Angyalkám..
Nem olyan rég írtam egy cikket amiben leírtam első szüléstörténetemet. Most viszont szeretném megosztani második terhességem rövidke történetét.
Párommal januárban döntöttünk el, hogy szeretnénk még egy kisbabát. Gondoltuk is, hogy menszesz után próbálkozunk is. Akkor még nem is sejtettük, hogy már velünk van egy újabb kis csoda.
Februárban teszteltem és láss csodát, máris pozitív lett. Az orvosnál jött az újabb meglepetés, hogy már 7 hetes babónk van.
Nagyon boldogok voltunk, megbeszéltük, hogy az esküvő is jöhetne még a baba előtt...
Annyira jól voltam, semmi tünetem nem volt a 16. hétig, mikor nagyon fájt a méhem, derekam. Elmentem az orvoshoz, ahol azt mondták, hogy nyitva a méhszáj és hogy nem kelhetek fel az ágyból.
Akinek van kisgyermeke, az tudja, hogy ezt nagyon-nagyon nehéz megállni. Nekem 3 hétig nagy nehezen sikerült. Visszamentem az orvoshoz, aki azt mondta, hogy nyugodtan mászkálhatok, de ne emelgessek.
Minden rendben volt teljesen egy ideig. Azután az orvos beküldött a kórházba, mert egy ujjnyira nyitva voltam és a kicsi szívhangja is fel-le ugrált. Nagyon megijedtem. Párom munkába volt, én meg egyedül az anyósommal, míg a gyerek otthon várt haza.
A kórházba érve fél órát álltam, mert adatokat kellett kitölteni a papírokon. Valamint a vizsgálóba is alig tudtam bejutni.
Az NST mutatott fájásokat, amiket én nem éreztem. Miután már órák óta vajúdtam és a babám szívhangja is leesett, kénytelenek voltak megcsászározni. Angyalkámat elvesztettük: 2015.06.16-án 04:36 perckor. Soha nem felejtjük el és Bandus is tudni fogja, ha nagy lesz, hogy volt egy öcsikéje, aki onnan fentről vigyáz rá.
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Írta: 7f9339d1df, 2015. augusztus 16. 09:08
Fórumozz a témáról: Angyalkám.. fórum (eddig 15 hozzászólás)