Bence születése

2011. november 17-re vártam (dehogy vártam) a menstruációmat. Előtte kb. 1 héttel nagyon fájtak a melleim. Biztos voltam benne, hogy nem vagyok már egyedül. :-) A munkahelyi barátnőm nővére patikában dolgozik, kértem egy tesztet. Megcsináltam. Negatív. Mondtam is Csillának, szar tesztet hoztál, olyat kérjél, ami nagyon érzékeny, mert itt tuti baba van (Még mindig volt 4-5 nap az esedékes menstuációig). Másnap kaptam egy hiperszuperérzékeny tesztet, és naná, hogy 2 csíkos lett! Nagyon boldog voltam! Apuka persze kiküldetésben külföldön, ez nem telefon- meg msn-téma, megvárom amíg hazajön (dec. 21.), majd akkor mondom el neki! Persze nagyon nehéz volt kivárni, addig senki nem tudta - Csilla barátnőmön kívül, aki a tesztet hozta -, még anyukámnak sem mondtam el. Nagyon nagy volt a boldogság, amikor megmutattam az ultrahangos képet!

Dolgoztam, napi 80 km-t vezettem a munkahelyem és az otthonunk között. Semmi negatív dolgot nem tapasztaltam most sem a terhességem alatt, pont úgy, mint annak idején Noémivel, teljesen problémamentes volt, soha még csak egy hányinger sem gyötört. Hétvégente továbbra is kirándultunk, csavarogtunk, hiszen a terhesség nem betegség, az egy állapot. 7 hónapos kismamaként a győri ETO-s lányok BL kézidöntőjét ugráltam végig Veszprémben. :-D

Jött a tavasz, aztán a nyár. Júliusban olyan forróság volt, hogy nem emlékszem ilyenre. Nagyon nagyon rosszul viseltem a meleget, és már a pocakot is. Nagyon bevizesedtem, reggelente nem tudtam az ujjaimat behajlítani, mert görcsbe álltak, zsibbadtak a lábaim, szóval... a végére kipurcantam. Július 23-ra voltam kiírva. Nagyon azt éreztem, hogy ez a baba előbb fog jönni - a lányommal 10 napot húztam rá. Hát nem jól éreztem. Pedig annyira bíztam benne, és annyit kérleltem a kicsikémet, de hát... jó volt neki odabent. A kiírt időpont után 2 naponta NST, ASK. Egy élmény volt. De tényleg. Aki mindenórás terhesen mászott már fel arra a vizsgálószékre, és szállt le onnan, az tudja miről beszélek... Nem volt fogadott orvosom és szülésznőm. Elvből nem. Így 2 naponta mindig más orvos turkált bennem és kukucskálta a magzatvizet. Szerencsére mindig minden rendben volt, de hát miért is ne lett volna? :-)

A 39. héten már 1 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, és a doki azzal etetett meg, hogy bármikor beindulhat a szülés, eléggé lent van már a baba. Voltam olyan idióta barom, hogy elhittem neki. :-) Ezután minden egyes napot, amit szülés nélkül zártam, csalódásként éltem meg. Nagylányom persze anyukámnál volt, mert mi van ha éjjel menni kell, ne kelljen a drágámat ébreszteni, anyu se bumlizzon a városon keresztül, nem kell taxi, stb. Én már - vessétek rám a követ - UTÁLTAM terhesnek lenni, GYŰLÖLTEM minden nőgyógyászt, aki csak a közelembe jött... Elmondhatatlanul hisztis picsa lettem az utolsó 3 hétben, még jó, hogy Apa birkatürelemmel rendelkezik, bár néha már neki is sok voltam. :-)

