Domi baba érkezése..

Viszonylag problémamentes volt a terhességem végig, kivéve a 10.hét környékén egy hólyaghurut, ami annyira görcsölt,hogy hazahoztak a melóból, és azonnal rohantam a dokihoz. Hála istennek pihenés és a gyógyszer segített, a továbbiakban semmi gondom nem volt, még csak hányinger sem.

2007 karácsonyán már tudtuk, hogy kisfiú van a pocimban, és a 4D-s ultrahangon a hölgy csupa jókat mondott, ezért bíztunk nagyon végig, hogy egészséges lesz..

A hasam a 30.héttől látványosan növekedni kezdett! A dokim a 36.héttől kezdve mondta, hogy először csak heti egyszer, majd a 38.héttől heti kétszer, végül már minden másnap járjak CTG-re. Úgy is volt, azonban soha semmi fájást nem mutatott, arra viszont jó volt, hogy a vizsgálatot végző szülésznőket nagyjából megismertem. Volt köztük, akit rögtön a szívembe zártam, és volt, akivel nem akartam volna összetalálkozni a szülőszobán... A későbbi szülésznőmmel is egy CTG alkalmával találkoztam először, nyugdíj előtt álló asszony volt, elsőre nem volt szimpi. Viszont mikor mondtam, hogy anyósom a kórházban dolgozik, és mondtam a nevét is, megeredt a nyelve. 1969 óta dolgozott a szülészeten, elhiszem, hogy kezdett besokallni..

2008. május 2-ra voltam kiírva. Előtte két héttel a vizsgálatok alkalmával már mondta a dokim, hogy kezd a méhszájam szépen nyílni, ez pedig jót jelent, én bíztam abban, hogy "időben" baba lesz, nem lesznek kórházi várakozással töltött napjaink.

Ám, Domi nem akart kibújni. Május 1. csütörtökre esett, és négy napos hosszú hétvégébe torkollott. Az orvosom még május elsején berendelt reggel 7-re egy CTG-re, mivel minden oké volt, ezért azzal váltunk el, ha a 4 napban megindul a szülés, akkor pont jó, ha nem, akkor ötödikén hétfőn reggel fél nyolckor teljes menetfelszereléssel találkozunk a betegfelvételnél! Jaj, ezt nagyon nem kívánta egy porcikám se, ám Domi a hétvégén sem óhajtott előbújni.

Hétfőn befeküdtem. Szokásos vizeletvizsgálat, vérvétel, ágyelfoglalás, várakozás. Mivel találtak megint valami felfázásos bacit a vizeletemben, ezért kaptam rá gyógyszert. Minden nap csináltak CTG-t, és minden másnap EST-t. AZ utóbbit nagyon utáltam, ugyanis a CTG-t a hasra teszik, majd bizonyos idő után birizgálni kell az ember lányának a saját mellbimbóit. Van, akinél ez megindítja a szülést, na, az nem én voltam..

A kérdésemre, hogy meddig várakoztatnak majd, az orvosom azt mondta, hogy a héten biztosan lesz baba.

A főorvos pedig minden vizitkor az ágyamnál azt hajtogatta, hogy: "nem lóverseny ez!". Aztán szépen rájöttem, hogy tök mindegy, hogy ki a fogadott orvosom, itt mindenben a főorvos dönt.

Hála istennek nagyon jó, csendes, három ágyas szobába kerültem, ahol nagyon rendes, normális csajok feküdtek. Sokat nevettünk, beszélgettünk, végül is kellemesen telt a várakozással töltött idő. De azért én türelmetlen voltam, és féltem picit a túlhordás miatt. De a flowmetria vizsgálat mindent rendben talált mindig.

Aztán végre a csütörtöki vizitnél bejelentették, hogy pénteken oxitocinnal megindítják a szülést, mert az pont egy hét túlhordás lesz, és annyit szoktak rá várni. Na, végre, gondoltam, már kezdett elegem lenni nagyon a kórházi semmittevésből...

Még csak ideges sem voltam, nagyon örültem, hogy másnap már megváltozik az életem, és meglesz a pici fiam. Este még bejött Gábor, sétáltunk egyet az udvaron kéz a kézben, majd úgy váltunk el, hogy reggel jön vissza.

Letusoltam, lefeküdtem, és elég jól aludtam! Másnap hajnali ötkor az éjszakás nővér jött a lázmérővel, meg hozott egy kézi szívhanghallgatót, és meghallgatta a pici szívét. Minden rendben, mondta, ha van nálam kúp, akkor feltehetem, és nem kapok beöntést. Úgy is volt, magam rendeztem le a kifelé kívánkozó dolgokat. Fél hatkor jött a váltás, a szülésznőm beszólt a kórterembe, hogy szedhetem a holmimat, és ballagjak át a szülőszobára, ott vár rám. Felültem az ágyamban, kértem a 22 éve elhunyt szeretett Dédnagymamám, hogy segítsen nekem, hogy könnyen és gyorsan szüljek, és minden rendben legyen..

