Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Farkas Éva

A magány mélységében

Ha egyszer, egy bús, magányos estén,

Úgy érzed, hogy nem bírod már tovább.

Összeszorítanak rideg falak,

Nincs tér, levegő, szűk lett a szobád,

.

Tudod, semmit nem segít a sírás,

És elfogynak lassan a könnyeid.

A saját bőrödbe vájva érzed,

A nincs, a semmi, éles karmait.

.

Elindulnál, de nincsen már hová,

Az utcán minden sötét és hideg.

A házakban kihunytak a fények,

És alusznak a boldog emberek.

.

Tegyél fel egy régi, kedves lemezt,

És csukd be lassan, lassan a szemed.

Emlékezz, s magadat is becsapva

Fogd meg kezeddel a másik kezed

Szép Ernő: VIRÁGOK

Nincs nekem kedvenc virágom,

melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem, mind csudálom,

tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,

amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó, a fanépet,

a fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:

égig érő zöld virágok.

Katona Bálint: Maradék idő....

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba,

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó.....

Bródy János A magány

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos

És nincs már kedved a szóhoz

És mindegy, hogy kit szerettél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...

Aranyosi Ervin: Április köszöntő

Eljött az április,

bolondosan, szépen.

Nap sugara ragyog

az egyik kezében.

A másikban felhőt

csavargat, hadd sírjon,

s ihleti a költőt,

róla verset írjon!

Hát kedves április,

ami engem illet,

nézem szép világod,

ami verset ihlet.

Barackfa virágzik,

cseresznye bont lombot,

fű festi zöld színre,

a mezőt, a dombot.

Madarak dalára,

szélúrfi lejt táncot,

virágozni hív most

orgonát, akácot,

aranyeső szórja

aranyszín virágát,

sárgán irigykedve

lesi a világát.

Kék ibolya bújik,

nyurga fa tövében,

szőlőn új hajtások

sorakoznak szépen.

Tulipán és nárcisz

színezi a kertet,

csodás festményükhöz

szép színekre leltek.

Április, április,

te bolondos hónap,

reményt adsz a léthez,

szebb lesz majd a holnap,

Megtöltöd a létet

érzéssel, reménnyel,

feléleszted lelkünk

élő, tiszta fénnyel.

Bolondos április

vidáman köszöntünk,

üres poharunkba

tiszta vizet öntünk.

Nevetéssel kezdünk,

vetéssel folytatjuk,

bizakodó hittel

önmagunkat adjuk.

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég megúntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehül,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili

Radnóti Miklós : Két karodban......

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok,

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te,

hallgatlak.

Két karoddal átölelsz te,

ha félek.

Két karommal átölellek,

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál,

nagycsöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon átesem.

Sík Sándor:​ ​A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet,

Akinek rózsaszín az arca,

Aki örül, aki kacag,

Aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő.

A feslő bimbót szeretem,

A hasadót, a harmatosat.

A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek,

A nagyszemű, nevető gyermek,

Akiben szűz minden-csírák,

Ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel,

Az induló, az ébredő,

Akinek győzelem az álma,

Akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar,

Aki remény, aki ígéret.

Az enyém a vér és a tűz:

A fakadó fiatal élet.

Az ébredő napot imádom,

Megyek a virradat elé.

Az én lelkem a tüzek lelke,

Az én dalom a hajnalé.

Dóró Sándor: Jössz velem

Utazni el innen távol,

mindegy hogy merre,

eljössz majd velem

ha Istennek ez a terve.

Repülni felhő felett,

ringani hajón, tengeren,

kerékpárral tekerni hegyen,

élvezni az utat szertelen.

Megmászni a hegyeket,

ereszkedni a lankákon,

búvárkodni a halak közt,

sétálni hetedhét határon.

Gyűjteni az élményt,

őrizni képet, ahogy nevettél,

elmondani egyszer majd,

határok nélkül szerettél.

Óbecsey István : Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

A reszkető kezű ősz apákat,

A hajlott hátú jó anyákat.

A ráncos és eres kezeket,

Az elszürkült, sápadt szemeket.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Simogassátok meg a deres fejeket,

Csókoljátok meg a ráncos kezeket.

Öleljétek meg az öregeket,

Adjatok nekik szeretet.

Szenvedtek Ők már eleget,

A vigasztalóik ti legyetek.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ne tegyétek Őket szük odúkba

Ne rakjátok Őket otthonokba.

Hallgassátok meg a panaszukat,

Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,

Legyen számukra mosolyotok.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ők is sokat küzdöttek értetek,

Amíg fölnevelkedtetek.

Fáradtak Ők is eleget,

Hogy ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak titeket,

Mikor Isten Közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ha majd az örök szeretet

Elhívja Őket közületek,

Ti foglaljátok el helyüket,

Mert ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit nekik tettetek,

Azt adják nektek a gyerekek.

Azért előre intelek titeket,

Szeressétek az öregeket!

PETŐFI SÁNDOR :

A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET...

A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!

Szeretője lettem én szép lelkednek -

Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden

Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szivemben:

Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?

Egymást űzi bennem e két gondolat,

Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára

Tündér orcád tejben úszó rózsája:

Bujdosója lennék a nagy világnak,

Vagy od'adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!

Hogy ne legyen életem bús éjszaka;

Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,

Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

Debrecen, 1843. december

Simon András - Köszönöm

Mondd sokszor, hogy köszönöm,

akár okod van rá, akár nincs,

ismételd gyakran, mert e szó: kincs!

Talán balga beszéd,

hogy a gyümölcs termi a fát,

de egy jókedvű "köszönöm"

életre hívhatja a köszönet okát.

