Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Meggyesi Éva: Szeretnék egyszer még
Szeretnék egyszer még boldogan élni
messze hol csönd és béke van,
temetni mindent mi nem hagyott élni
s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.
Szeretnék olyan messzire futni
hogy utol ne érhessen senki sem,
új álmokat és új reményt keresni
s ne zavarjon meg semmi sem.
Szeretnék végre megnyugodni
hogy ne sírjam többé át az éjszakát,
feltörő könnyemből szivárványt fakasztva
újra megtalálni százezer csodát.
Szeretnék hinni a kimondott szóban
hol nemes léleknek nyílik a virág,
zúgó viharként söpörve a rosszat,
hogy megtisztuljon e megromlott világ.
Ady Endre - Ne váltsd apróra
"Ne válts apróra szíved kincseit,
ki mindent akar, mindent elveszít"
Hamis gazdagság, illanó illúzió,
a tudás az mi legyen mérvadó!
Legyenek előtted színes kövek.
Ne rogyj meg, állj mint a cövek!
Boldogságot akarj, s szerelmet,
átélni a valót, s nem lehetetlent,
"Ami fél azt ne fogadd
egészet akarj és egészet adj."
Ne légy koldusa az érzelmeknek,
ne örök rabja a rossz lelkednek!
"Ne váltsd apróra szíved kincseit,
ki mindent akar, mindent elveszít."
ne legyen hited benne délibáb,
mozduljon meg minden mi báb,
"Ami fél azt ne fogadd
Egészet akarj és egészet adj."
József Attila: Tavasz vanm tavasz van....
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
A nő
A nőt, nem ismered meg soha
ha fáj neki, akkor is van mosolya.
A nő, egy varázslatos földi lény
árad belőle mindig, sugárzó fény.
A nő, mindig erős és óvón vigyáz
folyton lesi, hogy semmiben ne hibázz.
A nő, bár sosem lesz hibátlan teljesen
szeme nevet, s szívét nyújtja kedvesen.
A nő, gyermeked féltő burkát nyújtja
anyaként is, szívedet lángra gyújtja.
A nő, nem fogalmazható meg szavakban
velük szívünkben, mindig tavasz van.
Dóró Sándor
Reményik Sándor: Amit az élettől akarok
Remélni jót, és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok.
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok.
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok.
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok.
Ez – mit az élettől akarok.
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok,
Ez - mit az élettől akarok.
Amikor elmegyek, én akkor is itt leszek.
Én leszek a sugallat, ki tanácsot ad szívednek.
Ott leszek az őszi szél süvítő hangjában,
Melegítem kedves arcod a Nap sugarában.
Én leszek a felhő, amely öntöz a kertedben,
Ott leszek a folyóban, minden homokszemben.
Elbújok az erdő fái hajlongó ágában,
Virág leszek kis csokrodban, pillangó a nyárban.
Én leszek a kismadár, ki dalolva tovaszáll,
Ott leszek a friss harmatban, hajnalnak hajnalán.
Rejtőzöm a hűs záporban, tavaszi szellőben,
Rám találhatsz kicsiny gyermek csillogó szemében.
Nem érzed majd, de én mindig fogom kezed,
Bármi fáj lelkednek, együtt sírok veled.
Bánatban reménynek hívsz, boldogságban örömnek,
Örökké veled leszek, akkor is, ha elmegyek.
Búza Edina : Amikor elmegyek
Elmondanék neked
Egy csodás, szép mesét,
Hogyha gondod támad
Ez adjon új reményt.
A gyermekkori álmok,
Itt újra élednek,
Ezer színnel festik ki,
Az egész életed.
Ezért bízz a szépben,
Az igaz mesékben.
Szárnyalhatsz az égben,
Vagy táncolsz a vízben.
És mint lámpák fénye,
A sötét estéken,
Elűzik a szörnyet,
A gyermek szívében.
Ha már minden veszve,
Még megmarad a hit.
Álmaiddal szíved,
A jövőbe tekint.
Ne felejtsd el soha,
A mesék bölcs szavát:
Mert a jó elnyeri,
Mindig a jutalmát!
