Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
VÁRNAI ZSENI - MA ÁLMOMBAN...
Ma álmomban fiatal voltam,
sötét hajamat kontyban hordtam,
kettéválasztva, úgy, mint régen,
Tűnt ifjúságom idejében.
.
Közben tudtam, hogy csupán álom
visszavarázsolt ifjúságom,
tudtam, igen, de mégis, mintha
lengett volna időhinta
mából a múltban onnan vissza...
megvénülve, majd megifjúlva...
megújulva.
.
Fiatal voltam, lázak gyötörtek,
gyermekeim, verseim jöttek,
oly sok áldás
szívta vérem,
hogy én csak bennük, értük éltem...
Mondják:
szép voltam barna hajjal,
de nem törődtem én magammal,
más gondom volt:
kenyér és versek...
és éveim egyre inkább vertek.
.
De ma, különös hajnali álmom
átköltötte az ifjúságom:
Boldog voltam,
mint soha ébren,
agyam filmezte régi képem,
de úgy, hogy árnyék nem is volt
rajtam,
s nem volt ezüstös szál
hajamban...
Nem volt bánatom, nem írtam verset,
nem éreztem, hogy üldöznek, vernek...
.
Csak éltem, éltem, mosolyogtam...
Ma álmomban fiatal voltam!
Meggyesi Éva : Az én időm
Az én időmben nem volt sok minden,
zsír meg kenyér volt csak az asztalon,
nem volt mindennap megterítve,
csak vasárnap, s ünnepnapokon.
Nem volt olyan sok drága játék,
csak szabadban töltött nappalok,
s szalmavárakat építettünk,
amíg az este ásított.
Csupasz lábakkal ugrándoztunk
a félig levágott torzsokon,
egészen addig, amíg a tarló
perzselő füstje fölcsapott.
Felcsendült dallam szállt a szélben,
vidám, jókedvű kacajok,
gyöngyöző hangja messze szállott
átsuhanva az ugaron.
Ma is emlékszem minden percre!
Az volt a legszebb korszakom,
ott, az aranyló búzatáblák
között eltöltött hónapok.
Elszállt az idő. Gépek jöttek.
A tarló hangja most oly üres,
nem hallik többé gyermekdallam,
csak üresen kongó néma csend.
Mégis: oly gyakran visszacsendül
a dallam, mi akkor elveszett,
hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,
de olyan jó, mikor feldereng.
Csukás István:Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
Már nincs kit felköszöntenem 😢
Kun Magdolna
Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-
Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó, szép Anyák napján.
Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád-
Átyim Lászlóné: Anyák napján a sírodnál
Május első vasárnapján,
Anyák napja szép hajnalán
Kimegyek a temetőbe
Rózsacsokorral kezembe.
Megállok a sírhantodnál
Szólítalak édesanyám
Könnyem hullik a sírodra
Kezemmel a fejfád fogva.
Eljöttem hát édesanyám
Köszöntselek anyák napján
Illatozó szép rózsákkal
Szívem telve fájdalommal
Mert ez a szép anyák napja
Csak nekem oly szomorú
más mindenkinek oly boldog,
Kinek él az édesanyja.
Mert, hogy én már nem láthatlak
Eltakar a néma sírhant
Két kezemmel fogom fejfád
Sírva köszöntelek drága édesanyám.
Kun Magdolna: Az élet bohóca
Nappal,
bohóc vagyok én is, mint annyian mások,
kacagok, nevetek, komédiázok,
lelkemből játszom el az élet muzsikát,
hogy boldognak lássam az emberek arcát.
Nappal,
bohóc vagyok én is, kit kerülnek az álmok,
kinek maszk alatti könnyét soha nem látjátok,
mert minden egyes cseppje láthatatlan lesz,
hogy a szív büszkesége ne csorbuljon meg.
De este,
este, mikor elcsendesül, s elalszik a világ,
leöltöm magamról az állbohóc ruhát,
és hangos zokogással töröm meg a csendet,
megtagadva magamtól minden mosolypercet.
