Noémi születése

A terhességem mindvégig problémamentes volt. A mellfeszülésen kívül semmiféle kellemetlenség nem kínzott, soha nem volt még csak hányingerem sem. Mindig izgatottan vártam az UH vizsgálatokat, hogy láthassam az én Kicsikémet. A 18 hetes vizsgálaton már biztosra mondta az orvos, hogy kislányunk lesz. Én ezt az elejétől éreztem, apa még bízott benne, hogy a nagy nyári melegben "megkukacosodik", és élete nagy vágya teljesül, és a GERGŐ nevet adhatjuk a gyermekünknek. Hát nem így lett. Várandósságom ideje alatt mindenkinek azt mondta, hogy Gergő lesz a gyerek neve. Amikor visszakérdeztek, hogy mi lesz ha lány lesz, azt válaszolta, hogy akkor is... Ilyenkor nagy volt a nevetés, de a végén számomra már nem volt olyan vicces.

Az orvos 2007. november 29-re írt ki. Az utolsó héten már iszonyatosan türelmetlen voltam, szerettem volna már a karomban tartani a kis Tündérkémet, de hát semmi jele nem volt, hogy meg akarna születni, jól érezte magát odabent.

A kórházi cucc hetek óta készenlétben, kisruhák kivasalva, minden szükséges beszerezve (nagyjából),de hát semmi. A derékfájáson kívül, mert az nagyon kínzott! Betöltött 40. hét után ugye minden másnap NST és magzatvíz-vizsgálat. Az előbbit szerettem, az utóbbit kevésbé...

Már 1 hét eltelt a kiírt időpont óta, de még mindig semmi nem történt. Kérdeztem a dokit, hogy meddig várnak? Azt mondta, 10 nap az általános, utána beindítják a szülést.

Ám mivel nekem a 10. nap szombatra esett volna, így azt mondta, a hétvégét még töltsem otthon, aztán hétfőn reggel cuccoljak be a kórházba, és ezt a kiskönyvembe is beleírta.

Kérdeztem, lát-e esélyt arra, hogy addig magától beindul a szülés, mert nem igazán rajongtam az idítás gondolatától. Azt mondta, 1 ujjnyira már nyitva van a méhszáj, de még eléggé fent van a baba feje, úgyhogy sok reményt nem fűz hozzá... Na mondanom sem kell, mennyire elkeseredtem. Aztán minden nap többször megkértem a kicsi Babámat, hogy induljon el magától, ne kelljen a doktor bácsinak beavatkozni a természet rendjébe. És a kérésem meghallgatásra talált!

Szombaton éjjel fél 3-kor fájásra ébredtem. Nem volt olyan vészes, és nem is tartott sokáig, kb. 15-20 mp-ig. Aztán 10 perc múlva jött még egy. Innentől kezdve 5 percenként jöttek a fájások, fokozatosan erősebbek és hosszabbak. Reggel 6-kor felkeltettem apát, mert már nagyon unatkoztam. Mondtam, hogy azt hiszem, elkezdődött, de még nem akarok bemenni a kórházba, nézzünk inkább valami filmet. Halál nyugodtan betett egy DVD-t és elkezdtük nézni. Azt nem tudnám megmondani, hogy mi volt a film címe, és mi volt benne, mert akkor már elég erősek voltak a fájásaim. De az idegesített egy kicsit, hogy apa halál nyugodtan nézi a TV-t, míg én "fájok". Na, fél 7-kor mondtam, hogy induljunk. Leballagtunk a 3.-ról (nem volt egyszerű), beültünk a kocsiba, és mondtam, hogy még anyut meg a tesómat szedjük fel, ne kelljen nekik taxizni a kórházba.

Na ez is megtörtént, 7-re ott voltunk a szülészeten. Nem volt fogadott orvosom, és szülésznőm sem. Nagyon kedvesen fogadtak, megvizsgált az orvos, és közölte, hogy 3 ujjnyira már ki vagyok tágulva. Ennek nagyon örültem. Azt mondta, még a délelőtt folyamán baba lesz.

Ennek még jobban örültem. Egy csomó papírt alá kellett írnom, fogalmam sincs, mik voltak azok, mert addigra nagyon erős fájdalmaim voltak. Átküldtek az előkészítőbe, borotva, beöntés (nem volt szörnyű egyáltalán!). Zuhanyzás után a folyosón sétáltam, ott volt anyu a tesómmal és persze apa is.

Néha nagyon erős hullámban jött a fájdalom, ilyenkor a korlátba kapaszkodva görnyedeztem. 8 órakor mentünk be a szülőszobára (a vajúdóba nem is tettek be). Tündér aranyos volt a szülésznő, akit kaptam. Mondta, hogy vigyek be magammal vizet, mert szükségem lesz rá. És igaza volt... :) Szóval én ihattam is közben. Felfeküdtem az ágyra, rámkapcsolták az NST-t, jött a doki, megvizsgált, azt mondta, burkot repeszt.

Mire észbe kaptam, éreztem is a melegséget, mintha bepisiltem volna. Az orvos azt mondta, innentől majd felgyorsulnak az események, és 2 órán belül megszületik a kisbaba. Én ennek határtalanul örültem, bár kicsit kételkedtem benne... A burokrepesztés után szinte elmúltak a fájásaim, legalábbis nagyon legyengültek. Szerencsére a szülésznő ezt azonnal észrevette, és szülőszékre ültetett, és bekötötte az oxytocint. Na, 1 perc múlva lettek olyan fájásaim, hogy csillagokat láttam! Már nem éreztem, hogy lett volna szünet.

Jött az orvos, a székről vissza az ágyra (nem emlékszem, hogyan), és szültünk. Annyira gyorsan pörögtek az események, hogy szinte felfogni sem volt időm. Két tolófájás után a szülésznő mondta, hogy a feje búbja már kint van, ha akarom, fogjam meg. Annyira remegett a kezem, hogy szinte nem is mertem hozzáérni... Innen még 2 tolófájás volt hátra (hát ezek már azért elég izmosak voltak), és megszületett a kis CSODA, Noémi, 9:54-kor 3.700 gramm súllyal, és 52 cm hosszúsággal. 8-kor a doki 2 órát jósolt... jól tippelt!

Sok köszönettel és hálával tartozom a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szülészetén éppen akkor dolgozó szülésznőnek (sajnos nem tudom a nevét, pedig emlékszem, hogy bemutatkozott), és dr. Horváth Zoltánnak, hogy világra segítették a Kislányomat, és mindezt ÉLMÉNYKÉNT, NŐKÉNT élhettem meg! Semmi megalázás, semmi nagyképűség, semmi felesleges vizsgálat, csak EMBERSÉG és SZAKMAI TUDÁS! Köszönöm!