Munkahelyi krízis, mérgező légkör (beszélgetés)

Igen teljesen alkalmatlan volt.

De szerencsére már engem sem kell félteni. 31 vagyok, mára már megtanultam kiállni magáért. Addig soha nem mentem amíg nem volt más. Tudom milyen az ilyen légkör, de az embernek meg kell tanulni megerősítené magát. Nem kell senkinek sem mondani, el kell kezdeni keresni mást.

Szia!

Bichinek nagyon igaza van, az a legjobb módszer ha nem engeded, hogy lássa rajtad.

Nekem is volt egy ilyen hely évekig. A kollégám folyamatosan kikészített, mindennek elhordott, megvádolt. Nagyon sok tapasztalatom lett ezzel kapcsolatban sajnos. DE amit nem bírták elviselni: hogy nem mutattam ki, hogy rosszul esett, én mindig kedves voltam és ezzel nem tudott mit kezdeni. Így aztán csak azt lehetett látni, hogy ő hogy mocskolódik. Itthon persze kipanaszkodtam magam, de ott soha nem hagytam mert ezt az örömöt nem akartam megadni.

A főnöködnek kellene ezt megoldani. El kellene beszélgetnie vele, meghallgatni, aztán téged is, többieket is, és elmondani, hogy amennyiben ez így folytatódik megvâlik tőle összefêrhetetlensêg miatt.

Mi kb 200-an vagyunk egy műszakban, de ilyen probléma nincs. A főnökünk ha bármi van, beâll mellénk dolgozni és mindenki véleményêt meghallgatja. Aztán dönt. Nem feltétlen kirúgásról (volt rá példa, egy szarkeverő nő repült) de mindenképpen megkeresi a lehető legjobb megoldást mindenki számára.

Úgyhogy nálunk nincs feszültség! Nem is engedi. A panaszkodâst, árulkodást sem!

"... látszik, hogy teljesen megkeseredett. Ezer éve nem volt kapcsolata ... "

Ezt az egészet teljesen rosszul indítod.

Az égvilágon semmi közöd nincs egy munkahelyen a kollégád lelkivilágához, nem tartozik rád, hogy kapcsolatban él-e vagy sem, egyáltalán eleve röhejes és közönséges dolog azzal foglalkoznod, hogy él-e szexuális életet, avagy sem, és ha nem, akkor biztos azért megkeseredett.

Egy munkahelyen az a dolgod, hogy tisztességesen elvégezd a munkádat, és tisztelettel fordulj a kollégáid felé. Semmi más.

Nem kell arcoskodni. Nem én írtam ki a fórumot, csak leírtam ilyen VAN, létezik. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert MÉG nem váltam "áldozattá".

És, ahogy mások, te is , mások is leírták a hozzászólásukat, én is megosztottam, hogy bizony létezik ez a jelenség.

Azt írod, "mérgező munkahely"! Te döntöd el, hogy meddig "mérgezed" magad! A sírás határa már egy egész jó jel! Szerintem három lehetséges helyzet van: vagy meghunyászkodsz, vagy sikeresen lemeccseled vele, vagy mész!

Én mindig figyelem a dolgok folyását.

Ha előttem, mögöttem, alattam, felettem is sz@r van, akkor tutira dobbantok!

Anyagi, szakmai, kollegiális szempontokat is mind figyelembe kell venni!

[link]

nekem van egy kapcsolóm kimondottan munkahelyre.

Egyáltalán nem izgat, hogy ki mit mond rólam, vagy hogy viselkedik velem. Pont ezzel lehet elérni, lévén hogy lepereg rólam bármi, és semmivel nem idegesítem fel magam, hogy a jelenlegi munkahelyemen állítólag fél évnél még senki sem bírta tovább, én már ott vagyok több mint 5 éve. Sosem engedem, hogy kihozzanak a sodromból, inkább ténylegesen elmondom a véleményem, aztán hagyom, hogy emésszék. Már mindenki megszokta, hogy nálam mindenki egy szinten van, és már az is tök kedves velem, aki eleinte nagyon próbált betörni. Persze sikertelenül. Van az a tabletta, tudod, a "lesz.rom" tabletta. Indulás előtt egy bedob, aztán annyi.

