Az erdőbe tévedt kislány

A kis 4 éves Karina Chikitova Oroszország zord vidékén cseperedett. Jakutföld, hivatalos nevén Szaha köztársaság, Ázsia északi részén, Szibériában fekszik. Olyan terület ez, ahol az év nagy részében állandóan fagy van. A nyári hőmérséklet ritkán éri el a + 20 fokot, míg télen jellemzően -50 fok is lehet. A talaj sok helyen akár 300 méter mélyen is fagyott lehet, és a területének mindössze 20%-a olyan, ahol van erdős rész. A falu, Olyokminsk főként idős emberekből áll, a legközelebbi város 40 mérföldre van, nincs rendesen kiépített telefonos hálózat sem.

Ezen a vidéken csatangolt el 2014 nyarán a kis Karina, aki a házuk körüli kutyák egy csoportjával játszott, amikor észrevette apját, aki az erőd felé tartott. Karina követni kezdte kutyájával az apát, ám lépései sokkal kisebbek voltak, így egy idő után elfáradt és lelassult. Ám ekkorra már annyira bekeveredett az erdőbe, hogy a maga kis 4 évével már nem tudott tájékozódni. Kutyája, Naida, aki szintén még csak egy kölyök volt, valahogy megérezhette, hogy azt a csepp gyermeket védeni kell, így végig szorosan a kislány mellett maradt.

Eközben este lett, és Karina anyja és nagyanyja abban a hitben töltötték az estét, hogy biztos apjukkal ment a kislány.

Már az éjszakába nyúlt az idő, mikor az apa hazatért, és a pánik ekkor tört ki a családtagokon.

Tudták, hogy Karina csakis az erdőben tévedhetett el, és ismervén az erdő adottságait azonnal cselekedniük kellett. A család értesítette a hatóságokat, akik rögtön egy 100 fős keresőcsapatot állítottak össze, és indultak a kislány keresésére.

A kislány eközben egyre beljebb került az erdőbe, fázhatott és éhes lehetett. Ám az erdő élelmet is biztosított neki, szerencséjére talált olyan bogyókat amikkel túlélte az időszakot, inni pedig az erdőt átszelő patakokból tudtak kutyájával.

Karina elfáradt, apró lábai már nem bírták az egész napos csatangolást, így lefeküdt egy fa tövébe. Naida, aki csupa bozont volt, pedig mellébújt, és testével védte a kislányt a kihűléstől.

A kutatócsapatok kilenc napon át keresték a kislányt, és már egyre kevésbé voltak bizakodóak a tekintetben, hogy az élve előkerülhet.

Aztán a kilencedik napon egyszer csak feltűnt a kutya a faluban. Naidát meglátva az édesanyában ismét felerősödött a remény, főleg mert a kutya nyugtalan volt, látszólag ment volna vissza az erdőbe. Így az időközben értesített mentőegységek elkezdték a kutyát követni. Még két nap kellett mire eljutottak egy magas fűvel borított tisztásra, ahol a sűrű fű között a mentők vezetője megpillantott egy színes foltot. A magas fű szinte körülölelte a lányt teljesen, úgy kellett közüle kivágni. Mikor végre kiszabadították a kislányt a sokat látott mentőegység emberei is meglepődtek, hogy Karina ép és egészséges. Millió szúnyogcsípés fedte a testét, lábai csupaszok voltak, de életben volt. Csak a mentőbe érve kezdett el sírni, majd mikor meglátta a kutyáját, azt a maga kis négy éves temperamentumával megszidta, amiért magára hagyta. Mosolyogtak a kislányon a felnőttek, ők már tudták, amit Karina csak később értett meg, hogy Naida tulajdonképpen megmentette őt.

Karinát kórházba szállították pár nap megfigyelésre, de szerencsére sem fizikailag, sem lelkileg nem viselte meg túlzottan a kislányt a kaland. Tisztán és a korához mérten érettebben el tudta mesélni, hogy az elmúlt napokban miket tettek. Ekkor körvonalazódott ki a mentők részére is, hogy a kis kölyök kutya volt az, aki végig óvta az apró kislányt.

A csodával határos túlélést végül egy szobor állításával tették feledhetetlenné, Karina és Naida szobra Jakutsz városban áll, bizonyítván, hogy az ember és a kutya nem véletlenül tud annyira együtt élni egymással.

Karina már csak mosolyogva mesél az egykori megpróbáltatásairól, manapság a boldog tinik világát éli, álma, hogy egy napon balettművész lehessen.