Titi meséje

2007 tavaszán a párom Londonban vállalt munkát és kis gondolkodás után én is követtem őt.

Szeptemberben érkeztem meg és decemberben be is kopogott a gólya! Bár tényleg vágytunk a babára, mégis villámcsapásként ért a hír és nem tagadom, az első reakciónk a pánik volt. De ez nem tartott sokáig, mert a félelmet felváltotta a boldogság.

Nagyon könnyű terhességem volt. Kimaradtak a reggeli rosszullétek, viszont nagyon kívánós voltam! Az első 3 hónapban napi 1 kg banán fogyott és ha nem volt épp otthon, akkor nem volt mese, menni kellett vásárolni, mindegy volt mennyit mutatott az óra! A kívánósságomat úgy tudom legjobban érzékeltetni, ha elmesélem a 6 kilós dinnye történetét. Épp beköltöztünk az új lakásba és nagyon meleg volt. 27 hetes terhes voltam és eszembe jutott, hogy én görögdinnyét akarok enni! A párom, egy jó barátom és én bejártuk a környéket, hogy megszerezzük a gyümölcsöt.

Hazavittük, kettévágtuk és én magam elé vettem a felét és jóízűen megettem. Pukkadásig lettem vele, utána lefeküdtem és aludtam egy órácskát. Mikor felébredtem még ettem volna egy kis dinnyét, de a maradékot a fiúk megfelezték és megették. Erre én olyan sírógörcsöt kaptam, hogy bizony időbe telt megnyugodni!

Egyébként imádtam terhesnek lenni, annak ellenére, hogy terhességi cukrom volt és nagyon vigyázni kellett az evéssel.

Szeptember 20-ra voltam kiírva, de mindenki azt jósolta, hogy hamarabb leszek Anya, mint gondolom.

Az utolsó hetekben kb. ugyanannyi időt töltöttem a WC-n, mint az ágyban.

Volt olyan éjszaka, hogy 16 alkalommal látogattam meg a bizonyos helyiséget. Megszámoltam:)

38 hetes voltam, mikor a sokadik pisi alkalmával észrevettem, hogy elment a nyákdugó!

Felkeltettem a páromat, hogy elmeséljem neki mi történt. Ő félálomban csak annyit mondott, hogy feküdjek le nyugodtan, ez még nem jelent semmit, ha esetleg fájdalmam lenne, majd hívjuk a kórházat.

Visszamásztam tehát a helyemre, de ahogy le akartam feküdni, elöntött a magzatvíz. Gyorsan felöltöztünk, felkaptuk a táskát és indultunk a kórházba. Még mindig nem éreztem fájdalmat, így azt gondoltam, még biztos itthon töltöm az éjszakát.

A ház előtt rögtön sikerült elkapni egy taxit, 20 perc múlva már a kórházban voltunk, ahol vártak ránk. Egy kedves fekete doktornő vizsgált meg. Rám kötötte a fájásfigyelő gépet és megmondta melyik mutatót figyelje a párom, Ő meg elment megnézni egy másik kismamát.

Én még mindig nem éreztem fájdalmat, ezért amikor visszajött, megkérdeztem tőle, hogy haza mehetek-e éjszakára? A doktornő kicsit csodálkozva nézett rám és azt mondta, hogy 5 perces fájásaim vannak, úgyhogy mindenképp maradni kell.

Én nem igazán értettem a helyzetet mert én nem éreztem semmit.

A páromat hazaküldték azzal, hogy reggel 10-re jöjjön vissza.

Engem lefektettek egy szobába. Egy percet sem aludtam, csak azt vártam, hogy mikor fog fájni valami, de ez elmaradt. Reggel megérkezett a párom. Még meghallgatták a baba szívét és átvittek a szülőszobára. Rám kötötték megint a fájásfigyelőt és vártunk. Időnként megvizsgáltak, közben sokat viccelődtünk a szülésznőkkel, így jó hangulatban töltöttük a napot. Még mindig nem éreztem semmi fájdalmat. Délben felment a vérnyomásom és kaptam egy szép fehér harisnyát a lábamra, hogy szinten tartsák. Egész nap szépen haladtam, megfelelő ütemben tágultam. Este 6 órakor bekötötték az epidurált és mondták, ha nagyon fájna, akkor nyomjam meg a gombot, hogy plusz adagot kapjak. Mivel nem voltak fájdalmaim, állandóan figyelték a gépet és amikor nagyon kiugrott a görbe, akkor szóltak, hogy mehet a plusz gyógyszer. Így ment ez este 10-ig, de akkor nagyon felment a vérnyomásom, Titinek pedig lelassult a szíve. Próbáltak forgatni, hogy hátha akkor jobb lesz, de vagy az én vérnyomásom szökött az egekbe, vagy a Titi szíve lassult le nagyon, de nem jutottunk közös nevezőre. Eldöntötték, hogy megcsászároznak! A rémület minden szintjét egyszerre éltem át! Rettegtem a császártól magam miatt és féltem, hogy Titit megvágják!

22:30-kor átvittek a műtőbe. Egy nagyon rendes fiatal orvoshoz kerültem, aki végtelenül türelmes volt. Kaptam plusz gyógyszereket és megkezdődött az érzed-e még a lábad játék. Jégspray-vel próbálgatták, hogy el vagyok-e már rendesen érzéstelenítve és amikor már nem éreztem, hova fújtak, akkor elkezdődött a műtét.

A párom ott ült mellettem végig. Végül 2008.09.08.-án 22:54 perckor, 2960 grammal és 54 cm-rel megszületett Titikém!

Gyönyörű-csúnya kék színben pompázó tökéletes kisbaba! Az volt az első gondolatom, hogy milyen érdekes, amíg a pocakomban lakott soha nem gondoltam úgy rá, mint egy igazi babára, csak azt tudtam, hogy nagyon boldog vagyok, hogy Ő ott növekedik.

Rengeteg gyógyszert nyomtak belém a műtét alatt, így pont amikor először odahozták nekem, sajnos elhánytam magam. Jól kinevetett az egész műtő személyzet és azt mondták, hogy ennyire nem csúnya!

A sokféle infúziótól besokkoltam és úgy remegtem mint a nyárfalevél. Aznap este még behozták megnézni a kisfiamat, de nem hagyták nálam, mert megfogni sem voltam képes. Egész éjszaka kb félóránként mérték a lázam felváltva a szájban és a fülben használható lázmérővel és nem egyszer adtam alkalmat a nővéreknek egy jó kis kacagásra, mert már a fülhőmérőt is be akartam kapni félálomban :).

Másnap végre kettesben maradhattunk Titivel. Megpróbálkoztunk a szopival is, több kevesebb sikerrel. Megköszöntem neki, hogy nem okozott fájdalmat és végtelenül büszke voltam mindkettőnkre. Még ma is látom, ha behunyom a szemem, ahogy az orvos először felmutatta nekem, pedig már négy éve mindennek és amilyen jó baba volt a pocakomban és a születés alatt ugyanolyan jó kisfiú most is. Tökéletesen értjük egymást és kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy Ő van nekem! Azóta kibővültünk egy kicsi lánnyal, de az Ő történetét majd máskor mesélem el. Köszönöm, hogy elolvastátok :)