Másodszor is anyává válni

Amikor a kislányom, Bogika 3 éves lett, visszamentem dolgozni, és gondoltam, majd ha megint sikerül terhesnek maradnom, élvezhetem az itthonlétet. Na de ez nem jött össze hamar, csak 2 év múlva. Ugye mint már említettem, az amit eltervezünk, nem szokott úgy lenni.

2008. december 17-én késett a vérzésem, és nem gondoltam, hogy terhes vagyok. Előtte volt petefészek cisztám (ami felszívódott), és ez miatt rendszertelenné vált a mensim. Na én erre gondoltam most is. De párom noszogatására szenteste reggelén csináltam tesztet, de le is tettem a fürdőszobába, és gondoltam, majd megnézem. Erre pakolászok a szobába, fordulok meg, és a párom jön be mosolyogva. Egyből átölelt, és megpuszilt, ez a karácsonyi ajándék. Bevallom amennyire örültem neki, féltem is, és elkezdtem bőgni. Ez szégyen, de tényleg kétségbe estem, részben eszembe jutott a fájdalom, amit már egyszer átéltem, a második pedig, tudtam, hogy megint el fogok hízni. Bogikámmal is 30 kg-ot híztam sajnos.

Itthon maradtam betegállományban, részben azért, mert én egy drogériában dolgozom, meg a munkatársaim dohányoznak, nem akartam a dohányfüstöt szívni. Na persze Bogikámmal is többet lehettem így. Emlékszem napokig azt kérdezte, hogy anya biztos nem mész többet dolgozni?

Jó volt itthon lenni és pihengetni. A két év alatt sokat dolgoztam, keveset voltam itthon.

Fel kellett kutatnom az orvosomat, mert 2004-ben a BM kórházban szültem nála, de az megszűnt. Ahogy megtaláltam, érdekesen kellett hozzá járnom, szegény több helyen is rendel, egyszer jártam hozzá magánrendelésre, aztán a Honvédba is vérvételre meg ilyenekre, aztán volt a MÁV kórház is, szóval hol ide, hol oda mentünk. Szegénynek nem egyszerű az élete.

A terhességem 12. hetében mentünk ultrahangra, nem gondolva semmi rosszra, még akkor sem, amikor a dokim elég rég ultrahangozott már, de az első mondatánál azt hittem ott meghalok, nem találta a kislányom egyik kézfejét. Sokáig nézte, elküldött egy másik orvoshoz is ultrahangra, és azt mondta lehet, hogy csak úgy fekszik, hogy eltakarja. Azt az egy napot nem kívánom senkinek mennyire féltem, hogy az a másik doki mit fog mondani. De szerencsére itt már látható volt mindene.

Ez volt az egyik ijedelem a terhességem alatt. A másik az volt, hogy a 28. héttől elkezdtem vizesedni, 38-as a lábam, de a 40-es papucsba alig fért bele, annyira vizes voltam. Még szerencse, hogy nyár volt, télen mit húztam volna a dagadt lábamra. Emellé még a magas vérnyomás is előjött, mérnem kellett otthon egyfolytában a vérnyomásom, és Dopegitet kellett szednem napi 2 szemet. Na persze nyár lévén egyfolytában fagyit ettem, a párom mindig mondta, hogy szegény lányunkat elfagyasztom a sok fagyival.

Persze megint 30 kg-ot híztam, úgy látszik, én terhesen ennyit tudok produkálni, se többet se kevesebbet. Az elsőnél is ennyit híztam. A 32. héten 2100 grammra saccolták a drágámat. Végig nyaggattam a dokimat az EDA-val kapcsolatban, nehogy elfelejtse, hogy én azzal szeretnék szülni. Szegény biztos unta már, minden egyes alkalommal elmondtam neki, sőt azt sem bántam volna, ha előre bekötik, a kanült meg hordozom magamon. Na jó, ez vicc, a dokimmal jól kijöttünk az a lényeg. Egyszer a párommal még viccelődtek is, hogy ha kiabálok majd szülés közben, ott hagynak és elmennek kávézni. Na jó mondhatom, ők ennyi fájdalmat nem tudnának elviselni.

Sajnos a 38. hétre felment a vérnyomásom 150-re, és be kellett feküdnöm a kórházba, augusztus 11-én.