( Ismeretlen)
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi ének
Isten, köszönöm ezt a szép napot,
Az enyhe friss földillatot,
Köszönöm ezt a csudás fényözönt,
Mely ragyogóan rámköszönt,
S bearanyozza magas, karcsú fák
Bimbót ígérő száz gallyát.
A mosolygó, szép tiszta kék eget,
Köszönöm, hogy van kikelet,
Köszönöm, hogy még szépséges a föld,
S tavaszi köntöst, újat ölt,
Minden fűszálban Reád ismerek,
Köszönöm, hogy most élhetek.
Ez az utolsó tánc.....
Ez az utolsó tánc,
Rég ülünk itt együtt és csak hallgatunk.
Mondd, miért jöttünk össze,
ha nincs mit mondanunk?
Miért nézed az órát,
tudom, hogy menni kell.
Túl egyszerű volna,
nem így nem engedlek el.
Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
ez az utolsó tánc, bármit kívánhatsz érte.
Utána már, ha úgy muszáj, külön megyünk,
de az utolsó tánc még jár nekünk.
Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
de már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
tényekkel vitázni nem lehet.
Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se.
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
de az utolsó tánc még jár nekem.
Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
de már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
tényekkel vitázni nem lehet.
Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se.
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
de az utolsó tánc még jár nekem,
még jár nekem.
(Szenes Iván: Dalszöveg lánc...)
Reviczky Gyula: Tavaszodik
Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg-honba’ jár.
Nem tudom, de olyan édes
Még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz ha megjelen.
Kedves ábránd langy fuvallat
Vonul át a lelkemen.
Szép világ van, azt regéli,
Messze, túl a tengeren.
S hallgatom, bár ismerem jól,
Milyen az a szebb haza.
Halkan intek: Voltam én már,
Voltam én ott valaha!
Az a sugár, az az illat
Nem idegen énnekem.
Ha sivár az élet útja:
Gyönyörűnek képzelem!
Juhász Gyula :Tavasz várás
A déli szélben lehunyom szemem,
És gyöngyvirágok szagát érzem.
Az esti égen violás a szín,
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve, s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem,
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok,
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ suttogja már: leszek!
A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad,
S elönti mind az ócska gátakat!
Szól a tavasz:
itt vagyok!
Eljöttem, mert
hívtatok.
Egész télen
hó alatt,
álmodtam az
álmomat.
Szól a tavasz:
itt vagyok,
napsugárban
csillanok,
kezemben száz
szál virág,
annak adom,
aki várt!
/Kecskés Béla: Szól a tavasz/
Deli Enikő: Kezek...
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.
Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!
Aranyosi Ervin: A szeretet útján járva
Szerető fény küldött erre a világra,
gyógyítsam a lelket, szóval, ha lehet!
Mosolyomat szórjam szívből egyre, másra,
érzőn, kedvességgel, csodákat tegyek!
Hiszem, a világunk mennyországgá válhat,
eltűnhet a Földről a bűn, a pokol,
és az ember végre jó útra találhat,
mikor boldogul, és nem csak robotol.
Meg kéne tanulni őszintén szeretni,
itt, e földi létben, ez a feladat,
boldog gyümölcsöket kellene teremni,
és jó érzést adni, mely bennünk fakad!
Költözzön szívünkbe a jóság, a béke,
hisz egy szebb világhoz minden adva van,
gyújtsunk szeretetfényt a mások szívében,
s éljük szép világunk mától boldogan!
Ragyogj hát, s mutasd meg, szereteted árad,
minden betegséget meggyógyít a szív,
hiszen szeretetbe nincs, ki belefárad,
érezd hát, világod szebb holnapba hív!
Dobd hát le rabláncod, oldd meg napi gondod,
boldoggá kell lenned, ez volna a cél,
ne is bámuld hát, a cirkuszi porondot,
légy csak érző lélek, ki boldogan él!
Felejtsd el a küzdést, a sikert, a harcot,
a gazdagodás csak tévútra vezet,
egy tud mosolygóssá tenni minden arcot,
a szívedből küldött, csodás szeretet!
Meglásd, a mosolyod vissza fog találni,
felragyog előtted az egész világ,
és ha már mindenki emberré tud válni,
visszatükrözi majd szíved mosolyát!