Én úgy gondolkodom, hogy a munkahelynek nem kell baráti közösségnek lenni, ha mégis az, az csak plusz szerencse.

Viszont a legfontosabb, hogy a legnagyobb fegyver az, ha nem veszed fel a harcot...

Szemléletesen leírtad a kolleganődet. Akkor most jöhetsz a saját leírással!

Hány éves vagy? Mióta dolgozol ezen a helyen?

Saját megfigyeléseid alapján (ami minden bizonnyal egyoldalú lesz), te hogyan viselkedsz?

Adott egy 50 körüli nő, látszik, hogy teljesen megkeseredett. Ezer éve nem volt kapcsolata, egyedül él, nincsenek gyerekei. Ő maga a rosszindulat emberi megtestesítője. Régebben nagyon naiv voltam és a bizalmamba engedtem, aztán később rájöttem, hogy ezekkel az információkkal visszaél, kinevet, kibeszél, stb. Ő az aki szeret mindenkiről mindent tudni, de magáról semmit se mond el. Aki szeret tanácsokat osztogatni úgy, hogy az ő élete sem egy megfelelő minta és lenne mit sepregetni a háza előtt. Aki már reggel a munkakezdés megkezdése előtt puffog valami miatt, aki a főnök kedvence és képes vele együtt kibeszélni azokat, akikkel egy irodában dolgozik, de éppen nem tartózkodik az irodában.

Aki forgatja a szemét mindenen. Aki sokszor susmorogva kritizál másokat akár a külseje miatt, akár a szellemi képességeiből kifolyólag, holott ő sem egy szépség. “Hogy ez a nő mennyire ronda, ez mennyire meghízott...”

Egyre nehezebben tudom ignorálni, és sokszor azon kapom magam, hogy gyomorideggel megyek dolgozni, és nap végére én is olyan negatív és pesszimista/bunkó leszek, mint ő.

Ügyesen keveri a lapokat, a szemedben nagyon kedves, aranyos, érdeklődő, de ez csak egy jól felvett álca. Undorító és mocskos szájú, amiket visszahall az ember...talán jobb lenne nem is tudni ezekről. Sokszor próbál rajtam fogást találni, szerintem ki akar rugatni. A főnököm egyelőre átlátja a dolgokat, tudja milyen. A munkámat jól végzem, de mindig talál valamit, amibe bele tud kötni. Hogy nem vagyok csapajátékos, nem beszélgetek vele, nem szólalok meg. Őszintén szólva nem tudom megjátszani magam, nem tudok a szemébe mosolyogni egy olyan “nőnek”, aki ár órával később mindennek elhordott és ellenem próbálja uszítani a munkatársaimat. Annyit beszélek vele, amennyit nagyon muszáj, se többet, se kevesebbet. Pont annyit, amennyit a munka megkíván. Egyszerűen szöges ellentétei vagyunk egymásnak. A folyamatos védekezés, felesleges drámák, konfliktusok lefárasztanak. Néha úgy érzem, hogy egy 50 évesekből álló óvodába járok be dolgozni.

A jelenlegi vírushelyzet miatt nem dobálózik senki sem az állásával, ha az egyelőre stabil lábakon áll.

Viszont úgy érzem, hogy egy ilyen mérgező munkahelyen napi 8 órát eltölteni, nem egészséges.

Szinte biztos vagyok abban, hogy pletykálnak és nemlétező információkat terjesztenek rólam. Viszont úgy látom, hogy a kollégák félnek valamitől és nem mondanak el mindent.

Hogyan erőszakoljam meg magam? Hogyan legyek kedves ezekkel az emberekkel? Nem akarom, hogy ők győzzenek és elérjék a céljukat.

Nyilván a munkahelyen próbálja kiélni a felesleges energiáit ez a nő, de én nem akarok ebbe belemenni. El akarom végezni a munkámat és haza akarok jönni. Én sosem árulkodom, minek? Attól jobb lesz? Viszont nem is akarom állandóan visszaverni a támadásokat. A másik, hogy hogyan védjem meg magam, ha nem tudom miket terjeszt? Szemtől-szembe sosem pofázik.