Úgy hozta a sors, hogy nőnek születtem...

Micsoda boldogság volt ezek után lánynak születni megnyugodva abban a tudatban, hogy a családnevet van ki továbbvigye, ez már nem az én dolgom. Siettem is a világrajönni, törődtem én bámivel, úgy burokban megérkeztem minden komplikáció nélkül.

Boldogságom rövid három évig tartott, ugyanis szüleim abbéli örömükben, hogy milyen szép is a családi élet, úgy határoztak - egy kis orvosi javallatra is - hogy még egy gyermeket vállalnak. Ez az én szemszögemből borzasztó tragikusan hatott, hiszen én voltam a kisebb és a lány, akit védeni, kényeztetni kellett. Na ennek lett vége, mikor megszületett a húgom, aki gyönyörű volt, szebb mint mi ketten a bátyámmal együttvéve. Persze mindenki őt csodálta, vele büszkélkedett. Ma sem tudom minek köszönhetem - a jó sorsomnak, vagy annak hogy kevés korkülönbség volt közöttünk - hogy ezek után nem lett lelkisérült felnőtt belőlem.

Szóval mire ezen a tragikus helyzeten úrrá lettem, addigra szembesültem a következő problémával. Úgy általános iskola hetedik osztályában járhattunk, mikor a tornaóra előtt az öltözőben mustrálgatni kezdtük egymást, hogy kinek nő már a melle és mekkora. Gondolom mondanom sem kell, csak én ültem a kispadon és elmélkedtem a saját nőiességemen. Hamarosan ezen is túljutottam, igaz elmaradt az elvárásaimtól, de a természet amit adott el kellett fogadnom.

Mikor már kezdtem azt hinni, hogy kicsit fellélegezhetem, addigra újra felütötte a fejét a következő esemény. Szó szerint! Menstruáció! Na ezzel aztán úgy gondoltam nő lettem! Ha tudtam volna, hogy csak gondjaim szaporodtak, de a nőtől még fényévnyi távolságra voltam, hát kőkemény csalódottságban lett volna részem. De hát az ember nem tudja mi vár még rá, így én is tele önbizalommal haladtam sorsom beteljesítése felé, vagyis hogy nőnek születtem.

A gondok, bajok még csak ezután következtek. Szépen felnőttem, jöttek a fiúk, a szüzességemet is elveszítettem úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán jött a szerelmi csalódás, mert hát az is meg van írva mindenkinek legalább egyszer - később persze rájöttem, hogy többször is - de ne siessünk előre az időben!

Szóval megvolt minden, aminek meg kellett lennie. Megtanultam szeretni - vagy legalább is akkor azt hittem. Megtanultam, mit jelent az orgazmus férfinak és nőnek és szerencsésnek mondhattam magam, hogy mindezt megtapasztalhattam.

Kedves Nőtársaim! Én azt mondom nőnek lenni jó! Fehérruhás esküvő, szerelem, gyerekek, mint a mesében. Gondoljunk csak bele egy nő öle képes gyermeket kihordani, világrahozni, a férfiaknak kielégülést adni.

Nőnek lenni jó!

Igen, csak ezek után jön a fogyókúra, konditerem, bevásárlószatyrok, szülőértekezletek és a problémák a gyerekekkel. Ha nő vagyok lehetek anya, feleség, szerető. Később gonosz anyós, vagy gondoskodó nagymama. De addig még szembe kell nézni a felesleges kilókkal, az egyre szaporodó ráncokkal. A hajfestésről már nem is beszélek! Nem azért mondom, de egy divatosabb nadrág megvétele is több hetes szervezést igényel, hiszen egy korosabb nő már nem tud az első üzletben vásárolni. Több boltba is vissza kell menni, mire az eladó hamiskás mosolyától és udvariás bocsánatkérésétől kísérve leemeli a nehezen kiválasztott ruhadarabot.

De hát arról igazán nem tehet, hogy legalább egy huszassal fiatalabb mint te és neki természetes, hogy minden csipőnadrág jól áll.

Nőnek lenni jó! Az idő múlik. Ahogy örültünk az első menstruációnak, úgy fájlaljuk az utolsót, mert valahogy érezzük itt már valami végetért. A mellek is megereszkednek, a bőrünk is rég veszített rugalmasságából, de azért tudjuk, hogy nőnek lenni jó volt!

Kedves Nőtársaim! Ha újra születhetnék ismét csak nő szeretnék lenni! Vagy ha ez valamilyen oknál fogva mégsem jönne össze, akkor fütyülnék a világra, a bevásárlószatyrokra, a megereszkedett mellekre, koalamaci lennék és eukaliptusz levelet rágcsálnék. Végső megoldásként ha ez sem lehetséges, akkor férfi lennék és minden nőt, akit csak lehet a magamévá tennék!

Manni (Farkas Anna)