Lányunk született, család lettünk

A férjemmel már régóta babát szerettünk volna, de nem akart sikerülni. Megannyi sikertelen teszt után feladtam, mondván majd jön.... Aztán bejelentkeztem vizsgálatra a nőgyógyászhoz.

2008. április 10-én vizsgálatra mentem. Mondtam az orvosnak, hogy babát szeretnénk, de...

A vizsgálat alatt furcsa mosoly ült ki az orvos arcára, nem is értettem. Ekkor közölte velem, hogy nem kell aggódnom, ugyanis útban van már a BABA.

A férjemmel együtt nagyon boldogok voltunk. Erre vártunk, és tudtuk, nemsokára megváltozik az életünk. Ezt akartuk!

A várandósságom alatt életem legszebb napjait éltem át. Semmi panaszom nem volt, kiegyensúlyozott voltam és nagyon boldog. És persze nagyon türelmetlen, hogy mikor válok már anyává. Az egész család várta már az új emberkét.

A baba nemét hamar megtudtuk, és a nevét is gyorsan kiválasztottuk. Ezek után csak a várakozás maradt.

Az első vizsgálat után még novemberi babát vártunk, de aztán az időpont december 14-ére változott.

Volt, hogy úgy gondoltam, a kiírás előtt megérkezik a lányunk, máskor úgy éreztem, hogy nagyon megvárat majd.

Épp 40 hetes voltam, amikor először mentem amnioscopiára. Sajnos nem az orvosom csinálta, és így nem is volt jó élmény. Viszont megtudtuk, hogy 1 ujjnyira tágultam. Fájásom azonban nem volt, illetve csak nagyon gyenge, és nem is tudtam igazán, hogy mi az. Ez egy vasárnap volt. Én azt hittem, hogy ez lesz a nagy napom. De nem. Még utoljára egyben hazalátogattunk a szüleinkhez is. Reméltem, hogy erre elindul a baba az új élet felé. De nem.

Másnap nst, de még mindig semmi.

40 hetesen és 2 naposan újra amnioscopiára mentem, már a saját orvosomhoz. Megvizsgált, és azt mondta, hogy 2 ujjnyira tágultam. Majd hozzátette, hogy ez szép nap lesz... délutánra anya leszek.

Átkísértek az előkészítőbe, hogy elvégezzék a szokásos teendőket. Én csak annyit tudtam mondani a férjemnek, hogy gyere, megyünk szülni. Igazából nem voltam teljesen magamnál. Féltem, izgultam, majd egyszer csak hirtelen nyugodtság lett úrrá rajtam. Ment minden magától.

Fél 9-kor beléptünk a szülőszobába. A férjem végig velem volt, aminek azóta is nagyon örülök. Kaptam infúziót és a hasamra tették a ctg-t. Nagyon lassan telt az idő. Lévén karácsony előtt voltunk, épp a menüről beszélgettünk a férjemmel, de mondtam neki, hogy ne kínozzon, hisz éhes vagyok.

Fél 11-kor bejött az orvosom, és mivel nem akart indulni a folyamat magától, hát burkot repesztett. Nem volt kellemes, de kibírható.

Ettől kezdve indultak a fájások, de eleinte csak nagyon gyengék voltak. Kérdeztem is a szülésznőtől, hogy ennyi? Ez a szülés? Ettől rinyál mindenki?

Az orvos is folyamatosan bejött, de mondtam, hogy még semmi. Ő úgy jósolta, hogy délután 2 órára megérkezik a lányom, de nem így lett.

Fél 2-kor kezdődtek az "igazi" fájások. Na mondtam a szülésznőnek, hogy most már értem, hogy mi a szülés. Ettől rinyál mindenki.

Nem emlékszem mindenre tisztán, de azt tudom, hogy ekkor már nagyon túl akartam lenni az egészen. Fáradt voltam nagyon. Aludni akartam. Úgy éreztem, hogy alszok is, de aztán mindig jött egy újabb fájás, és nem hagyta. Már nem volt jó feküdni sem, ülni sem. Sehogy. Erre még rátetőzött az is, hogy beleszippantottam a gázba, de szinte semmit nem szívtam, már hánytam is. Később újra azt mondta a szülésznő, hogy szívjak bele, jobb lesz. Na elég volt csak említenie, újra hánytam. Nem volt elég a fájdalom, még ez is.

Mondtam a férjemnek, hogy most már beszélhet kajáról. Nem érdekel. Nem vagyok már éhes sem.

Három órakor már a tolófájások jöttek. Ez már kicsit jobb volt, mint a tágulási szak. És tudtam, már nincs sok....

A gátmetszést nem éreztem és nem is tudtam, hogy volt. Csak onnan tudtam, hogy a férjem mondta. Na meg a varrásról.

A tolófájások alatt azt mondtam az orvosnak, hogy ez a gyerek nem akar kijönni, visszafelé mászik. Csak nevetett. Azt mondta, nyugi, ki fog jönni.

Nem tudom, hogy hány tolásra, de 15 óra 25 perckor megérkezett Jánvári Nóra 3240 grammal és 50 centivel. Na meg nagy hanggal. Ellátta a csecsemős, és a mellkasomra tették. Sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Megszűnt a világ, csak mi hárman léteztünk.

Ezután elvitték Nórát, és Apa ment vele. Engem összevarrt az orvos.

6 óra után kerültem át szobára.

Az életünk abban a pillanatban, ahogy a lányunk megérkezett, óriásit változott. Minden átértékelődött. És kimondhatatlanul boldogok vagyunk.

Azóta Nóra már betöltötte a 4 hónapot, majdnem 7 kiló, és hihetetlenül huncut, gyönyörű és vidám nagylány. Nagyon szeretjük Őt.