Anyának lenni a legjobb dolog a világon!

Elsőként egy picit kanyarodjunk vissza a múltba!

1990-ben született a fiam, aki már idén 20 éves lesz, lányom pedig 1993-ban látta meg a napvilágot. Gyönyörű gyermekek, imádom őket!

Sajnos 2009 májusában elváltam, bár próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat, de sajnos nem ment.

Már 6 éve romlott meg a házasságom - a távollét (volt férjem "vendéglátózik", keveset volt itthon), megmérgezte a kapcsolatunkat.

Amikor láttam, hogy már menthetetlen a kapcsolatunk, felbukkant egy régi, nagy szerelmem és 20 év után újra összejöttünk egy zenés rendezvényen, ahol én műsort vezettem, ő pedig biztonsági őrként ténykedett.

Már 5 éve, hogy együtt vagyunk, nagy szerelemben. Ő nagyon szorgalmazza az összeköltözést, sőt még gyermeket is szeretne tőlem, mivel sajnos neki nem adatott meg ez a nagy boldogság...

Szeretném én is újra átélni a 9 hónap minden gyönyörűségét, a szülést, mint csodát, a közös, igazi szerelemgyerek felnevelését, de attól félek, hogy ehhez én már "öreg" vagyok.

Idén szeptemberben már 46 leszek.

Sokat álmodoztam arról, hogy vajon milyen is lenne a kis lurkó, de mindig elhessegetem a gondolatot, bár szerinte - ha igyekszünk - még "beleférne" a világ legnagyobb csodája.

Még azt is vállalta, hogy ő lenne otthon gyesen, csak egyezzek végre bele!

Picit tétova vagyok - és nemcsak a korom miatt -, hiszen van egy jó munkám, amit nem szeretnék elveszíteni, ezen kívül énekelek is zenészekkel, különböző zenés rendezvényeken.

De mindettől függetlenül talán bevállalnám, ha tudnám, hogy minden rendben lesz és nem lesznek komplikációk. Abba már bele sem merek gondolni, hogy talán beteg lenne...

Az anyaság valóban a leggyönyörűbb érzés, nyilvánvalóan sok lemondással is jár, de a végén, mire felnőnek, mégis azt mondjuk könnyes szemekkel: igen, megérte!