Roli baba csodálatos születése!

Szóval az egész délelőttünket a dokinál töltöttük, el is fáradtam mire hazaértünk. Ebédeltünk, majd ledőltünk tévézni, pihizni. Fáradt voltam gondoltam alszok egyet. Épphogy elaludtam volna, mikor pontban negyed 4-kor iszonyatosan begörcsölt a hasam! Szinte el sem múlt mikor jött a következő! Nem bírtam megmozdulni annyira fájt! A párom mondta, hogy ezek szerinte már azok és el kéne indulni a kórházba. De Én nem hittem el és még elmentem a fürdőbe még le is zuhanyoztam nagy nehezen segítséggel. Aztán beláttam, hogy bizony nem akar múlni és 5 percenként jönnek a fájások, így hát mennünk kell ám, de gyorsan! Gyorsan felöltöztünk, Nekem a Párom segített, mert alig bírtam mozdulni aztán felkapta a csomagomat, be a kocsiba és irány a kórház! Az úton már eléggé szenvedtem úgy markoltam az ajtót, hogy félő volt, hogy kitépem a helyéről! :) A 25 perces út óráknak tünt igy. Aztán végre beértünk (16:31 perckor), még recepción kellett szöszölni aztán fel a szülészetre, találni valakit aki segíthetne, mert tök üres volt minden a zárlat miatt. Találtam egy nővért , elmentünk egy vizsgálóba. A páromnak kint kellett maradnia amíg néztek egy CTG-t. Nem sok értelme volt, mert nem is volt jó a gép és nem mutatott semmit, csak időhúzás volt. Közben szóltak a dokimnak is aki pont ügyeletes volt. Átkísértek egy másik vizsgálóba ahol várnom kellett míg a dokim odatalál, na ekkor még jobban fájtam már.

Mikor végre odatalált megvizsgált és mondta, hogy szűk 1 ujjnyira vagyok nyitva. Kérdezte, hogy most mi legyen, mert itt nem szülhetek. Mondtuk, hogy akkor a Péterfy Sándor utcai kórházba szeretnénk menni. Mondta, hogy jó akkor hív 1 mentőt Nekem meg betelefonál a kórházba. Aha csakhogy közben volt még egy szülni készülő nő akit szintén vizsgált és Neki is intézte, hogy hová menjen. így ez megint jól elhúzódott. Ekkor már sehogy sem volt jó és alig vártam, hogy menjünk, leszakadt a derekam már stb. Közben meg alig hitük el, hogy hamarosan szülők leszünk! A Párom tartotta bennem a lelket folyamatosan. Na végre megérkezett a mentő. A Párom jött utánunk kocsival. Nemelég, hogy ekkor már nagyon fájtam de még jól össze is rázódtam mig beértünk a kórházba. A kórházban lekászálódtam a mentős ágyról majd bekísértek a nővérszobába, hogy ott öltözzek át egy hálóingbe. Szakadt volt és össze sem lehetett gombolni a nővér ragtapasszal tapasztotta össze. Na mindegy. Jött egy doki és megvizsgált. Ekkor már 3 ujjnyira voltam nyitva. Átmentünk egy másik vizsgálóba ott meguh-zott (18:28 perckor) aztán vissza felvenni az adatokat. Mire felvették őket a Párom is beért. Letette a cuccokat és mehetünk a szülőszobára. Én egy kék-fehér szobát választottam az volt a 4-es vizsgáló. Kis Szoba volt rádióval 3 kék-sárga képpel a falon, fehér és kék függönnyel. Barátságos volt! Na ekkor már a saját hálóingemet is felvehettem és megkezdődtek a hosszú várakozások. Itt már elviselhetetlenül fájtam!

