A négy gyermekem születése

A mi történetünk 2000 novemberében kezdődött. Pont éjszakára jártam azon a héten dolgozni, de már délután nem éreztem jól magam. Mondtam is anyukámnak, mert egy helyen dolgoztunk, hogy valószínű gyomorrontásom van, nem sejtettem, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt. Bementünk dolgozni és az öltözőből lefelé jövet összeestem a lépcsőn, anyu és egy munkatársunk bevittek a kórházba, megvizsgáltak, addigra a párom is odaért, kiderült, hogy 5-6 hetes terhes vagyok. Nagyon örültünk neki.

Szép és zavartalan terhességem volt kivéve azt, hogy minden reggel hánytam, más bajom nem volt és az is csak addig tartott, míg a baba megmozdult. Március 31-én megvolt az esküvőnk, amin a kis pocaklakónk is részt vett. Július 18-ra voltam kiírva, nem történt semmi, be kellett feküdnöm. 23-án reggel 8-kor mondtam az ügyeletes orvosnak, hogy fájásaim vannak megnézett és mondta irány a szülőszoba. Először nagyon féltem, de nagyon aranyos szülésznők fogadtak. Jött az orvosom, megvizsgált, mondta, hogy itt csak este lesz baba, úgy is lett. Kaptam oxitocin infúziót, amitől egyfolytában jöttek a görcsök és kb. délben burkot repesztett, ami nem fájt. Mindig jött megnézett, de semmi, míg egyszer csak fél 6-kor (már nagyon fáradt voltam), mondta, hogy itt az idő.

Ekkor én új erőre kaptam, és jó pár nyomásra 18 óra 10 perckor megszületett az első babánk Istvánka 3650 grammal és 56 cm-rel. Nagyon boldogok voltunk. Mára már 9 éves kitűnő tanuló nagyfiú.

2003-ban úgy gondoltuk jöhet a tesó, nem váratott sokat magára, egyből teherbe estem. Itt már az elején gondoltam, hogy kislány lesz, mert semmi rosszullétem nem volt. Minden rendben zajlott, a 14. héten mentem UH-ra, ahol a dokim nagy csönd közepette nézte a monitort. Én magamban gondoltam, csak nem baj van? Erre ő nagy nehezen megkérdezte: Kriszta beszéltünk már róla, hogy ikerterhes vagy? Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, sírtam és nevettem egyszerre és mondtam, hogy nem. Erre ő felém fordította a monitort és mutatta a két kis szívverést. Nagyon meghatott engem is és a páromat is.

Március 5-re írtak ki, december 21-én be kellett volna feküdnöm, de kiharcoltam dokimnál, hogy csak januárban kelljen. Megengedte, így január 6-án kellett bemennem. Jó szobába kerültem, mert hatan voltunk és mindenki ikerterhes. Vártuk, hogy ki megy majd szülni elsőnek. Én lettem az utolsó előtti. Minden hétvégére hazaengedtek, így volt ez február 6-án is. Vasárnap estére kellett visszamennem, de apukám megjegyezte akkor, hogy "Te már egyben nem jössz haza", gondoltam magamban, dehogynem, még majdnem egy hónapom van amúgy meg nem éreztem aznap jól magam, mindenem fájt. Este párom nem akart ott hagyni a kórházban, mondta neki dokim (Ő volt ügyeletben), hogy szólnak, ha lesz valami, nyugodtan menjen haza. Hajnal fél 3-kor pisilnem kellett kimentem, majd visszafeküdtem és ahogy fordultam jött a nagy pukkanás és ömlött a magzatvizem. Gyorsan felvittek szülőszobára, ahol dokim kb. egy óra múlva (mert épp szülést vezetett) megultrahangozott és mondta, hogy sajnos császár lesz, amitől nagyon megijedtem, mert a babák farfekvésűek. Onnantól gyors volt minden, megkaptam az érzéstelenítőt és már császároztak is. Így 2004. február 9-én 04.50-kor megszületett Krisztina 2340 grammal, 45 cm-rel és 04. 54-kor Henrietta 2370 grammal és 47 cm-rel. Nagyon boldogok voltunk és a tesó is örült a hugicáknak.

Több babát nem terveztünk, de az élet közbeszólt. 2008. februárban nem jött meg a menstruációm, így vettem egy tesztet, ami pozitív lett. Irány a doki, ahol már 6 hetes terhességet mutatott az ultrahang. Tudtam, éreztem, hogy kisfiú lesz, mert ismét rosszullétekkel ébredtem. Október 30-ra írtak ki. De hamar, a 20. héten 4D-s ultrahangon megmutatta magát a pocaklakóm, hogy kisfiú. Addigra a rosszullétek is elmúltak, igaz sokat keményedett végig a pocakom, pihenést írt a dokim, de 3 gyermek mellett ez lehetetlen volt. Boldogan vártuk mi is és a tesók is a picit. Sima szülésre készültünk az orvosommal, mert ugye már egyszer sikerült simán és majdnem 5 év telt el a császár óta. Hamar elszaladt az idő jöttek az NST-k. Mikor már negyedjére kellett mennem szívhangra, már nagyon fájt a hasam menni alig tudtam. Ismét az orvosom volt ügyeletben, NST után átmentünk hozzá a szülésznőmmel, aki mondta neki, hogy nagyon fáj a hasam. Erre Ő mondta, hogy mutassam meg hol fáj legjobban. Hát én megmutattam és kiderült az előző császármetszés hege fáj belül, megnézte ultrahanggal és sajnos el volt vékonyodva, így mondta, hogy nem lehet sima szülés, meg kell császározzon.

Szomorú is voltam és örültem is, hogy még aznap találkozom a picimmel, akit nagyon vártunk már. Felvettek szülőszobára, kicsit várni kellett, mert volt pont egy császármetszés. Egyszer csak jött értem a műtős férfi, párom nagyon meg volt ijedve, igaz én is, pedig tudtam, mi vár rám. De lehet éppen azért féltem. Betoltak műtőbe megkaptam az érzéstelenítőt, ami kb. 20 percig tartott, mert állítólag van egy kismértékű gerincferdülésem és nem talált be az aneszteziológus. Lefektettek, mondta az orvosom kezdi, és majd mondja hol tart, igaz én nem tudtam rá figyelni, mert párom a kis ablaknál állt és őt néztem, mert olyan volt, mint aki nem ott van. (Persze később mondta, hogy nagyon féltett engem is és a babát is azért volt.) Így október 23-án 14.25-kor megszületett Dominik 3850 grammal és 58 cm-rel. Akit Apa kapott meg legelőször és sírt is örömében.

Ma már Domika is 19 hónapos és imádják őt a tesók, ő is őket és persze minket is levesz bármivel a lábunkról. Ez a mi nagy családunk.