Először anyává válni

A terhességem problémamentesen zajlott, kicsit véreztem az elején, és ez miatt veszélyeztetett terhesként itthon voltam, pihentem, tévéztem, pont akkor ment Kandász Andrea szülőszoba című sorozata, mondanom sem kell, mindet végignéztem, és még jobban izgultam, nekem milyen szülésem lesz majd. Az akkor még működő BM kórházba jártam Dr. Kazár Tiborhoz, nála szültem. Nagyon szeretem, a második lányom is nála szültem. De erről majd máskor.

Szóval 2004. 05. 15-re voltam kiírva, és nagy adag félelemmel vártam az időpontot. Azon kívül, hogy sajnos híztam 30 kg-ot, más bajom nem volt.

Nem tudom megmondani, hogy miért, de olyan félelem volt bennem, hogy elkezdtem reszketni, ha csak a szülés eszembe jutott. Az orvosommal megbeszéltük, hogy EDA-t fogok kérni, amit meg kellett igényelni a 32. héten. Akkor még nem lehetett csak úgy kapni, vagy legalábbis abban a kórházban így volt. Végig kislányt vártam, akit Boginak neveztünk el, meg sem fordult a fejemben hogy nekem kisfiam lesz. A 18. héten megbizonyosodtunk e felől, és nagyon boldog voltam. Nem mintha kisfiúnak nem örültem volna, de valahogy első gyermeknek kislányt képzeltem el.

Szóval május 6-án este, a párom éppen X-aktákat nézett a tv-ben, én meg korán lefeküdtem aludni. 22 órakor felébredtem pisilni, és félkómásan kitámolyogtam a wc-re. Alighogy ráültem, észrevettem, hogy nedves a nadrágom. Gondoltam, hogy biztosan bepisiltem, de abban a pillanatban észhez tértem, hogy ez csak a magzatvíz lehet. Egyből rohantam be a szobába a páromnak szólni, szegény kipattant az ágyból. Azért nem volt nyilvánvaló, hogy a magzatvíz az, amit észleltem, mert nekem csak szépen szivárgott.

Mivel mi vidéken lakunk, így hívtuk a mentőket, azzal csak gyorsabban be lehet érni. Annyira féltem, hogy iszonyatos remegés lett úrrá rajtam, azt sem tudtam, mit csináljak. A mentő hamar beért velünk, éjfélkor már vizsgált is az ügyeletes orvos, aki nemhogy nyugtatott volna, láthatta menyire félek, a sárga földig lehordott, hogy ki az orvosom, és hogy úristen, mennyit híztam. Ezután mivel első babámat készültem megszülni, gondolták a szülésem még arrébb van, és kaptam egy párnát, lefekhettem a szülőszobán az ottani kemény ágyra.

Mondta a szülésznő, hogy próbáljak meg pihenni, lekapcsolta a villanyt és elment ő is pihenni. Szegény páromat pedig egy másik szobában ahol a szívhangot hallgatták, oda fektették le. Én magam maradtam a félelmemmel, iszonyatosan remegtem, így töltöttem az időt reggel hétig. Teljesen kétségbeestem ekkorra, a mai fejemmel biztos máshogy csinálnám, mondjuk, a párommal maradnék és sétálnánk. Akkor nem engedte az ottani szülésznő, biztos az alvása jobban érdekelte. Én meg nem mertem neki szólni.

Reggelre megjött az orvosom is, megvizsgált, két ujjnyinál tartottam ekkor. Mivel iszonyatosan féltem, egyfolytában remegtem, alig vártam, hogy megkapjam az EDA-t. Szerencsére megkaptam hamar, és onnantól kezdve kisimult az arcom, elmúlt minden fájdalmam, nevetgélve vártuk a párommal a kislányunkat.

Nekem az EDA sokat segített, egyáltalán nem éreztem fájdalmat, csak keményedéseket, és a vajúdást lerövidítette. Még a dokim is megjegyezte, hogy egyre meglesz a kislányom. Ezt 10 órakor mondta, és tényleg így lett, 20 percig tartott a kitolás és szinte pár nyomás alatt kirobbant belőlem Bogika, pontban 13 órakor, 10/10-es Apgar értékkel, 3350 grammal.

Én voltam a legboldogabb, hogy fájdalmam nem volt, és még a varrást sem éreztem.

10 napot voltunk bent a kórházban, Bogit kék fényezni kellett, mert besárgult. Azóta már eltelt 6 év és az akkori EDA-nak köszönhetően vállaltam még egy babát…azt majd legközelebb olvashatjátok.