Hogyan lehet leküzdeni a vezetéstől való félelmet? (beszélgetés)
Köszönöm mindenkinek a tanácsokat! Könnyebben ment az egész, mint ahogy gondoltam. Laírom, hogy nekem mi segített, hátha valakinek hasznos lesz a jövőben:
Nagyon halkra csavartam a rádiót, nem is értettem, hogy mint beszélnek, csak úgy éreztem, hogy "nem vagyok egyedül".
Előtte nap vezettem egy picit, és végignéztem Google mapsen a budapesti szakaszt és az autópálya le- és felhajtós részt.
Aznap korábban lementem az autóhoz, bepakoltam mindent, hogy délután csak a ritikülömmel kelljen menni.
Időben indultam, hogy véletlenül se legyen az bennem, hogy sietni kell és nem érek oda időben.
Bekapcsoltam a GPS-t, és adtam rá hangot.
Igyekeztem kipihenni magam és volt a közelemben víz, meg édesség is, de tudtam, hogyha szükség lesz rá, akkor megállok inni vagy enni.
Nem nyomtam nagyon, 115 volt a maximum sebességem, de átlagban olyan 100-105 körül mentem a külső sávban, nem előztem. Próbáltam segíteni az újonnan felhajtókat, ez egyszer nem sikerült. Erre jobban kell figyelnem, készülnöm.
T betűt már nem tudtam szerezni az ünnepek miatt, de egyébként biztosan veszek egy mágneseset az ilyen alkalmakra.
Összességében örülök, hogy rászántam magam és elindultam, mert ez egy nagy lépés volt előre, és nem volt hibátlan a vezetésem, 2 bizonytalan pillanatom volt, de nem vagyok olyan rossz sofőr, mint amilyennek gondoltam magam. :)
Pestre ilyen "gyakorlattal"? Ott fel kell venni a tempót.
Mondjuk aki megbízott is buta volt.
És te kezdőként is megirtad a csapjaiddal a matekhazit.
A legrosszabbkor szerintem amit lehet egy kezdőnek mondani, hogy terelje el a figyelmet. Az lehet a kés használat vagy a vezetés. Ha csulobol megy, lehet bulizni, de nem a tanulás alatt. Mert akkor a legfobtosabb, hogy kizarjon mindent, ami nem oda tartozik.
Te szuper vagy, de mindenki az.
Gyarotlott vezetők is leveszik a zenét tajekozodasnal. Biztos mind hülye, mert figyelni akar.
Nekem is ad egy kis biztonságérzetet, hogy a zene, amit hallok, szinte a részem, olyan régen/mélyen ismerem. Nem figyelek rá, de valami ismerős vesz körbe az ismeretlen helyen, helyzetben. :)
De természetesen nem vagyunk egyformák.
Autópályán a külső sávban maradás és a T betű szerintem is jó. Nézd át az útvonalat mielőtt indulsz. Előfordulhatnak váratlan események.
Én nem állnék be egy kamion mögé. Szeretek kilátni és látni a történéseket.
A cél lebegjen a szemed előtt, ami így kicsit biztosabbá teszi az utadat. Ezeken az aggodalmakon minden vezető átesett valamikor, tehát nem vagy egyedül, hazudik, aki nem.
Egyetértek azzal, amit itt írtak már , hogy nézd végig a térképen a tervezett utat, hogy legalább részben legyen ismerős. A Google térképeken nagyon jól végig lehet menni , akár a célig is. Vezetés közben ne egyél, ne igyál, mindig állj félre ha valamire szükséged van.
A zene hallgatása aszerint ,ahogy jobban érzed magad . Nekem változó, sokáig hallgatom majd városban gyakran kikapcsolom. Időnként én is dúdolgatok közben, ha nincs utasom, akkor akár teli torokból is megy.
Kb 20 percenként frissítő ablaklehúzás /óvatosan/.
Ha megállsz kávézni egy benzinkúton mindig beszélj valakivel, a helyieknek jó tanácsai szoktak lenni, lehet olyan, amit a térképen nem látsz, mert felbontották, elterelték, stb. Ha elfáradtál keress pihenőhelyet, pár percig lazíts.