Július 31-én mentem megint NST-re meg ASK-ra. Szokásos duma: minden rendben, magzatvíz tiszta. Hurrá! Ezért jövök 2 naponta... Vizsgálat után rutinszerűen szálltam volna le abból a székből, aztán az orvos (orvos? - soha ne lássam többet) közölte velem, hogy leválasztja a burkot a méhszájról, ettől majd beindul a szülés. Hát mire megkérdeztem volna, hogy ezt muszáj-e, és egyáltalán mi fog történni, már csillagokat láttam. Jól megforgatta bennem azt a lapát kezeit, aztán közölte, hogy még egy áramlást nézetünk ultrahangon, aztán ha okés, akkor mehetek haza. Kiültem a folyosóra, könnyek között, mert nagyon fájt a hasam, megcsinálták az ultrahangot, mehettem isten hírével. Beültem a kocsiba, és sírva hívtam apát, hogy itt micsoda sintér egy orvossal találkoztam, mit művelt velem az az állat... aztán valahogy hazavezettem, de a mai napig nem értem, hogy értem haza. :-) Gyorsan felhívtam anyukámat is, hogy micsoda élményem volt, neki is bőgtem egy kicsit, aztán lefeküdtem kicsit pihenni. Aludtam is vagy fél órát :-) az ezer fokos melegben, de mire felébredtem, nem fájt semmim. Este apának újra elmeséltem a vizsgálaton történteket - legalább egy kicsit sajnáljon :-) - de azzal zártam, hogy hát drágám, szakadjon meg a doki, jól megkínzott, és azt mondta, ettől majd beindul a szülés, és nem történt semmi. Sőt, én már lehet, hogy örökre így maradok... Vacsi, zuhany, lefeküdtünk aludni. Apa a hálóban, én a nappaliban, mert az ágyunk matraca nekem már túl puha volt, bálna-mamaként sajnos már megfordulni sem tudtam rajta, így a kanapén háltam már pár hete. A szexhez úgysem volt kedvem akkora hassal, tehát tök mindegy volt. :-)

Éjjel negyed 1-kor fájásra ébredtem! Vártam a következőt, aztán a következőt, aztán... fél 3-kor ébresztettem apát. Egyből puccba parádéba vágta magát, mondtam, hogy na, azért annyira nem sietünk, még elmegyek zuhanyozni is... 2 perces fájásaim voltak már... Gondolkoztam a hajmosáson is... de közben elment a meleg víz, így csak a zuhany maradt. Később kiderült, hogy jobb is. :-) Fél 4 után értünk a szülészetre, barátságos szülésznőt kaptam (még be is mutatkozott, Virágnak hívták), és NŐ nőgyógyász volt az ügyeletes, dr. Csenge Titanilla. Egy istennő! De tényleg! Úgy megvizsgált, hogy észre sem vettem, és mikor közölte, hogy 4 ujjnyi a tágulás, majdnem a nyakába ugrottam! :-) Irány a szülőszoba! Apuka, gyorsan öltözzön, ha nem akar lemaradni! (Én ekkor még azt hittem, hogy poénkodnak...) Hajnali 4 óra múlt. Milyenek a véletlenek, ugyanabba a szülőszobába kerültem, ahol a lányom született. Rám kapcsolták az NST-t, baba szívhangja tökéletes, fájások is szépen vannak... Beültették a kézfejembe azt a branült, vagy mi az isten a neve, burkot repesztettek... aztán vártunk...kb. 5 perc múlva tolófájásaim lettek... Észnél sem voltam, hogy jesszusom, ilyen hamar, ha még hajat is mosok, akkor a kocsiban szülök meg... míg ezen agyaltam, és közben arra gondoltam, hogy jesszusom szétrepedek, a feje búbja már kint volt a kisbabámnak. Mondta a dokinő, hogy a következő fájásra megszületik a baba, nem szabad idegből nyomnom, csak szépen finoman... köszi... nem idegből... csak hát az utolsó fájás érdeklődés hiányában elmaradt :-). A dokinő feltűrte a köpenye ujját - úristen, mire készül ez itt nekem -, és "ha nem jön fájás, majd segítek én" mondat után megnyomta a hasamat (nem könyökölt bele, semmi fájdalmat nem okozott vele), és kicsusszant a fiacskánk a szülésznő kezére. 4040 gramm volt, és 52 cm. Boldogságom határtalan volt. Ja, és az idő? 4:23 perc. Ha emlékszel, kedves olvasó, fentebb írtam, hogy 4 után kerültem a szülőszobára. :-) Igazán gyors vajúdás+szülés volt. És 2012.08.01-én 4:23 perckor két gyermekes édesanyává váltam! :-)

Mindenkinek ilyen gyors szülést kívánok!