Első kisfiam Dávid születése

A 9 hónap csodálatos volt, 16. héten megéreztem, hogy mozog a pocakomban, utána a rosszullétek is elmúltak, 20. heti ultrahangon kiderült, kisfiút várunk, nagyon nagy volt a boldogság, de úgy voltunk vele, mindegy milyen nemű lesz, csak egészséges legyen. A 7. hónapban 3 napot kórházban kellett töltenem, kiderült, 2 cm-re ki vagyok tágulva, aminek egyáltalán nem örültünk. Szépen nőtt, gyarapodott a súlya, semmi problémám nem volt, néha begörcsölgettem. Április 6-án CTG-re voltam előjegyezve, anyukám is elkísért, volt 1-2 kiugrásom, de a doki mondta, ezzel simán hazamehetek. Mikor ultrahanggal megvizsgált, beutalt a klinikára, mivel a lepényem elöregedett. Szóltam a páromnak, hozza be a ruháimat, gyorsan beért a kórházba, mi addig anyummal elintéztük a felvételt stb. Nem nagyon akartam megint befeküdni a kórházba, doki mondta, saját felelősségemre hazamehetek, de a baba szempontjából sokkal jobb helyen voltam bent, mint otthon, hát mint kiderült, még jó, hogy nem mentem haza, mert még aznap este, olyan 10 felé jött az első fájásom.

Először nem tulajdonítottam neki nagy dolgot, sokszor volt ilyen érzésem, úgy voltam vele, hamar elmúlik, de jött folyamatosan mérni, nem mértem, hirtelen el is felejtettem, hogy kell mérni:) Éjfél felé szóltam a nővérkének, görcsölök folyamatosan, erre azt válaszolta, feküdjek vissza, majd reggel bejön és megnéz, ha addig nem lesz semmi. Egész éjszaka a fájásokkal voltam elfoglalva, semmit nem aludtam, reggel 5, fél 6 felé jön a nővérke, mondtam neki, ugyanaz mint este. Szólt az ügyeletes orvosnak, jöjjön fel, megvizsgált erre mondta, hogy 5 cm-re ki vagyok tágulva, menjek vissza a szobába összepakolni, mert még ma megszülünk. Nagyon boldog voltam, hogy még a mai nap már babázni fogok, közbe szóltam a páromnak nagyon gyorsan jöjjön be, szülünk, azt se tudta szegénykém, mit csináljon, utána szóltam anyukámnak, Ő is bent volt, de csak a folyosóig jött. 6-kor, mire leértem a szülészetre, annyira erős fájásaim voltak, állni nem tudtam sehogy nem volt jó, de mikor felfeküdtem az ágyra, utána jobb lett. Fél 7-kor burkot repesztettek, semmit nem éreztem, burokrepesztés után felgyorsultak az események erősebbek is lettek a fájások, pedig azt hittem, ezeket már nem lehet tetőzni. 7-kor elkezdődtek a tolófájások, fél 8 felé gátat vágtak, azt sem éreztem, csak azt, mikor a doki otthagyta az ollót, még mondtam is a páromnak. Nem tudom, hány nyomásra, de 7.53-kor felsírt a kisfiam, egy kicsit szívni kellett az orrát, utána egyből rám rakták, nagyon jó érzés volt a kezemben tartani a kismanót 9 hónap várakozás után. Párom még sírt is, én valahogy a fáradtságtól nem tudtam. Köldökzsinórt elvágta, ezután elvitték lemérni, megfürdetni, a szokásos dolgokat elintézni. Nálam közben kiderült, maradt bent lepény, amit ki kelett kaparni, így altatás alatt varrták össze a gátat. Altatás után anyukám is bejött gratulálni, közben hozták Dávidot, akit nem tarthattam sokáig kezemben, letelt a 2 órás megfigyelés.

El kellett mennem fürdeni, ami nem sikerült egyedül, nagyon fájt a varrásom meg sok vért vesztettem, ha nem segítenek, összeesek, de nagyon gyorsan helyre kellett magam hozni, mert kiderült, délutánra szülés közben elkapott valami fertőzést, így nem hozhatják át a gyermekágyi osztályra. Délután 5-kor vitték mentővel az Újszegedi gyermekklinikára, ahol egy hetet töltött (alacsony cukorral és légzés kimaradásokkal).

Azóta 7 hónap eltelt és teljesen egészséges, semmi szövődménye nem maradt, hál Istennek. 9 kg és 72 cm, erős, nagy gyerek. A páromnak örökre hálás leszek, hogy mellettem volt ezekben a nehéz percekben és támogatott.