Ragyogd be a Földet szívvel, szeretettel,
földi mennyországba ez az út vezet,
lásd meg másban a jót, a másét ne vedd el,
hiszen, ami éltet, az a szeretet!
Egy a közös dolgunk, s mind-mind ezért jöttünk,
új álmokat látni, s úgy ébredni fel!
Egy járható út van mindig csak előttünk,
és a szeretetben, egyként, hinni kell!
Sík Sándor: Tavasz csengettyűje
Most a csúf tél bosszúsan
Zsörtölődve jár még,
És az égen elsuhan
Sok nagy álmos árnyék.
Én dalolva hangosan,
Szökdelőn és pajkosan
Messze-messze szállnék.
Szól a szél a hegyeken,
Szít repülni vágyat,
Már a hó a réteken
Olvadóra bágyad.
Siheder nap hívogat,
Áprilist és álmokat
Bizsereg a vágyad.
Hát, szeszélyes csacska szív,
Hol a téli bánat?
Dudorászó dala hív
Mese-muzsikának.
Erdő-mező csalogat,
Csalogató dalokat,
Küld a tó utánad.
Csintalan szél dalt fakaszt,
Táncütemre léptet.
Te hívod-e a tavaszt?
Vagy a tavasz téged?
Hó felett és tó felett
Már a fűzfaág hegyett
Barka pelyhe éled.
Most rügyedző ág alatt
Énekelni ülj le.
Fesse frissre arcodat
Víg dalok derűje.
Mert a dal ma rózsaszín,
S lásd, e sok bohóka rím:
Tavasz csengettyűje.
Liebe Attila : Játssz El Egy Dalt.....
Amikor nem simogatnak a napsugarak,
Mert lustábban kel fel a Nap,
Amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,
Mert fakóbban zöldell a fű:
Játssz el egy dalt - csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
Amikor nem csengetnek rád a barátok,
Mert kihűltek már a régi álmok,
Amikor ürességtől hideg az ágyad,
Mert ellustultak benned a vágyak:
Játssz el egy dalt - csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,
Mert por rakódott rá a jóra,
Amikor eleged van magad körül mindenből,
Mert csak a neheze jut az életből:
Játssz el egy dalt - csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
Amikor már csak feledés az élet,
s nem férnek bele lázadó remények,
mikor mindenki mást mond mint amit gondol,
s lelkedben a meg nem értés tombol:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,
mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,
amikor nem férsz bele abba a körbe,
ahonnan rád néznek utálva s röhögve:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,
s már reggel az esti gondokkal keltél,
amikor már nem emlékszel arra a napra,
mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor igaznak festi arcát a hazugság,
szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,
amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,
testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,
elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,
amikor magadra maradsz a magad igazával,
s nem rendelkezel már sem házzal sem hazával:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Játssz el egy dalt - csak úgy magadnak halkan,
Játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,
Játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,
Játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni,
Játssz koldust vagy királyfit,
Játszd, hogy nem ördög de Isten irányít,
játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
játszd, hogy fárad az Isten de még bízik,
játszd, hogy jobb lesz,
játszd, hogy szebb lesz,
játszd, hogy még lesz....
Játssz el egy dalt - csak úgy csendben magadnak,
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
Aranyosi Ervin: Légy a sorsod teremtője
Múltad szemetére sose építs várat!
Abból keserűség, harag, méreg árad.
Életed kormányát vedd saját kezedbe,
gondolataidat ápold, tegyed rendbe!
Mert, amit ma gondolsz, jövőd arra épül,
a szép gondolattól a holnapod szépül.
Amit régen hittél, azt hagyd ott a múltban,
lépj ki onnan bölcsként, tényekből tanultan!
Kerested az utad, s rossz irányba mentél?
Szép álmaid helyett, rosszat teremtettél?
Keress másik irányt, egy jobbat, egy szebbet,
adj egy méltóbb esélyt újra életednek!
Mert a gondolatok varázslatos dolgok,
s mindaz, ki uralja, elégedett, s boldog.
Pozitív gondolat, csupa szépet vonzó,
amely csodát teremt, mi számodra vonzó.
