Második fiam születése

Első fiam nem tervezett baba volt, de amikor megtudtuk hogy terhes vagyok, mi voltunk a legboldogabbak. A második fiammal is hasonló volt a helyzet, bár az első UH-on a doki eléggé rám ijesztett...

2015 januárjában volt egy missed ab-om, ami tervezett terhesség volt, szerettük volna a babát. De sajnos nem maradt velünk. A missed ab után megbeszéltük Párommal, hogy akkor rápihenünk a következőre, majd valamikor az év végén megint elkezdünk próbálkozni. Nos, a sors azonban közbe szólt. Január elején volt a missed ab, 3 hétre rá megjött, majd február 17-én is megjött. Normális vérzés volt mind a kettő, bár jobban görcsöltem, mint előtte, de ez van, nem sok mindent tudtam ellene csinálni. Párommal háromszor voltunk együtt februárban, nem vittük túlzásba, de márciusban nem jött meg, pedig vártam. Már négy napja késett, amikor vettem egy tesztet, ami nagy meglepetésünkre pozitív lett. Persze örültem neki nagyon, de mégis ott motoszkált rögtön a fejemben, hogy mi van, ha ő sem marad velünk.

Időpont a dokihoz, kaptam is, 2 héttel későbbre. Mentem nagy izgalommal, mondtam miért vagyok ott, ő meg csak nézett rám nagy szemekkel, hogy ez még nagyon korai lenne, meg miért nem vigyáztunk, ebből baj is lehet, hiszen még alig 2 hónapja voltam missed ab-on. Mondtam neki, hogy nagyon jönni akart egy pici emberke, meg hogy választhat a 3 napból, amikor együtt voltunk, hogy mikor fogant. UH, valóban terhesség, a szíve ver, jó helyen van beágyazódva. Mit ne mondjak, meglepődtünk mindannyian, de én örültem neki. Párom is.

Aztán teltek a hetek, a picike szépen fejlődött, egyre nagyobb lett, én meg remegő lábakkal mentem az ultrahang vizsgálatokra. Aztán eljött a 12 hetes vizsgálat, a baba jól van.

A 16. héten megtudtuk hogy ismét kisfiú lakik a pocakomban.

18 hetesen elmentünk genetikára, ott cisztát találtak a fejében, ami a 22 hetes UH-on már kisebb volt, 26 hetesen pedig már nem volt ott. Nagyon megkönnyebültem.

Teltek a hetek, egyre jobban kerekedtem, de nagyon jól éreztem magam, és a nagy fiam is, aki 2 éves volt még akkor, egyre többször kérdezte a tesót, hogy jól van-e, meg hogy mikor fog megszületni. Mondtam neki, hogy a szülinapja után. Ő meg mondta hogy nem, mert a torta mellé fog születni. Csak nevettem rajta. De igaza lett.

A 30. héten közölte az orvosom, hogy nem tud vállalni, de tud ajánlani más orvost. Mondtam, hogy megbeszéljük. Végül más orvost választottam, aki elvállalt. Párom nagyon nem akarta, de más választásunk nem sok volt, és nem is bántuk meg.

Nagyfiam november 18-án született, Pocaklakómmal november 24-re voltam kiírva. Mindenki azt mondta, hogy de nevetnének, ha egy napon lenne a két szülinap.

November 17-én mentem NST-re a kórházba elsőnek, előtte csak a magánrendelésen voltam. A doki megnézte a leletem, majd megvizsgált, és közölte hogy legkésőbb holnap szülünk. A méhszáj 3 ujjnyira nyitva, a baba teljesen lent. Másnap reggel 7-kor osztály, szülünk. Na, én ott mondhatni egy kisebb sokkot kaptam. Annyira nem éreztem még, hogy itt az idő, hogy ledöbbentem azon, amit mondott. Aztán mondtam neki, hogy ha eddig kibírtam, nem lehet-e hogy november 19-én kelljen bejönnöm, holnap lesz fiam szülinapja, ovi után torta, meg kis buli lesz, csak a család, senki más. Azt mondta rendben, de csak mosolygott, majd jöttem haza.

