Tényleg ilyenek vagyunk?!
Muszáj kiírnom magamból néhány gondolatot az emberekkel kapcsolatban, hogy én magam is fel tudjam dolgozni. Jártam már néhány országban, de sehol sem tapasztaltam azt, amit itt nálunk: az állandó kárörömöt az emberek szemében. Úgy érzem a magyar ember, csak akkor boldog, ha más nagyobb bajban van, mint ő. (Tisztelet a kivételnek!)
Külföldről hazatértve, minden alkalommal feltűnt,mennyivel több jóérzés szorult más országok lakóiba, mint belénk, magyarokba. A mai magyar férfiak nem mozdulnak, ha egy nő segítségre szorul.
A mai magyar fiatalok nem adják át a helyet a buszon, ha egy idős ember, vagy egy terhes asszony felszáll, inkább elfodítják a fejüket és felhangosítják az mp3 lejátszójukat.
A mai magyar emberek panaszkodnak, de nem tesznek azért, hogy jobb legyen nekik, más jobblétéért pedig a legritkább esetben hoznak áldozatot.
A mai magyar emberek örülnek, ha másnak rosszabb, mint nekik!
Mióta közlekedő anya lettem, még több keserű tanulságot vonhattam le. Rengeteget buszozok babakocsival. Ma kettő esetből egyszer sem segített senki felszállni. Aki már próbálta, tudja mennyire nehéz. Mind a két esetben láthatóan bajba kerültem, mert az utolsó lépcsőfokra nem sikerült feltennem a kocsi kerekét. Azt hiszitek megmozdult valaki is?? SENKI! Senkiben nem volt annyi jó érzés, hogy segítő kezet nyújtson felénk. Senki nem érezte feladatának, hogy egy küszködő anyának segítsen felszállni. Bámultak, várták, vajon boldogulok-e.
Tényleg ilyenek vagyunk? Tényleg így gondolkodunk, mi magyarok: "Ha nekem szar, másnak lehetőleg még szarabb legyen?"
Hát teljesen kiveszett az utca emberéből az önzetlenség és segítő szándék?
Írta: Hoxa, 2006. július 17. 15:12
Fórumozz a témáról: Tényleg ilyenek vagyunk?! fórum (eddig 79 hozzászólás)