Bejött a szülésznő, nagyon aranyos nagyon rendes idősebb nő volt! Nagyon szimpi volt már első perctől kezdve! Ő is tartotta bennem a lelket, vizsgálgatott stb. Aztán este 8 felé felajánlotta az EDA-t. Elmondta hogyan működik stb. Már annyira nem bírtam, hogy átbeszéltem még a Párommal és kértem. 8-kor bekötötték az infúziót aminek le kellett folynia hozzá. Egyfolytában azt néztem mikor folyik már le. Negyed 9-re le is folyt az első így be lehetett kötni. Dr. Timmermann Gábor szülészorvos kötötte be. (Nála is szültem azaz Ő volt jelen a szülésnél, de a szülést maga a szülésznő vezette le. )

Pár perc múlva megtette hatását csak a bal oldalamon éreztem enyhébben a fájásokat. Ekkora már megérkeztek a családtagok is. Előszór anyukám jött be hozzám beszélgetni utána Anyósom, majd a Párom nővére végül a keresztanyám. Ez az idő alatt tök jól voltam, bár mikor a keresztanyám bent volt már kezdett kimenni a fájdalomcsillapító. Kaptam még.

Utána a már csak a Párom volt velem. Ott ült mellettem és beszéltük, hogy pár óra múlva már velünk lesz a kisfiunk. 10 óra felé már bő 5 ujjnyira nyitva voltam, burkot repesztettek. Elég vicces volt, mert azt hittem, hogy eláraszt majd mindent erre meg 2 csepp jött ki a tálba. Kérdeztem is a dokit, hogy ennyi? Mire a doki:ennyi. Erre a szülésznő is megkérdezte, hogy ennyi? A doki meg:igen ennyi. Aztán jött egy nővér ő is elcsodálkozott rajta. :) Na de utána a fájásoknál jött a többi ám! :)11 felé már éreztem visszajönni a fájásokat aztán éjfél felé már jöttek a tolófájásos ingerek amin már az EDA nem segített. Folyamatosan azt hajtogattam, hogy nem bírom ki. . . a Párom meg, hogy de kibírod! Sokat segített egyrészt, hogy mindvégig mellettem volt másrészt, hogy tartotta bennem a lelket, beszélt hozzám. Éjfél után megvizsgált a szülésznő és mondta, hogy 1 óra felé bejön a doki és eldől, hogy mi lesz. Jaj az az egy óra egy örökkévalóságnak tűnt. . . nagyon de nagyon jöttek a tolófájások. A Páromnak mondogattam egyfolytában, hogy hol van már a doki, mikor jön már a doki. . .

Mire jött a doki olyat éreztem mintha valami lenne ott bent. Megvizsgált és mondta, hogy nyomjak ahogy tudok, hogy kijjebb jöjjön a kis buksija. Na összeszedtem minden energiámat(mert ekkora már bizony nagyon elfáradtam)és nyomtam ahogy csak bírtam. Olyan jól csináltam hogy az volt a doki válasza, hogy akkor most már szülünk! Istenem milyen jó volt ezt hallani! Nagyon izgatott voltam, de féltem is, mert most jött a neheze, legalábbis azt hittem, hogy ez a nehezebb része, de szerintem a vajúdás a legnehezebb amíg eljutsz idáig! Szóval jöttek és szétkapták alattam az ágyat, odakészítettek mindent. A doki állt az egyik oldalamon a másikon a Párom a fényképezővel a kezében, a lábam között meg a szülésznő. Mondta, hogy már látja a kis hajas buksiját és, hogy nyúljak oda. Odanyúltam és tényleg ott volt már a kijáratnál!

Na innentől már csak nyomnom kellett, összeszedtem magam és nyomtam. . . kifújtam. . . nyomtam. . . stb. . . közben a doki mondta, hogy hogy vegyem a levegőt, meg dícsérgettek, a Párom is bátorított és törülgetett. Végül kicsusszant a fejecskéje és az egyik keze, úgy jött mint Szupermen. Ezért is jött kijjebb nehezebben, mert a feje mellett volt a kezecskéje. (Pont mint az uh-s képeken, ott is mindig a feje előtt volt a keze.)