Délután 5 fele persze elment a nyákdugó, és akkor éreztem elsőnek azt, hogy hamarosan baba lesz. Este fürdettem, vacsiztattam, pakoltam, mosogattam, majd jöttünk fel a szobába. Fiamat tíz fele már úgy altattam el, hogy szóltam Páromnak, fájások vannak, menjen pihenni, hogy ha éjszaka menni kell, legalább pihentebb legyen mint én. Hajnal egyig fent voltam, néztem az időt, 10 perces fájások, rendszeresen. Lementem a nappaliba, 2 óra felé elaludtam, akkor nem voltak olyan intenzívek a fájások, de hajnal 5 előtt már arra keltem, hogy ismét fájok. 15 perces fájások, amik 7-re 10 perces, rendszeres fájások lettek. Öltöztettem fiam, 8-ra be is vittük az oviba. Ekkor már 5-7 perces fájások. A kocsiban elmúlt, gyorsan be az oviba, de amikor elindultunk kifelé, az ajtóba már jött a következő, és bizony már egyre jobban fájt, egyre erősebbek voltak. Otthonról írtam a szülésznőmnek is, hogy bizony fájások vannak, rendszeresek, de én még várok a kórházzal. 9 felé már szűk 5 perces fájások voltak, és a derekam is kezdett fájni. Ekkor már hívtam a szülésznőt, hogy készülődök, fél óra múlva indulunk. Mondta, hogy már hívni akart, hogy lassan induljunk, mert ez már nem az eleje a szülésnek. Fél 11-kor mentünk be a szülőszobára, papírmunka, öltözés, aztán szülőszoba. Dél körül jött az orvos is a műtőből, és kérdezte, hogy hol marad a torta? :D Mondtam hogy már úton van. Szépen erősödtek, sűrűsödtek a fájások, és én egyre nehezebben viseltem azt, hogy feküdni kell. Fél egykor burokrepesztés, utána felülhettem egy kicsit. Párom végig ott volt mellettem, fogta a kezem, mikor ültem, masszírozta a hátam, támasztott, támogatott. Aztán délután 1 óra előtt 10 perccel már le kellett feküdnöm, mert a végén jártunk. Jött az orvos, mondta, hogy ha nyomnom kell, nyomjak. Én pedig nyomtam. Minden erőmet összeszedve nyomtam. Harmadik nyomásra, 13 óra 5 perckor november 18-án megszületett második fiam, 3460 grammal, és 54 cm-rel. Azonnal felsírt, és pisilt egyet. Párom nagyon elérzékenyült. Aztán a pocakomra tették, ő pedig elvágta a köldökzsinórt. Ennél jobb szülést kívánni se tudtam volna.

A szülésznő ugyanaz volt, aki az első fiamnál. Csak elsőnek ő volt ügyeletben, másodjára már szülés előtt felkértem, hogy ő legyen ott a szülésnél. Az orvos pedig nyugodt volt, és megbízható. Másik szülése is volt, de amikor kellett, akkor csak rám/ránk figyelt, nem másra. És ez nagyon jó volt. Illetve nem volt előre megbeszélve a köldökzsinór se, de ő mondta Páromnak, hogy tessék apuka, ha gondolja itt a kesztyű meg az olló. Ez elmaradt az első szülésemnél, ahogy az is, hogy az első fiam nem tették a pocakomra szülés után. Nyugodt, "családias" volt a szülés, és Párom is meg volt elégedve a dokival, pedig ő aztán nagyon ellenezte, hogy őt válasszam.

Végeredményben az kell mondanom, hogy igen, fájt, nagyon fájt, főleg a vége felé már. De megérte. És nagyon hálás vagyok a szülésznőnek, amiért mellettünk volt, oldottá tette a légkört, segített, minden kérdésre válaszolt. Az orvosnak is hálás vagyok, amiért elvállalt, és megadta a lehetőséget Páromnak a köldökzsinór elvágásra, és amiért a Picikémet a pocakomra tette. Jöttek a csecsemősök és várták a gyereket. Az orvos pedig közölte, hogy elsőnek pocak, csak utána vihetik. Nem tetszett nekik, de ez van.

Fájt, hazudnék, ha azt mondanám hogy nem, és igen, vágtak is meg szakadtam is egy kicsit, és varrni kellett, ami még most kellemetlen kicsit, de nekem megérte, mert tudom hogy a kisfiam a jutalom a sok fájdalomért. Párom nélkül azonban sokkal nehezebb lett volna. Alszik most a kis csöppségem, sajnos tejcsi már nem sok van, így pótolni kell, de ez legyen a legnagyobb bajom... Nagyon édes, nagyon nyugodt baba, és már most rengeteget változott.

És igaza lett a Nagyfiamnak, torta mellé született a kistesó. A két fiamnak egy azon napon van a szülinapjuk, pontosan 3 év van köztük. :D