Mivel 24-ére voltam kiírva, gondoltam, biztos beindul addigra. Tudtam, hogy jó kezekben vagyok, csak a kislányomat hagytam otthon sírva, ugyanis még nem váltunk el ilyen hosszú időre egymástól. Ő szerencsére élvezte, tudta, hogy ha anyát megyünk látogatni, akkor megy fagyizni is. Ő 5 éves, és nagyon aranyos kislány, minden nap megkérdezte, hogy kiszültem-e már a tesóját. Édes nem?

A nevekkel amúgy hadilábon álltunk, több is volt tervbe véve, és a szülésem után nyögte be a párom, hogy Bíborka lesz. Addig volt 4 név is. Nagyon muris volt a helyzet, mert a sokktól és az izgalomtól szülés után, mikor megkérdezték, hogy mi a neve, én néztem bambán a csecsemős nővérre, a párom meg hogy: - Mi? Ja a neve? Bíborka. Szóval így dőlt el, hogy mi lesz végül is a neve. Én a sokktól nem tudtam felfogni, mit kérdeztek tőlem. Emlékszem mire kibújt a kislányom, azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. De aztán kitisztult minden. Olyan, mint mikor az ember egy ködös állapotba kerülne, nem is tudtam kifelé figyelni, mintha egy köd felhőn keresztül néztem volna a körülöttem levőket. A szülés tényleg egy csodálatos fájdalmas, de szép esemény.

Indított szülésem volt, 24-én reggel 6 órakor kaptam oxitocint, és burkot repesztettek. Kb. 9 óráig elvoltam, kapkodtam be a vérnyomás csökkentőket vajúdás alatt is. Érdekes hogy szülés alatt is kellett szednem. Végig emelgették az oxitocint, én pedig az EDA-ért könyörögtem. Komolyan mondom fetrengtem a fájdalomtól, a kanült is kitépve a kezemből. Nagyon gyorsan jöttek a fájások, lehet hogy ha magától indul be a szülésem nem így lett volna, hihetetlen, de én nem tudtam elengedni magamat, sehogy sem volt jó, a párom az elektromos ágyat egyfolytában emelgette de nekem nem volt jó. Szegénynek mindig mondtam, hogy rakd lejjebb, nem feljebb, nem így se jobb, inkább feljebb, ekkor mondta a párom, nem lehet, hogy a fájások miatt nem jó sehogy sem?

Reggel 6-tól 11-re ki is tágultam, ez szerintem gyorsan ment, ezért is fájt nagyon, nekem az oxitocintól nagyon erős fájásaim voltak egyből, csak a kislányom nem bírt befordulni. Ekkor jött az EDA-s doki és elkezdett nekem magyarázni. Én meg rászóltam, hogy nekem mindegy, csak adja már be. Az első adag nem hatott, de ő elment más kismamához is. A MÁV kórházban körben vannak a szülőszobák és egy EDA-s doki vagyis anesztes járkál körbe, hogy kinek kell EDA. Szegény párom ment utána, hogy jöjjön vissza, mert még kérnék EDA-t. Még vagy 4 adagot beadott, mire kisimult az arcom és elengedtem magam. De még így is majdnem császár lett belőle, 4 szülésznő és 2 doki közreműködésével, a párom meg a fejemet tartotta és így született meg 12 óra 14 perckor Bíborka 4030grammal és 58cm-rel, nagy fekete hajjal. Szegény kicsit belilult, 11 órától voltak tolófájásaim, de nehezen született meg. Jobban mondva ezt a dokim mondta, mert én az EDA-tól nem sokat éreztem. Emlékszem a műtős ott állt az ajtóba készenlétben, hogy visznek császározni, amikor is sikerült végül is megszülnöm Bibikémet. Nem sok kellett hozzá, hogy császár legyen.

Én azt mondom, hogy a második szülésem gyorsabb volt, de fájdalmasabb. Itt van a mai napig előttem, ahogy fetrengek szó szerint, a szemem sem tudtam kinyitni a fájások alatt. Ahogy hallottam, hogy jön a dokim és mondja, hogy jöttem méhszájat nézni, akkor meg tudtam volna ölni, szó szerint.

Na de most már elmondhatom, hogy két gyönyörű kislány édesanyja vagyok, akik szerencsére szeretik egymást. Nincs ennél nagyobb boldogság a földön, az élet értelmei a gyerekek.

Kívánok mindenkinek csodálatos boldog életet.