Petike gyors születése

2011 december 12-én volt a második missed ab-om. El lehet képzelni, milyen kellemesen telt a karácsonyunk... Párommal a műtét után 6 hétig nem volt szexuális kapcsolatom. Amikor ismét "éltünk", vigyáztunk. Én nem tudok gyógyszert szedni, nem bírja a szervezetem, ő meg nem bírja a gumit, így kúpot használtunk és mellette megszakítást alkalmaztunk. A vérzésem rendesen megjött a műtét után. Ahogy csak tudtunk, vigyáztunk, és nem is sokat voltunk együtt. Mégis, mikor február utolsó napjára vártam, hogy megjöjjön, nem jött meg. Amikor már 5 napja késett, csináltam egy tesztet, és pozitív lett. És az orvos egy hétre rá meg is erősítette, hogy terhes vagyok. Nagyon féltem, szinte rettegtem az újabb csalódástól, de rajtam és a páromon kívül mindenki várta és szurkolt. MI csak féltünk. Ahogy teltek a hetek, egyre jobban féltem. Míg nem a 12 hetes UH-on, azt mondta a doki, minden rendben van. Onnantól kezdve kezdtem megnyugodni.

Az étvágyam nagyobb volt, mint az egész családnak, és többet is ettem, de nem foglalkoztam vele (hiába ettem sokat, a terhesség végére csak 6 kilót híztam). Aztán megtudtuk az időpontot, hogy november 19-re vagyok kiírva. Nem nagyon örültem neki, mert sok az Erzsébet a családban. Maga a terhesség mesébe illő volt. Az első pár héten volt egy kis rosszullétem, de nem volt vészes, nem tartott vissza semmiben. A pocakom, ahogy nőtt, úgy cseréltem a ruhatáram, de nem fájt semmim, nem vizesedtem és nem is keményedtem. Szülés előtt egy nappal még takarítottam, főztem, mostam, ovigálára vittem két gyereket. Az utolsó héten volt jóslófájásom, de nem sok és nem is nagyon fájt. November elején megbeszéltem a fiammal, hogy vagy november 18-án bújjon ki, vagy 22-én. :D

És az én fiam szót fogadott nekünk. November 17-én este 10 felé feküdtünk le aludni, mert fárasztó napom volt és eléggé elfáradtam. Mondtam Páromnak, hogy masszírozza már meg a lábam, mert nagyon fáj és ő megtette. Éjfél előtt nem sokkal keltem fel, hogy pisilnem kell. A mosdóban vettem észre a bugyimon, hogy vérzek. Azonnal visszamentem a szobába és felkeltettem a férjem, hogy bizony kórház, mert vérzek. Szegény a világát se tudta, de pár perc múlva már elkezdett öltözni. Én két perc alatt lezuhanyoztam és felöltöztem. Közben fel lett keltve anyós is, hogy menjünk, mert vérzek.

A kórházban az idősebb szülésznő volt bent, aki nagyon meg sem akart vizsgálni. Mondtam neki, hogy vérzek és ha még nem is szülök, legalább annyira nézzen már meg valaki, hogy a lurkóval minden rendben van-e. Nagy nehezen bár, de mégis megnézett. Azt mondta, teljesen zárt vagyok, és az NST szerint a picivel is minden rendben van. Addigra a dokim is beért és megnézte a magzatvizet. Azt mondta, hogy tiszta, de nem enged haza, mert ha továbbra is vérzek, akkor lehet hogy császár lesz, mert valami nincs rendben. Így hát kitettek szobára, páromtól elbúcsúztam. Éjszaka tudtam pihenni, bár akkor már jöttek a fájások, de nem rendszeresen. Reggel jött a doki, kérdezte, mi újság, mondtam neki hogy vannak kis fájások, nem rendszeresek, és hogy még mindig vérzek kicsit. Délben ismét bejön, de ha addig bármi lenne azonnal itt van.

Egész nap járkáltam az osztályon, lépcsőztem, párom kétszer is bejött hozzám. Délután már egyre többször voltak fájások, és egyre erősebbek, sűrűbbek. Aztán 18-án délután 16 órakor NST-re raktak, párom pont akkor jött be. A doki megnézte a papírt, és annyit mondott, hogy szülőszoba. Délután fél ötkor mentünk be férjemmel a szülőszobára. Egyre több, erős, sűrű fájások jöttek. Időközben másik szülésznő jött be hozzám, egy fiatalabb, aki sokkal szimpatikusabb volt. Ő volt ott végig. Mindent elmagyarázott. Párom pedig végig fogta a kezem.

Kaptam infúziót, és 17:50 körül burkot repesztett, majd mondta a doki, hogy csinálunk néhány próba nyomást. Tettünk két próbát, eltűnt a méhszáj. Akkor aztán úgy éreztem, hogy menten kettészakadok. Nyomhat. - Ennyit mondott a doki. És én nyomtam is. Harmadik nyomásra ki is bújt a fiam, és szinte azonnal fel is sírt. November 18-án 18 óra 14 perckor megszületett Peti fiam, 4200 grammal és 57 cm-rel. Mivel gátmetszést csináltak, így varrtak, ami komolyan mondom, jobban fájt mint a szülés.

Végül is elmondhatom magamról, hogy alig két és fél óra alatt megszületett a fiam, pedig első baba volt. És a vajúdás is sokkal jobban elviselhető volt számomra úgy, hogy az osztályon voltam kinn, és járkáltam. Sokat lépcsőztem, és a szülésznő mondta, hogy valószínűleg azért tágultam ki ennyire, ami nagyon jó volt.

Pár év múlva szeretnék legalább még egy babát, de félek is. A fiam most 11 hónapos, erős, nagy legény, és már egyedül szalad. Mindent húz magára az asztalról, kipakol a szekrényekből :D

Boldog vagyok, mert van egy remek, szerető férjem és egy gyönyörű, "nagy" fiam...