatott, de nekem még mindig csak a derekam, viszont az iszonyúan fájt és azt mondták ismét, ma még nem lesz baba.

Olyan voltam, mint a hulla, mivel már akkor volt két napja, hogy nem aludtam szinte semmit.

Teltek az órák és eljött a 13 óra, mikor jöttek a látogatók, úgy megörültem, jött a férjem, anyukám, anyósom, mamám. Lementünk sétálni az udvarra, hátha jobban tágulok, de minden lépés maga volt a pokol, mert nagyon fájt a derekam, de persze erre a dokik azt mondták mindig, hogy tágulnak a csontok, de eszükbe se jutott, hogy adjanak valami fájdalomcsillapítót, mert majd megszakadok a fájdalomban. Eljött a 18 óra, a látogatási idő vége, elbúcsúztunk és elmentek, én meg mentem, hogy eszek egy kicsit. Férjemék 3/4 7-re hazaértek. Este 7-kor felkeltem, hogy megyek már valami fájdalomcsillapítót kérni, meg elmegyek pisilni és ahogy felálltam, zsupsz, elfolyt a magzatvíz egy része. Szóltam a nővérkének, aki felkísért a szülőszobára. Megint az vizsgált meg, aki akkor, mikor bejöttünk. Mondták, hogy zuhanyozzak le a magzatvíz miatt, meg az amúgy is jólesik ilyenkor és felraknak NST-re.

Így is volt, de még mindig csak a derekam majd széthasadt, a hasam egyáltalán nem fájt.

20.30-kor mondta a szülésznő, ha gondolom hívjam fel a férjem, bejöhet, hogy ne legyek egyedül. Felhívtam, 21.40-re beért. Nagyon jó volt, hogy ott volt velem, vizezte a ruhát, amit a homlokomra tettünk, fogta a kezem, amikor ráültem a vajúdó labdára gyúrta a derekam…jólesett.

Fél óránként néztek, de nagyon nehezen, lassan tágultam. Már 29-én reggel 8 óra volt, amikor végre kezdték az infúzióba bekötni, és bele a dupla, majd tripla adag oxitocint, hogy táguljak már. Sajnos sokat ez se segített. Na ekkor rájöttek, hogy fájásgyenge vagyok, azért nem fáj a hasam, csak a derekam. Végre eltűnt a méhszáj! Ez óriási öröm volt mind nekünk, mind a szülészeknek.

Nyomtam mikor kellett, de mivel nem volt rendes fájás, így azt se nagyon tudták behatárolni, mikor nyomjak, de így se jött ki a kincsem, ekkor gátmetszést csináltak.

Na akkor úgy döntöttek, hogy vákuummal segítenek, hozták a gépet az ágyamra, két oldalról egy szülésznő és egy doki ült, és mikor nyomni kellett, akkor ők mind ketten nyomták a hasamat, egy másik doki meg rárakta a kicsi fejére a vákuumot.

Majd még egy nyomás, és végre kicsusszant Viktor 2009.06.29-én, 12 óra 25 perckor, 3700 grammal és 57 cm-rel, hatalmas boldogság volt, olyan kis aranyos.

A gátmetszést összevarrták, na ez még maga volt a pokol, de nem érdekelt, csak az hogy végre megvan, egészséges, szép nagy baba.

És július 3-án (a 20. szülinapomon) hazaengedtek minket a kórházból!

Ma már 5 hós nagylegény, életvidám, 7500 gramm és 70 cm.

Sose felejtem el a szülést, de megérte szenvedni!