Ám a rossz gondolat, rombol, akadályoz,
csupa kellemetlent vonz oda magához.
Vizsgáld tehát felül, miken jár az eszed,
gyomláld ki elmédet, legjobb, ha ezt teszed.
Álmodozz a szépről, s ha hiszed meglátod,
álmokra, vágyakra épül szép világod.
Mindened meglehet, csak hinned kell benne,
csupán elképzelned, mintha már meglenne!
Légy tehát, a sorsod aktív teremtője,
azt ne mások írják, és ne rettegj tőle!
Gyomláld ki az elméd, gondolatok kertjét,
s irányítsd a jóra mától a figyelmét!
Kun Magdolna: Mikor nem lát senki...
Mikor nem lát senki, bizony, Én, is könnyezem.
Siratom az ifjúságom, régi életem,
s mindazt, mi a múltban megtörténhetett,
mert nekem a jó, s a rossz is sokat jelentett.
A rosszból tanultam, a jóból reményt nyertem.
Így minden kapott percet élhetővé tettem,
mert tudtam, egy nap majd minden múló perc,
megfizethetetlen értéket jelent.
Mikor elérjük, az idős kort vissza-vissza, nézünk,
mindazon időre mit egykoron megéltünk,
s mikor nem lát minket senki könnyet ejtünk érte,
tudván azt, hogy az életnek is hamarosan vége.
Minden egyes múló napból reményt nyerhetünk,
és esélyt is arra, hogy boldogok legyünk,
hiszen minden egyes múló napban lehet valami,
ami így idősen is képes célokat adni.
Reményik Sándor:
Amit az élettől akarok...
Remélni jót, és alkotni szépet,
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok.
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez – mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez – mit az élettől akarok.
Zanner Anikó : Ameddig lehet...
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Miért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
Mikor a szemünket könnyek borítják,
Torkunkat vaskezek összeszorítják,
Szánk széle kínosan megremeg,
Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.
S az arcunkon gyöngycseppek futnak,
Én nem tudom, hogy hová jutnak,
De mind ég, fojtogat és fáj,
S a lelkünkön barázdát váj.
E könnyek, melyek fel-feltörnek,
Úgy kínoznak és elgyötörnek,
A mosolyunkat megtapossák,
De lelkünket tisztára mossák.
Szenes Hanna: A könny
Szép Ernö : Életrajz
Ha nem lennének szép selyemruhák,
Ha nem lennének szőnyegek, puhák,
Ha nem lenne autó mely úgy suhan,
Ha nem lenne parfüm, ó! Csakugyan...
Ha nem lenne ékszer mely úgy ragyog,
Nem lettem volna az ami vagyok.
Ha nem volnának gazdag emberek,
Kiknek zsebében pénz van, rengeteg..
Akik unottak és kényelmesek,
Kiknél a szerelem nem nagy eset,
Kik nőt vesznek mint egy szép állatot,
Nem lettem volna az ami vagyok.
Ha nem lenne éjjel tánchelyiség,
Ahol ezer, sugárzó villany ég,
Ha nem keringne francia zene,
Az édes pezsgő ha nem ömlene,
S nem tetszettek vón' hitvány kis dalok,
Nem lettem volna az ami vagyok.
Ha nem lenne kávéház mely meleg,
És benne vastag, hangos emberek,
És cigány aki jókedvet csinál,
S egy vendég aki sörrel megkínál,
S akitől egy tubarózsát kapok
Nem lettem volna az ami vagyok.
Kinn a ligetben ha nem volna pad,
Melyre leülni ingyen is szabad,
S melyre a kócos fiú is leül
S nem maradunk ott este egyedül,
S ha nem ragyognának a csillagok
Nem lettem volna az ami vagyok.
Ha a világon nem lenne nyomor,
Gyomor melyet az éhség ostromol,
Apa akinek teher a gyerek,
Anya ki csak köhög, s pityereg,
S nem kérdi a lányom hol csavarog,
Nem lettem volna az ami vagyok.......
Ott leszek
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.
.
Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.
.
Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!
.
Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.
.
Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.
.
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!