Kérdezte a szülésznő, hogy meg akarom-e fogni, de mondtam, hogy nem inkább nyomjunk tovább! Mondta, hogy sajna vágni kell egy centit nehogy szakadjak, mondtam hogy vágjon ez érdekelt a legkevésbé. Egy nyisszantás és már nyomtunk is aztán 1 óra 25 perckor kicsusszant az Én Drága kisfiam Roland! Egyből rátették a hasamra és megfoghattam! Meleg volt és csúszós! Olyan hihetetlen érzés volt! Tényleg megszűnt minden fájdalmam! Ott feküdt és sírdogált a hasamon az én kisbabám, akit 9 hónapig a szívem alatt hordtam!

Percekig még rajtam volt mikor, mondták a Páromnak, hogy vágja el a köldökzsinórt. Rátették a kapcsokat és már vághatta is! Olyan megható volt! Utána bebugyolálták és elvitték lemérni, felöltöztetni. A Párom is ment a nővérrel és vette videóra minden mozdulatát.

Addig engem elkezdtek "rendbe"rakni! Miközben rajtam dolgoztak bejött a Párom a karján a kis Rolival! Olyan édesek voltak! Leült mellém és ott vártak. Én csak néztem Őket és megszólalni sem tudtam annyira megvoltam hatódva! Alig vártam, hogy kész legyek és végre a karomba vehessem. Mikor már tuti voltam és visszaszerelték az ágyat segített a szülésznő cicire tenni. Be is kapta de még kis ügyetlenek voltunk, de a az előtej elindult! Fél 4 körül jött a szülésznő, hogy megyünk a szobánkba. tolószékbe ültettek és a karomba adták a Picit, úgy toltak ki. A folyóson ott várt mindenki. A Rolit leadtuk a csecsemőszobába, hogy tudjak pihenni reggelig, majd betoltak a szobámba. Bekísért mindenki majd elbúcsúztak és hazamentek. Kitartóak voltak, hogy este óta ott virrasztottak. :) Nem tudtam aludni, inkább csak bóbiskoltam és az elmúlt órák eseményei jártak a fejemben. De, hogy is lehetett volna ilyen élmény után aludni! ? Reggel 6 után pár perccel hozták ki hozzám, megfürdetve illatosan. Cicire raktam, hogy szopikázzon és közben csak néztem és néztem Őt! Olyan furcsa volt, hogy pár órája még bennem volt ez a kisemberke most meg már itt szívja a fincsi tejcsit! Leírhatatlan érzések ezek! Gyönyörű szülés volt, bármikor szívesen átélném az utolsó 25 percet! Hiába fáj, mint állat de mégis csodálatos dolog ez! A Páromnak is sokat köszönhetek, végig mellettem volt és tartotta bennem a lelket! Azt mondta, hogy az volt Neki a legnehezebb, hogy látta, hogy hogy fáj és szenvedek, meg hogy nyúlkálnak bennem, de mikor odakerült a szülésre a sor az Neki is egy életre szóló élmény volt! Azt mondta, hogy nem is volt olyan durva, mint ahogy páran ezt mesélték Neki. Nagyon édes volt mindvégig! Nagyon de nagyon szeretem Őt! És a másik szerelmemet is Rolandot!

Roli amíg bent voltunk a kórházban végig velem volt, csak a vizitekre vitték el, meg ha fürdetés volt akkor kellett Őt leadni, de amint kész volt hozták is vissza. Még az első szuriját is láttuk szegénykémnek! Meg is könnyeztem, meg az első vérvételét is! De Ő olyan jól tűrte, aludt, nem zavarta a dolog. :) Éjszakánként is velem aludt az ágyban. Sokat nem aludtam, mert egyfolytában Őt néztem és az járt a fejemben, hogy Ő az Én fiam a Mi fiunk és immáron egy család vagyunk! Olyan boldog vagyok, hogy azt leírni sem tudom, de még szavakba önteni sem! Bármikor végigcsinálnám megint! Gyönyörű dolog ez a születés!

Köszönöm az Én Életem Szerelmének ezt a csodálatos kisfiút!

Roland:

2007.11.23. péntek éjjel 1:25 perckor született, 3940 grammal és 55 centivel!