Aranyosi Ervin: Megkésett köszöntő
Hiába nő a sok virág,
hiába színes a világ,
hiába mind, ha nincs minek!
Adnék virágot, s nincs kinek!
Hiába ünnepel a szív,
a dal néma, mely visszahív…
Te rólad szól fájó dalom,
szívemen ül a fájdalom.
Adnék virágot, ölelést,
mosolyt, jó szót, – nem is kevést –
de lám már mindez hasztalan,
a szívem oly vigasztalan!
Mert ma az anyák napja van,
és árvának érzem magam!
Hogy köszönhetném meg neked,
amid már nincs: – Az életet!
Hisz nem vagy itt már jó anyám,
szemed a mennyből néz le rám.
S tudom, ha lát, most mosolyog,
hisz ma is gyermeked vagyok,
s amíg csak élek az leszek,
s egyszer, ha én is elmegyek,
találkozunk majd odafenn,
ahol a lélek megpihen!
Leülök hát, s emlékezem,
összefonom a két kezem.
Behunyt szemmel imádkozom,
arcod szemem elé hozom,
mert szíved szívemben lakik,
ott hozza szép virágait.
Köszöntelek e szép napon,
csak itt hiányzol még nagyon!
Születésnap...
Rég várt szép nap,
Születésnap.
Köszöntelek!
Kert virága,
Bokrétába
Kötöttelek!
(Zigány Árpád)
"Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit."
Wass Albert
Szuhanics Albert: Mindig megtalász...
Mindig megtalálsz engemet
Amikor fáradt vagy nagyon,
s nincsen már, aki felkeres,
mikor gond ül az arcodon,
mindig megtalálsz engemet!
Amikor szomorúság gyötör,
úgy kell a vigasz, mint a víz,
mikor a bánat súlya összetör,
akkor is mindig bennem bízz!
Amikor nincs ki meghallgat,
pedig beszélni kell neked,
melletted mindenki elballag,
gyere, keress meg engemet!
Amikor nem kell más, csak mosoly,
s mindenki rideg, mint a jég,
mikor mindenki túl komor,
akkor is hozzám gyere még!
Néha csak jó szó kellene,
valaki fogja meg kezed,
s nincs senki, kitől megkapod,
hívjál, én ott leszek veled!
Amikor váratlan öröm ér,
senki nincs, kivel megosztanád,
vagy talán rád tör egy szenvedély,
hadd legyek néked társaság!
Ha magány kínozna bús éjjelen,
vagy útra kelnél, de nincs kivel,
mindig számolhatsz énvelem,
veled megyek, ha menni kell!
Ha elvesztenéd mindened,
s már hited sem maradna meg,
ne feledj, számíthatsz énreám,
megtalálsz mindig engemet.
"És jött a május. Ezer orgonának
Lila bugája búgott, a napon
Minden bokor virágba öltözött föl
És a paréj is megnőtt szabadon.
Mint győzedelmi zászló, égbe lendült
A jegenye s ezer pacsirtadal
Hirdette boldogan és büszkeséggel,
Hogy itt a május...."
Juhász Gyula
Heinrich Heine: Megjött a május....
Megjött a május íme,
virágba borult a világ,
felhőcske rózsaszíne
a kéket üdén szeli át.
Versengenek énekökkel
a csalogány s a rigó,
füvön bárányka szökdel,
szökdelni, dalolni jó.
Én nem teszem azt se, ezt se,
a friss gyep: vánkosom.
Halk csendülés nagymessze,
álmatlan álmodom.
Jolie Taylor: OTT LESZEK
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.
Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.
Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!
Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.
Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!
Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
Várnai Zseni: Szolgálj szívem
Marton Paul : Gyöngyvirág
Lehajtja fejét a gyöngyvirág,
önzetlenül ontja bódító illatát,
körülötte boldog az egész világ,
átadja szeretetét, hódolatát.