Átmentem a szülőszobára. Negyed hét körül felfeküdtem az ágyra, rám tette a CTG-t, ám akkor még Domi is javában aludt a pocakomban. Ekkor jött anyósom, ugye Ő bent volt a szülésnél, nem én kértem, azt mondta, Ő majd közvetít az eseményekről a folyosón várakozó fiának. Ugyanis nem készültünk apás szülésre. Gábor nem bírja az ilyesmit, és én sem akartam, hogy bent legyen, számomra ezek női dolgok. Viszont Anyukám bent volt velem végig, és engem csak ez érdekelt. Három gyermeket hozott a világra, sima szüléssel. De azért láttam rajta amikor belépett a szülőszobára, hogy nagyon izgul Ő is.. Gábor is betoppant már fél hétkor, ám a dokim akkor még nem volt sehol. Előtte nap ígérte, hogy hamarabb jön. Végül negyed nyolckor esett be, mondta, dugóba került Szegeden. Előtte már engem megborotvált a szülésznő, nagyon nem kellett, mert én elintéztem, amit láttam tükör segítségével.. Szóval a dokim burkot repesztett, nem fájt egyáltalán, aztán pedig a kézfejembe bekötötte az oxitocinos infúziót.

Kb. fél 8 volt ekkor. A magzatvizet láttam, szép tiszta volt. Az infúziót úgy adagolták, 2-es fokozatról indították, fél óránként emelt a dokim 2 egységet rajta. Lassan jöttek a fájások, jól bírtam, egy hangom sem volt. Gábor egyszer bejött, megnézett, beszéltünk pár szót. Örült, hogy beindultak a fájások, és hamarosan Apa lesz.

Kb. óránként megvizsgált a doki, nagyon szépen nyíltam. A 10 órás vizit a szülőszobán ért, az összes orvos becsődült, a főorvos megvizsgált, azt mondta, hamarosan baba lesz, úgy ki vagyok nyílva, ahogy az a nagykönyvben meg van írva!

Közben egyre erősödtek a fájások. Hallottam, hogy Anyu meg a szülésznőm jól elbeszélgetnek, ám, hogy miről, az már nem jutott el a agyamig! Ez a szülés valami csodálatos, talán a kábultsághoz hasonlító átszellemült állapot! Mivel végig feküdtem, hasamon a CTG géppel, ezért a fájásoknál jóval kellemetlenebb volt, hogy nagyon fájt már a gerincem meg a derekam.

Kaptam a szülésznőmtől kispárnát, kettőt is, ettől jobb lett picivel. 11 körül már rendes, erős fájásaim voltak, és nagyon szomjas voltam, de nem ihattam egy kortyot se, hátha a végén császározni kell. A szülésznőm hozott a számra vízbe mártott gézlapot, ám nem kértem, mert undorító íze volt a rongynak... Ezért inkább kaptam egy vizes borogatást a mellkasomra, na, az nagyon király volt! A doki közben nyolcasra emelte az infúzió adagom. A baba feje már renden nyomott alulról, bent volt a szülőcsatornában. Mondták szóljak, ha nagyon kakálni kell. Azt nem kellett, de éreztem azt a feszítő nyomást alul, ezért szóltam, hogy úgy érzem, itt perceken belül bármi lehet. Pillanatok alatt átalakították az ágyam szülőággyá, lábaimat feltették a kengyelbe. Mondták, hogy nyomjak.. Nyomtam.. egyet! Mondta a dokim, hogy nem így kell, hanem egy fájás alatt legalább háromszor kell nyomni. Következő fájásnál nyomtam, nyomtam és nyomtam! Anyukám a fejemnél állt, és rám szólt, hogy vegyek levegőt! Így lett, megint nyomtam egyet, mondták, látják a fejét, van haja! A következő pillanatban éreztem a gátmetszést, ám fájdalmat nem.

Boldog voltam, és erőre kaptam, nyomtam kettőt, és 11 óra 40-perckor megszületett Dominik, 3800 grammal, 52,5 centivel! Rögtön felsírt, és a folyosó is zokogástól volt hangos, mert az Apukája is felsírt! Aki a folyosón látta, mind azt mondta, hogy úgy sírt, zokogott örömében, mint az árva szamár!

Pillanatra a kezembe adták Domit, sosem felejtem el, milyen gyönyörű kerek babafejecskéje volt, és kinyitotta nagyra a szemeit! Egymásra csodálkoztunk. Elvitték lemérni, vizsgálni, majd közölték, hogy makk egészséges. Nagyon boldog voltam! A varrás már nem is érdekelt. A dokim nem tudom, hogy csinálta, de nem is éreztem semmit belőle, pedig repedtem is, még a végbelem mellé is kellett ölteni...

Megdicsértek az osztályos nővérek, a dokim, a szülésznőm, hogy nagyon ügyes voltam, egy hang nélkül szültem! És tényleg, mert nem is fájt annyira, hogy üvöltsek bele...

Aztán kitoltak a folyosóra Apához. Addigra már csinált képeket Domiról, aki vígan, csendben tekingetett az inkubátorban. Kihozta nekünk Őt a csecsemős, mert tudta, hogy én csak egy pillanatra láttam. Akkor lettünk ott először igazi család, Domi baba, Apa, Anya! Életem legszebb, legjobb vállalkozása volt!

Nem indult be sajnos a tejem, pedig minden kézi és gépi tejfakasztó eszközt bevetettem..

Aztán csak megoldódott az anyatej ügyünk. A védőnőnk elintézte, kaptunk anyatejet, két hetes korától 4,5 hónapos koráig azon élt!

Ma már gyönyörű, okos, 20 hónapos kisfiú lett belőle, a szűkebb és tágabb család szeme fénye!

Mindenkinek ilyen szülést kívánok!