Szülés utáni történet, avagy mi történt velünk a kórházban

2010.12.29-én megszületett a kisfiam. Már nagyon vártuk, sajnos volt egy baba, akit már elvesztettünk és én a terhességem alatt mindenre odafigyeltem és vigyáztam magamra.

Pontosan 17.40-kor szültem meg őt, és vicceltek is a nővérek, ha 6 előtt megszülöm 3 nap múlva hazamehetünk. De jó lett volna, sajnos nem így történt. Miután megszültem, átvittek egy megfigyelő részre, ahol az a szabály, hogy zuhanyozni kell és pisilni, utána visznek le az osztályra. Plusz odaadják a babát, hogy szoptasd, na de aki még nem szült, honnan tudja, hogyan kell?

Volt ott egy nővér, aki annyira flegma volt, a férjem is látta, ahogy vágta a grimaszokat, szólt is, hogy ne foglalkozzak vele. Közben sajnos nem volt egyszerű szülésem, sok vért vesztettem emiatt többször elszédültem és egyszer elájultam, a kövön ébredtem. Nagy nehezen sikerült lejutni a szobába, ahol bár kétágyas volt egyedül lettem volna a babával. Minden vágyam a babám volt, de én annyira rosszul voltam, féltem, ha itt lesz velem és én elájulok, mi fog történni. Szóval megkértük azt a nem túl kedves nővért, vigyázzanak rá egy pár órát, míg összeszedem magam, iszom, eszem, erőre kapok. Hát megkaptuk a beszólást és a grimaszt is.

Persze irtó nagy lelkifurdalásom volt, nem is tudtam pihenni, pár óra múlva egy másik nővér hozta a babámat, aki ugyancsak beszólt, hogy milyen sírós gyerek és a vákuum miatt fáj a feje. Este a fürdetésnél egy 3. nővér megint beszólt, hogy nem ő volt műszakba, de hallotta, hogy randalírozott a gyermekem. Na már itt meg volt alapozva a rossz hírünk. Ez csak súlyosbodott. Mivel ünnepek voltak nem volt olyan az emberek (orvosok) hozzáállása a betegekhez, vagyis nem voltak túl alaposak.

Január elsején én szóltam a vizitelő orvosnak, hogy sárga a baba, mire ő na csináljunk egy vérvételt. Kiderült, irtó magas lett a bilirubin szintje, szóval nemhogy 3 nap múlva nem jöhettünk haza, hanem csak a 9. napon. Mikor kiderült a rossz érték hoztak egy inkubátort és kék fényezni kellett, ez volt tehát szombaton (jan. 1.), majd vasárnap is.

Hétfőn beindult az élet és reggel a vizitnél jött a hideg zuhany! Kiderült az inkubátor 35 fokra volt beállítva, és azt mondta a dokinő hőgutát kap odabenn az a gyerek! Na ez volt 10 órakor, én megállás nélkül estéig csak sírtam. Itt az én gyönyörű, majdnem 4 kg-os nagyfiam, akit én tettem be oda, ami rossz volt neki, és ki tudja, lehet-e bármi baja belőle?

Hívtam a férjem ő is kiborult, az emberek felelőtlensége megbocsáthatatlan. Eddig miért nem vette észre senki? Kiderült, 35 fokon a koraszülöttek szoktak lenni és a 2 kg-os babák, nem a 4 kg-osak. Hívtunk, akit csak tudtunk az újszülöttosztályt, ismerős gyerekorvos nővérét. Annyival "megnyugtattak" hogy talán a legnagyobb baj, ami történhet,hogy tüdőgyulladást kap. És itt jött a 4. csecsemősnővér, aki totál kiborított. Odajött, hogy vigasztaljon, csak az amit mondott az betette nálam a kaput.

Elküldtek egy embert, hogy levegye a hőmérsékletet, ő volt a karbantartó, és a 4. nővérke ezzel vigasztalt: a Gyuri (a karbantartó) megmondta, hogy nem lesz a babának semmi baja, ő tudja, ő itt a mindenes.

Hát könyörgöm, ne a mindenes mondja már meg, mi lehet a baja a gyermekemnek! Szegényt jól kiosztottam, de már betelt a pohár, az aggodalom, és az önvád emésztett, hogy ha tudtam volna nem teszem be őt oda. Azt hittem, jót teszek neki és nem azt, hogy ettől beteg lesz.

Este jött a férjem és felkerestük az ügyeletes gyermekorvost, aki már mondta is, hogy mi vagyunk azok...szóval a hírünk már elterjedt megint. Sőt miközben beszélgettünk vele a folyosón jött két nő és elkezdtek rólunk sustorogni, hallottam, ahogy az egyik mondja a másiknak, hogy majd elmeséli, csak megvárták míg a liftbe szállnak.

Persze mi voltunk a hibásak, a rosszak, mert aggódunk a saját, éppen megszületett gyermekünkért.

Felháborító, hogy még én járjak a folyosón szemlesütve, bocsi hogy még itt vagyunk, de a baba értékei még nem javultak. A legdurvább még az volt, hogy elhívtak ultrahangra és míg öltöztettem, hallottam, ahogy valaki mondja a másiknak: ők voltak, akik háborogtak az inkubátor miatt! Ott álltam, és süket sem vagyok. Minden este véresre sírtam a szeme, hogy mikor mehetünk már innen el. Itt már mindenki utál minket. Ja a másik amiért kötözködtek, az volt, hogy az inkubátorban a baba szemét el kell takarni steril gézlappal és én minden nap újat kértem, mert pont egy éve az egyik barátnőm ugyanazt használta és a baba szeme begyulladt, és a végén milyen meglepő: Ő lett a hibás!

Itt mindig az anyuka hibás mindenért, ja és a szoptatásról még nem is írtam, ami megint csak nagyon érdekes volt.

Mikor végre hazajöhettünk sem értek véget szenvedéseink, mert kijöttek rajtam kiütések, kiderült elég komoly bőrbetegséget kaptam el a Kórházban! Nem az én higiéniámmal volt a gond, elhihetitek. Nagyon rossz volt, napokig csak gumikesztyűben érhettem a kisfiamhoz. De már úgy tűnik kezd elmúlni, na igen ma vagyunk 4 hetesek és amúgy jól vagyunk, remélem semmi baja nem lesz az inkubátor miatt.

Végül szeretném leszögezni, ez a MI történetünk, ez nem igaz mindenkire, sajnos mi így jártunk. Mindenesetre meggondolandó, hogy szülnék-e itt még egyszer.