Fürtökbe fonja harang gyöngyeit,
zöld szívecskék bokrai
elűzi az ember gondjait,
pázsitként terülnek tengernyi csokrai.
Selymes szél ringatja,
harangocskái némán szólnak,
egyedül a nyár hallja,
nem akar búcsút mondani a tavasznak.
Lassan itt hagy minket,
gyöngyeik fényét veszítik,
bokrocskái láng nélkül égnek,
így jelzi, múlik az élet.
"...ezernyi virág között is mily más a kis alázatos gyöngyvirág! Csupa finomság, csupa titok! Illata semmi más virágéhoz nem hasonlít, sem a formája. A föld szülötte. De mintha valami ismeretlen világból került volna a földre..."
Gárdonyi Géza
Zanner Anikó:
Lila orgonák
Gyermekként nem volt pénzem gerberára,
hogy Édest` köszöntsem, anyák napjára:
- szegénység volt akkoriban jobbára.
Elmentem hát a hatodik szomszédba,
virágot kérni Édes` ünnepnapjára.
Lila orgonát kaptam összekötve,
egy hatalmas csokor lett belőle.
Megálltam szépen Édesanyám előtt,
s azzal a csokorral köszöntöttem Őt.
Könnybe lábadt csillogó, azúrkék szeme,
szeretve simogatott dolgos keze.
Elsuhant a szép gyermekkor...
Régen elment, nincsen már velem,
régen nem fogja a két kezem.
Két karját nem tárja ki nekem,
hol békét és nyugalmat leltem.
Éjjelente sokszor hozzám röppen,
pilleszárnyon csendben mellém szökken.
Olyankor úgy érzem, újra simogat,
arcomon érzem a szerető csókokat.
De pirkadatkor gyorsan elillan,
mint a hullócsillag, úgy elvillan:
s nincsen tovább, csak a vágyaimban.
Anyák napja nekem egy fájó ünnep,
szemem könnyes, szívem szeretete lüktet.
El nem múló bánatterhet cipelek:
lila orgonát már csak sírjára vihetek.
Aranyosi Ervin: A kutya az ember őszinte barátja
Amikor az élet magányra ítélne,
amikor a szíved ürességtől félne,
nincs másra szükséged, csak egy jó barátra,
a szomorúságod így hagyhatod hátra.
Kitölti szívedben az űrt, mi ott tátong,
s rájössz, hogy létezik öröm a világon.
Nem fázik a lelked, tőle felmelegszik,
mindaz, mi elszürkült, végre, újra tetszik.
Beszélhetsz is hozzá, kiöntheted szíved,
titkodat megőrzi hőn szerető híved.
Mikor bánatos vagy, mélyen veled érez,
közelebb húzódik a gazdi szívéhez.
Ha kell bohóckodik, s visszaadja kedved.
Tudja, milyen fontos nap, mint nap nevetned!
Elkísér bárhová, ahová szeretnéd,
a hétköznapokban örömhozó vendég.
Önzetlenül szeret, kevéssel beéri,
csupán figyelmedet, s kedvességed kéri!
Mert, tudod, a kutyánk, lelkünk földi társa,
közel a szívünkhöz, csak egy karnyújtásra.
Ha teheted gyakran húzd még közelebbre!
Ráfér a szeretet a szerető ebre!
Hálás lesz a szíve, szeme büszkén csillog.
Neki elmondhatod minden földi titkod.
Figyelmesen néz rád, segít gondolkozni,
segít a megoldást lelked elé hozni.
Kapcsolatot teremt közted, s lelked között,
amikor a szíved bánatba öltözött.
Amikor a létet nehéz elviselned,
a remény szép lángját kutyád őrzi benned!
Ha életed döccen, számíthatsz reája,
a kutya az ember őszinte barátja!
Zelk Zoltán:
CSILINGEL A GYÖNGYVIRÁG
Csilingel a gyöngyvirág
Fehér a ruhája,
Meghívja a virágokat
Tavasz esti bálra.
Öltözik az orgona,
Lila a ruhája.
