Mindennapi szerepeink
Összetett lény az ember. Egyszerre tudatos és ösztönös. Különleges. Kiemelkedően képes alkalmazkodni, csak sokszor nincsenek ezzel tisztában. Kevesen érzik, milyen sokoldalú, izgalmas dolog részesei is nap mint nap.
Szereplők vagyunk, mindannyian. Szereplők az élet nagy, „széles vásznú”, kiszámíthatatlan előadásában. Nem statiszták, főszereplők…
Nemrégiben egyik ismerősömmel beszélgettem. Egy multi parkolójában futottunk össze. Ezer éve nem láttuk egymást, de nem kellett sok szó hozzá, hogy rájöjjünk, hogyan is éldegél a másik mostanában. Karikagyűrű, gyerekek, családi autó, megpakolt cekkerek…
Beszélgetésünk alatt egy cabrio állt meg mellettünk. Négy csinibaba – amolyan tipikus szilikon bombázó utassal. Nem nagyon kellett hallgatóznunk, ugyanis elég harsányan adott hangot az egyikük a véleményének:
– Ezt nem gondolhattad komolyan! Ugye nem?! Méghogy egy multiban vegyünk cigit…Én be nem teszem a lábam egy ilyen helyre…Hát biztos, hogy nem alacsonyodok le idáig… Azonnal induljunk, nehogy meglásson valaki. Nekem nem ezt a szerepet osztották…
A többiek valószínűleg egyetértettek, mert egy perc sem telt bele, amilyen hamar érkeztek, olyan hirtelen távoztak is. Mi meg ottmaradtunk, karikagyűrűstől, gyerekestől, családi autóstól, megrakott cekkerestől… Ledöbbenve és elgondolkodva.
Mert ügye ők, a dögös szöszi szerepében, pontosan és kényszerűen betartva a vélt és valós elvárásokat, nem alacsonyodnak le ide. Oké, de hova? Merthogy mi nem vagyunk lent, az tuti… Hisz gondoljunk csak bele, mit osztottak nekik és mit nekünk… Milyen szerepet is játszunk mi „átlagnők”?
Reggel, mikor felébredünk legelsőnek a családból, tyúkanyók vagyunk. Kávét készítünk, gyereket ébresztünk, nyakkendőt keresünk, reggelit csomagolunk…
Az irodában munkatársak vagyunk. Cserfes, vidám, vagy néha unott, fáradt csajok.
Ha megérkezik a fél 10-es ügyfél, üzletasszonnyá válunk. Vérprofi, kemény tárgyalóféllé. Profitvadásszá.
Később a főnökünk előtt beosztottak leszünk. Végighallgatjuk, megfogadjuk, megígérjük…
Munka után irány a suli. A kicsik szaladnak eléd a kapuba. Felváltva mesélik a nap történéseit. Anya vagy. Büszke, érdeklődő, dicsérő és megfeddő, ha kell.
Útban hazafelé felveszitek „apát”. Szerető feleségként kérdezed a napjáról, Végighallgatod dühöngéseit a fárasztó részletekről, a „nemnormális” döntésekről, amelyek megnehezítik a munkáját. Kedvesen az estére tereled a szót, megtervezitek a vacsorát. A hozzávalókért irány a multi.
Bent még vásárló vagy, tervezgető, számolgató, árakon ámuló, mégis néha csak-csak elcsábuló, kint már régen látott igaz barát.
Otthon már újra háziasszony vagy. Vacsorát főzöl, terítesz, mosogatsz. Fürdővizet engedsz, szétdobált szennyest pakolsz.
Vacsora – altatás – forró fürdő…
A hálóba lépve újra más vagy. Démonná válsz. Őrjítő, szexi csábítóvá. Olyanná, akit megismert, akibe beleszeretett vagy olyanná, amilyenné értél mellette.
Asszonyként, nőként, boszorkányként szereted…. majd elernyedve, boldogan, lehiggadtan bújsz mellé. Szemedet lecsukod, fejed a mellére hajtod, s hallgatva szíve dobbanását, társként alszol el. Az élete része vagy. Most és mindörökké….
Szóval akkor most melyik szerepet is szánta nekünk az élet?!
Írta: Fenife, 2010. április 7. 10:03
Fórumozz a témáról: Mindennapi szerepeink fórum (eddig 16 hozzászólás)