A GPS sajnos nem mindig megbízható, volt, hogy egy nagy gödörhöz vezetett, de a térkép az hasznos mindig. /kijelzőn vagy akár telefonon , de nem menet közben/ .
Hosszú, egyenes úton többször volt, hogy kerestem egy kis furgont, amit könnyedén tudtam követni és nekem az kicsit pihentető szokott lenni. Az soha ne zavarjon ha valaki előzni akar és a nyomodban tülekedik, az ő dolga, előzzön ha neki jó. Alap, hogy tarts be minden szabályt és légy udvarias, vissza szokták adni a segítséget és ne félj ha mindent megtettél a célodért.
Lassan 40 éve vezetek napi szinten, mindenhol és minden időjárási körlmények között. Hosszú utak előtt mégis van bennem szorongás. Én imádkozni szoktam indulás előtt. Kérem Istent, hogy vezessen a döntéseimben, és a többi vezetőt is, és épségben, egészségben jussak majd haza. Végén pedig hálát szoktam adni, hogy egyben hazaértem. A saját kocsim apró meghúzásain viszont nem drámázok. Sajnos a múlt héten például az M7-es elterelt szakaszán egy beljebb álló terelőtáblával lecsaptam az autó anyós oldali tükrét. Jövő héten meg megjavíttatom, és ennyi. Nem örülök a kiadásnak, de nem is szomorkodok rajta.
Szóval szerintem normális, hogy aggódsz. Légy figyelmes és körültekintő, de a kis eltévedéseken stb. ne akadj ki. A budapesti vezetésre az én jótanácsom: rakj ki egy T betűt, jelezve, hogy tanuló vagy. Tudom nem vagy az, de a többi autós is vigyázni fog rád.
Engem a zene nyugtat,lazít, nem üvöltetem, csak azt hallgatom, amit szeretek, sőt fokozzam a felháborodást, néha még énekelek is hozzá. a piros lámpánál nem, ne borzoljam, netán olyanok idegeit, akik szintén nem fogadják el, hogy vezetésben nálam nem okoz ez problémát.
Sosem okoztam még balesetet.
Viszont más kocsijában, szenvedtem már el, ott is egy másik kocsi sofőrje volt a hibás.
Én teljesen megértelek. Ugyanígy rettegnék. Régebben, az segített, hogy valaki aki tudott vezetni előre végigvezette velem az útvonalat, felhívta a figyelmemet a nehézségekre, de írtad, hogy ez nem opció.
Most, ha új helyre kell mennem, előre végigpörgetem az egész útvonalat streetviewn, megnézem, hol kell sávot váltani, stb. Szerintem neked is segítene, ha alaposan végignéznéd az egész utat, ha nem is az egész autópályát, de mondjuk a nehezebb részeket.
És az autópályán nem kötlező rohanni. Nincs akkor semmi, ha végig a külső sávban mész egy szimpatikus kamion mögött, csak indulj időben, és szánd rá az időt. Manapság félősen már csak azért is kerülném a belsőbb sávokat, mert lépten-nyomon megy a jobbról előzés.
OK. marhaságot visszavonom ha sértő részedre
Helyettesitsd be akármivel ami véleményemel egyezik
Vedd figyelembe a kezdő kommentet
"Jó pár éves a jogsim, de sosem vezettem igazán,"
Ez szerinted nem kezdő vezetőre utal?
vannak emberek, akik egynél több dologra is képesek figyelni egyidőben."
És ez pont kezdő, legyen gyakorlatlan, vezessen ismeretlen terepen, végül is mindegy
Akkor is tartom a véleményem, hogy elvonja a figyelmet
További ajánlott fórumok:
- Sok súlyfelesleggel küzdők...Nem vagyunk egyedül!!!
- Szerintetek manapság mennyire gyakori, hogy a 30-as férfiak egyedülállóak?
- Adva van egy ötbetűs szó, egy betűt elvéve vagy hozzáadva írjuk be a következőt! Egyedül is játszható!
- Szeretsz egyedül lenni?
- Gyermekem szeptember óta egyedül jár óvodába, szerintetek felelőtlenség ez?
- 90 naposban kezdő vagyok és egyedül vagyok. Jön velem valaki?