Kivirít a kankalin,
A szegfű, és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
Bolondos a kedve,
A rigó is füttyent egyet.
hej mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
Illat száll a légben,
Őrt állnak a gesztenyefák,
Illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik
A virágillatban,
S arra ébredünk fel reggel
Napsugaras nyár van!
Árvai Attila - Menj a szíved után..
Szíved a motor, szüntelen vágyadhoz
Finom segédeszköz, lelked támaszához
A szíved megmondja, hogy mikor és mit érzel
Gyűlölsz-e vagy szeretsz, vagy épp kiért vérzel
A szíved sosem tudja, mi mennyibe kerül
Sohasem számolgat, csak érez szüntelenül
Elvarázsol éjjel és elvarázsol nappal
Állandóan szeret... nem számol a bajjal
A szíved hű és igaz társad, mutatja az utat
De Te nem hallgatsz rá, csak könnyezed a múltad
Ő mindig megmutatja, hogy kivel mit is tegyél
De elméd sokszor hazug, nehogy boldog legyél...
A szíved majd könnyezik, és csak néha nevet
De ha veled nevet, boldog lesz életed
A könnyek igazgyöngyök, mik tanítanak Téged
Ha elmúlnak szerelmek, de egyszer visszatérnek
A szíved egy kiskapu a világ érzésére
Könnyes menedékhely lelked rejtekére
A szíved majd megsúgja, sírj-e vagy énekelj
De elméd csalódásán édesen átemel
A szíved jó búvóhely fájó bánatodnak
Az öröm könnyeinek, komor csalódásnak
Megbújhat még benne égő vad szerelmed
A szenvedélyek árja, hamvadó életed
A szívek nevetnek is, örök szerelmesek
Együtt emelkednek, lakói a mennynek
A szívek tűzben égnek és égetőn lángolnak
A szerelem hevében élve elhamvadnak
A szívek nem hazudnak, mint a sok szín elme
A szíved Isten adta, és van még szép kegyelme
Soha ne add fel majd a szívednek reményét
Úgy boldogan megnyered Teremtőnk kegyelmét
A szíved hatalmas kincs, ne tékozold rosszra
Becsüld meg akkor is, ha folyton csak zokogna
Ő minden pillanatban csak Teérted dobog
Hogy mit hoz életedbe? Kemény áldozatot.
Mikor lelkedre tör egy hőn fájó pillanat
Szíved halkan súgja, utad merre mutat
Ne aggódj hát, hogy mi lesz holnapután! ...
Hallgass az érzésre és menj a szíved után.
- Lila orgonák
Hallgassatok végig!
Elsuttogom titkom,
szívem miért vérzik:
megvan mindenem
még sem vagyok boldog!
Lila orgonák,
Üres a világ,
nincs benne helyem,
régi utamat
én most nem lelem.
Történt valami…
Kifosztott vagyok:
Lila orgonák,
még hallgassatok!
Várom a csodát!
-majd felébredek:
régi utamat
végre meglelem,
visszakaphatom
boldog szívemet,
Lila orgonák,
de jó itt veletek!
-Elrepült az éj-
most búcsúzom:
harmatcsepp ragyog
a virágaidon.
Illatfelhõtõl
kérem, mondja el!
-Lila orgona,
miért könnyezel?
Lengyel Jolán
Szabédi László: Anyám én nem ilyen lovat akartam
Lovat akartam gyermekkoromban,
Csak kérni kellett s hozták már nyomban.
Alighogy kértem, már ott volt a ló,
Kicsike, mézeskalácsból való.
És én mégis sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Később, mikor néhány év eltellett,
Nekem megint csak lovacska kellett,
Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró,
De ez sem kellett, mert fából való.
És én megint sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Nagysokára, mikor férfi lettem
S a lovakat már el is felejtettem,
Akkor egy aranyos kocsival óh,
Kapunkba állott négy igazi ló.
És én a kapuba szaladtam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam.
