Sára születése

Mikor megcsináltam a tesztet, nem voltam benne biztos, hogy pozitív… A második csík nagyon halványan jelent csak meg. Átmentem a szomszédomhoz, nagy izgalommal, hogy nézze már meg szerinte ez most pozitív-e? Aztán kiderült, ő még nem nagyon látott terhességi tesztet, de szerinte is látszik a második csík is, csak halványan. Másnap kértem egy labor vizsgálatot, mikor mentem az eredményért a kolléganőm az ajtóban várt, hogy na mi lett? Hát pozitív lett! Így már biztos voltam benne, hogy gyerekünk lesz.

A terhesség jól telt, semmi kellemetlenség nem jött ki nálam. Hányinger, rosszullét, szagokra érzékenység? Én ezeket csak hírből ismerem. Ennek köszönhetően a 34. hétig dolgoztam és élveztem a melót. Nem bírtam volna otthon ülni és várni. És így a napi séta is megvolt.

Az orvosom azt jósolta, hogy hetekkel előbb meg fog születni a lányom… Hát az előbb az bejött, csak a hetek nem… Ahogy közeledett a kiírt időpont, egyre jobban izgultam, bár mindenki azt mondta, meg fogom érezni, ha elkezdődik.

2 nappal a kiírt idő előtt, éjjel 4 körül arra ébredtem, hogy fáj valamim. Nagyon enyhe, menses szerű fájdalom volt, így vissza is aludtam, 6 körül ébredtem. Reggel 8 körül kezdtem el figyelni, hogy mintha rendszeresen jönne egy nagyobb fájdalom, de nem is annyira fájt, inkább kellemetlen volt. Ezt kb. óránként éreztem. Kicsit később azt vettem észre, hogy minden fájdalomnál valami cseppen is, de kb. egy cseppnyi.

Felhívtuk a dokinkat dél körül, azt mondta menjünk azért be és megvizsgál. Nem kell rohanni. Szépen megebédeltünk, lezuhanyoztam és bementünk a vizsgálatra. Vittem a csomagot is magammal, bár biztos voltam benne, hogy 1 órás fájdalmakkal még hazaküldenek.

Beértünk, az orvos megvizsgált, 3 és fél ujjnyira nyitva vagyok. A vizsgálat következményeként elfolyt a magzatvíz. Na akkor már nem megyünk haza, 13.15-kor felvettek az osztályra. A doki mondta, hogy akkor irány a szülőszoba. Nem voltam benne biztos, hogy jól értettem, mit mond. A nővér elkísért, férjem kint várt, de én csak egy sziát tudtam odanyögni neki… Engem felfektettek az ágyra, kicsit később behívták a férjem. Ő közben felhívta az anyukáját, hogy bementünk, de még csak egy órásak a fájások, nem tudja mi lesz majd, haza megy esetleg amíg a szülés elkezdődik, ki tudja még mennyi idő, meg hasonló dolgok. A nővér kiment érte, hogy jöjjön be apuka. De volt ott még egy férfi, így először azt hitte, neki beszélnek.

Ez után már elég gyorsan sűrűsödtek a fájások, megkaptam az érzéstelenítést gerincbe. A doki szerint akkor még csak kb. tízes skálán hármas erősségű volt a fájás! Hát én többnek éreztem… Pár éve volt pánikrohamom (úgy éreztem, valaki ül a mellkasomon és nem kapok levegőt), de ez eszembe sem jutott. Egészen addig míg a doki be nem szúrta a tűt a gerincembe és elkezdtem levegőért kapkodni. Pedig az még csak a tű volt, semmit nem adott be akkor. Na jól meg is ijedt, elsietett egy aneszteshez, hogy mitől lehet ez a roham? Az anesztes szerint is minden rendben volt, rohant vissza hozzám. A férjem elkezdte nyugtatni: „Doktor úr, nyugodjon meg, nincs semmi baj”. És akkor elmondta neki, hogy évekkel ezelőtt volt már ilyen panaszom, de nem is gondoltunk rá, hogy ismét előjöhet ( hozzá kell tennem évek óta ismerjük a „doktor urat”). Kaptam orrszondán tiszta oxigént és percek alatt elmúlt a roham. Ezek után a fájdalmat nem éreztem, csak a görcsöt.

A szülésznő azt mondta, szóljak, ha úgy érzem nyomnom kell. Szóltam, a válasz az volt jól van. Harmadszorra már az orvosnak szóltam, hogy jöjjön, mert nagyon úgy érzem jön a baba. Közölte, hogy már érzi a feje búbját, úgyhogy szülünk! Hamar, kb. az ötödik nyomásra megszületett a lányom.

Július 24-én 16.10-kor 3580 grammal és 52 centivel. 2 nappal a kiirt előtt, 2 nappal a születésnapom után, így az anyósom szülinapján született. :)