Jolie Taylor
Már értem anya
Most már értem anya, hidd el én is értem,
Hogy anyának lenni nem könnyű, mint a mesékben
Hogy jó szeretnél lenni, de néha te leszel a főgonosz
Annak érdekében, hogy megvédd azt, aki oly' fontos
Most már megértettem anya, hogy mekkora áldozat
Hogy a szívedet örökre a testeden kívül hordozzad.
Hidd el azt is értem már, hogy mily nagy félelem,
Hogy addig létezni tudjak, amíg boldogul nélkülem...
Már értelek téged anya, hogy egykoron mit miért tettél
A sütit miért nem szeretted és a finomakból miért nem kértél.
Anya szívvel téged már teljesen másképp értelek:
Értem léteztél, ahogyan most én ő értük létezem.
Kökény Éva:Tavasz-kikelet
Még vacog bennem a tél,
dideregnek kint a rügyek,
de már érzem tavasz leheletét,
szellő-úrfival tegnap üzent:
„Vártál rám nagyon?
Megjöttem, itt vagyok!
Színeket hoztam
fehérség helyett,
én vagyok: tavasz-kikelet.”
…és varázsütésre megjelent
cserregő madárhad,
apró verébgyerekek.
Faágakon vidáman
ring megint a sok
cinke, feketerigó,
hirdetik: „élni jó!”
Másként fénylenek már
éjjel a csillagok,
virágok kelyhében
reggel harmat ragyog.
Menjünk hát ki a fényre,
tárjuk karunk ölelésre!
Szabó Lőrinc: Nyitnikék
Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:
kék füttyre mindig
‘kvart’ lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de – nyitni,
de – nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! –
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem !
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
Szöllősi Bernadett: Március
Bőröndjével kezében a tél
dér lábakon az állomásra siet.
Épp begördül egy szerelvény –
felszáll rá és retúrt fizet.
Vonattal robog tova a hideg,
a langy meleg a kertek alatt érkezik.
Egy kis ibolya a levelek közt zizeg,
orgona színével egy tyúkhúrnak kérkedik.
Felhők lógnak le az égről,
úgy lesik, hogy közeleg a tavasz.
Egy öreg tölgy is emlékszik rá régről,
üdvözlésére a fák térdig hajlanak.
Meztelen talppal áll a réten a tavasz,
harmatot lehel a haragoszöld fűre.
S hogy meg ne hűljön, sálat varrat:
a nap sugarát, mint cérnát, befűzte egy tűbe.
Krókusz-színű kendő, szegélye jácint,
közepébe virág öltve, tulipán piros.
S hogy szép legyen, egy aranyeső ráhint
egy egész kosárnyi sárga szirmot.
Ébred minden a fagyos tél után,
az összes virág szirmot bontogat.
Az első nap sugara ad rám fényruhát,
míg a márciusi szél rázza a lombokat.
Szőcs Lajos
Temetik a békát
Gúnyosan vihognak tücskök és bogarak,
Temetik a békát a kertek alatt.
Gödörbe vetik a zöld tetemet,
Egy bűne volt: igazat brekegett.
Dagad a fővarangy, duzzad a tokája,
Marad a jólét, hízhat a mája.
Reszkető combját nem mártják sóba,
Kihívóját anyja búcsúztatja sírva.
Buja volt a ficsúr, hangos a pofája,
Lázongott a kurutty-nép, bánta varangy hája.
Ebihalat ígért gólyának és gémnek.
Csak zsíros családját e vésztől mentsék meg.
Elnémult sok brekegő a szürke tollak láttán,
A kétéltű csürhének hideg futott hátán.
Szónokuk a porondon juszt nem tágított,
Agitált, kiabált, míg bele ki nem lógott.
Temetik a békát, varangyék vihognak,
Kis híján vége lett a népnyomornak.
Varangykölkök, ripacsok úsznak a zsírban,
Kishitű kurutty-nép fullad a kínban.
Szécsi Margit: Március
Téli szellők, fújjatok csak,
játsszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.
Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág.
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.
Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni s könnyeden
játszani és birkózni a
városvégi zöld gyepen.
Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.
Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld –
Jöjj el, tavasz, földről, égről
már a telet eltöröld!