Anyámért jöttek, kit ugy szerettem
És én ekkor ujra gyermek lettem.
Mintha csak mondanám: Nézz oda óh,
Milyen szép ez a négy fekete ló!
Aztán ujra sirva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Romhányi József: Nyúliskola
Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? - kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! -
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.
Csók Ilona: Árnyékban...
Mikor az árnyak egyre nőnek,
Nincs már értéke az időnek.
Egybefolyik nappal és éjjel,
Gondolat röpköd szerteszéjjel.
Kapkodsz utána félve, ijedten,
Jaj, mit akartam? Hova is tettem?
Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,
Holnapra pedig elfelejted.
Régi emlékek, szép gyermekkor,
Mintha ma lenne, mondtad sokszor.
Kedves arcok, akik szerettek,
De a nevüket már elfeledted.
Aztán ha egy név fel fel révül
A múltnak zúgó tengeréből,
Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod
A vonásokat már nem találod.
Utunk végén másképp kell élni.
Őszi avarban csendben lépni.
Amit nem találsz emlékedben,
Keresd ott belül a szívedben.
Halk, rég hallott melódiákat,
És átélhetsz apró csodákat.
Ne kapaszkodj a múltba váltig,
Csak érzéseid őrizd halálig.
Ha szeretni tudsz még, az a lényeg
Mikor az árnyak égig érnek...
Várnai Zseni: Örök szerelmeim
Mezők, kik smaragdszínben üdén és harmatosan
Kivirultok már napcsóktól üdvözülve,
Mezők, térségek, hegyek gyönge, pelyhedző zölddel
És ti, fák, ti élő barátok, kik duzzadt törzsetekből
Ezernyi ifjú ágat friss lombbal ékesítve
Lengettek a tavaszba, mint diadalmi zászlót,
Fogadjatok el engem, a hívőt és csodálót,
Ki hisz még bennetek és hisz még a tavaszban!
Folyók, kik messze futtok mélységes medretekben
Keletre, vagy nyugatra, amerre hív a tenger,
Folyók, kiken a nagy azúrég tükröződik
És felhők ringatóznak örökös szerelemmel,
Folyók, akikre vágyón ősfüzek borulnak
És suhognak szelíden, mikor a hold sugára
Ezüstre festi borzas agg fejük,
Vagy aranyra a nap utolsó rőt sugára:
Ó, folyók, vágyaim!
És szél, meleg lehelet, akárha csak egy isten
Forró ajka lehelné a hasadó göröngyre,
Fuvalom, szellő, szélvész, zúgó tavaszi orkán,
Mint hogyha más világok titkos öléből jönne,
Jó, ha szelíden csókdos, jó, ha ágakat tördel
S a rémület harangját kongatja meg a tájon,
Szelek, tavaszi földek és vadvizek, bolyongók,
Felétek hajt a lelkem, hozzátok visz az álmom:
Örök szerelmeim!
Árvai Attila - Menj a szíved után..
Szíved a motor, szüntelen vágyadhoz
Finom segédeszköz, lelked támaszához
A szíved megmondja, hogy mikor és mit érzel
Gyűlölsz-e vagy szeretsz, vagy épp kiért vérzel
A szíved sosem tudja, mi mennyibe kerül
Sohasem számolgat, csak érez szüntelenül
Elvarázsol éjjel és elvarázsol nappal
Állandóan szeret... nem számol a bajjal
A szíved hű és igaz társad, mutatja az utat
De Te nem hallgatsz rá, csak könnyezed a múltad
Ő mindig megmutatja, hogy kivel mit is tegyél
De elméd sokszor hazug, nehogy boldog legyél...
A szíved majd könnyezik, és csak néha nevet
De ha veled nevet, boldog lesz életed
A könnyek igazgyöngyök, mik tanítanak Téged
Ha elmúlnak szerelmek, de egyszer visszatérnek
A szíved egy kiskapu a világ érzésére
Könnyes menedékhely lelked rejtekére
A szíved majd megsúgja, sírj-e vagy énekelj
De elméd csalódásán édesen átemel
A szíved jó búvóhely fájó bánatodnak
Az öröm könnyeinek, komor csalódásnak
Megbújhat még benne égő vad szerelmed
A szenvedélyek árja, hamvadó életed
A szívek nevetnek is, örök szerelmesek
Együtt emelkednek, lakói a mennynek
A szívek tűzben égnek és égetőn lángolnak
A szerelem hevében élve elhamvadnak
A szívek nem hazudnak, mint a sok szín elme
A szíved Isten adta, és van még szép kegyelme
Soha ne add fel majd a szívednek reményét
Úgy boldogan megnyered Teremtőnk kegyelmét
A szíved hatalmas kincs, ne tékozold rosszra
Becsüld meg akkor is, ha folyton csak zokogna
Ő minden pillanatban csak Teérted dobog
Hogy mit hoz életedbe? Kemény áldozatot.
Mikor lelkedre tör egy hőn fájó pillanat
Szíved halkan súgja, utad merre mutat
Ne aggódj hát, hogy mi lesz holnapután! ...
Hallgass az érzésre és menj a szíved után.
Juhász Gyula : Azt álmodtam...
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjén szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
A kék madár....
Láttam a boldogság kék madarát,
Ahogy a fejem felettem suhant át.
Intettem, kiáltottam: Itt vagyok,
Majd én vigyázok rád, s enni adok!
Ám a madár szavaim nem hallotta,
S csak repült egyre messzebb a távolba.
Biztos máshoz vitte a boldogságot,
S engem megint magamra hagyott!
Szeretném, ha hozzám is leszállna,
S a szívembe végre boldogságot hozna.
Öröm költözhetne végre lelkembe,
S inden szebbé válna az életben!
Ó, boldogság kék madara jöjj el,
Várlak téged, nagy-nagy szeretettel.
Költözz a szívembe, vigyázok rád,
Jobb helyed lenne, mint gondolnád!
Nagyon rég várom már jöttödet,
S közben nagyon meggyötört az élet.
Nem érdemlem meg a boldogságot,
Hogy szívemet mindig üresen hagyod?
Nyitva van most is szívemnek kapuja,
Kérlek, jöjj, és szállj be végre rajta.
Itt egy szerető lélek vár már nagyon,
Ne engedd, hogy legyőzzön bánatom!
S lám ott a távolban, nagyon messze,
Mintha a kék madár felém közeledne.
Talán most már tényleg hozzám siet,
S a szívemben végleg megpihenhet!
Akkor kezdődik csak igazi életem,
A boldogság madarával a szívemben!
Ő vezérel, mutatja majd az utamat,
S végre valóra válthatom álmaimat.
Maria Banus: Szeretem ezt a földgolyót
Szeretem ezt a földgolyót, igen,
szelét, mely épp az én mellembe röppen,
a csöndet, mely a tág egen pihen,
s a nap csöndes sikamlását a ködben.
Szeretem ezt a csodás csillagot,
itt kezdődött az út, mely mind tovább vág;
vágyom kezed, ha reszketőn adod,
s a tiszta forrást - úgy hívják: barátság.
Szeretem ezt a bolygót, szeretem,
ahogy nagy álmok alkottak nagyobbra;
a földlakóknak jó bölcső legyen,
nagy, szelíd gyöngyszem, békében ragyogva.
"Őrültség minden rózsát gyűlölni, mert egy tüske megszúrt,
minden álmot feladni mert egy nem vált valóra,
minden próbálkozást feladni, mert egy nem sikerült.
Őrültség ítélni minden barátságot, mert egy elárult,
nem el hinni egyetlen szerelmet sem csak mert egy hűtlen volt,
eldobni minden esélyt a boldogságra,
csak mert valami nem sikerült.
Mindig lesz egy másik lehetőség, egy másik barátság,
egy másik szerelem, egy új erő.
Minden befejezéshez egy új kezdet is társul..."
"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."