Amiért hálás vagy előre,

- mert hiteddel reméled -

az feléd hajlik a mennyből,

s lassan majd eléred.

Ez a kicsi szó: "köszönöm",

az Isten virága.

Pazarlón hintsd magvát

a gyom lepte világba !

Farkasinszki Ildikó :Álmodás, ébredés

A csendből indul minden hang, s hozzá visszatér.

Hangokról álmodik tokjában a hegedű, néma még.

Színes festékről, hófehér vászonról álmodik az ecset,

magában hordoz beszédes, csodás képeket.

Szunnyad a magban az élet,

ágacskát álmodik, lombos fát, erős gyökeret.

Szoborról álmodik a véső a kő mellett.

Álmodik a testben az ember,

Nem tudja honnan, miért jött, és merre tart,

nem ismeri még az előtte lévő, bejárandó utat.

Kimondatlan szavak, el nem játszott gyönyörű dallamok,

megfestetlen képek, parlagon heverő magok.

Ébredj az életre, mint hamvaiból a szent főnixmadár,

ha nem teszed a dolgod, üres marad a világ.

Te töltöd meg formával ezt a nagy játszóteret,

emeld fel a hangszert, fogd meg az ecsetet,

ragadj vésőt, vagy vesd el a magot,

az élettelen anyagba lehelj szép holnapot.

Ne vezessen dicsvágy, szándékod nemes legyen,

fakassz mosoly műveddel, vagy csalj örömkönnyeket.

A szeretet irányítsa minden döntésedet.

Válj oly fénnyé, amely utat mutat, emelj magasra másokat.

Ébredjen fel benned a végtelen tudat, az légy, aki vagy.

Ismerd meg, váltsd meg, valósítsd meg önmagad!

2023. 05. 03.

Ica Beke: Ha elfáradtál...

Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,

ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.

Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,

most ráérsz megnézni, botra támaszkodva.

Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd,

örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.

Keress barátokat, bánatodat oszd meg.

Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.

Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,

mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.

Légy vidám - mert teljesen mindegy -

az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.

Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke,

sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze.

És mert visszahozni semmit sem lehet,

fogadd el így és élj emberhez méltó, derűs életet.

Tavaszi dal - Benedek Elek

Fújdogál a tavaszi szél,

Olvad már a hó,

Csomagol és költözködik

Öreg Tél apó.

Zúzmarás a fehér szakálla

Messze integet…

Üdvözlünk, ó, madárdalos,

Kedves kikelet!

Leült mellém az élet

Leült mellém, beszélgetett velem az élet,

kérdezte, felismered az igazi arcom vagy a pofonjaim kéred?

Szeretnél e barátomnak szegődni vagy szembefordulsz velem,

észreveszed hányszor nyújtottam látatlanul feléd a kezem?

Szeress belém kérlelt halkan, alig volt hallható,

szeme ragyogott mikor elhagyta ajkát ez a pár szó,

ígérem mellettem örökre boldog maradsz,

varázsolok neked naponta szívedbe rügyező tavaszt.

Dóró Sándor

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,

előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,

idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,

gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Branyiczky Rita: Csendet akarok

Zúg, zakatol, mormog, csörög, csenget.

Gépek között áhítom a csendet,

ám hiába, nincs helye e vágynak.

A masinák percre le nem állnak.

Mikrosütő üzeni, ehetek.

A szendvicsek finomak, melegek,

s amíg rágok, rádió beszélget –

arról, milyen hangosak a népek.

Kaputelefon. Közelg a posta.

Küldemény érkezett, Jóska hozta.

Átveszem, köszönöm, a zár kattan.

A listámon pedig újabb hang van.

Telefon rikolt, ugrom ijedten.

Téves hívás, és épp csak letettem,

fax érkezik lassan, vontatottan –

űrbéli nyelven motyog titokban.

Sistereg a tartály, angol módra.

Utántölt, hogy lehúzhassuk újra,

vízóra nyekereg, fűtés sziszeg –

szava felmelegít, nincs már hideg.

Utcazaj társul a dalhoz halkan,

az ablak velem van, társ a bajban –

tompít a hörgő motorok hangján,

éles kürtön, jajgató szirénán.

Számítógép szól, jelzi, hogy végzett.

A kiszabott feladattal kész lett,

s most pittyegve várja, hogy mit teszek.

Lekapcsolom, és világgá megyek.

Fésűs Éva - A lényeg

A szépben az a legszebb,

ami leírhatatlan,

a vallomásban az,

ami kimondhatatlan,

csókban a búcsúzás,

vagy nyíló szerelem,

egyetlen csillagban a végtelen.

Levélhullásban erdők bánata,

bújócskás völgy ölében a haza,

vetésben remény, moccanás a magban,

kottasorokban rabul ejtett dallam,

két összekulcsolt kézben az ima,

remekművekben a harmónia,

részekben álma az egésznek,

és mindenben a lényeg,

a rejtőzködő, ami sosem látszik,

de a lélekhez szelídült anyagban

tündöklőn ott sugárzik.

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.

Különösen ajánlom az alábbi verset

bizonyos Sándor, József és Benedek

nevű urak figyelmébe; abban bízva,

hátha sikerül rávenni őket, hogy meg-

keressék az útközben elveszített, me-

leggel telerakott zsákokat...

🙂

Mentovics Éva:

KÉSIK A TAVASZ

-------------------

Tavasszal a három barát:

Sándor, József, Benedek

telipakolt három zsákot,

cipelte a meleget.

Minden évben így volt eddig,

de most – lássatok csodát! –

szőrén-szálán felszívódott

ez a három jóbarát.

Sem a Sándor, sem a József,

s ugyanígy a Benedek,

nem hozott az idén semmit,

de főként nem meleget.

Didereg az erdő népe,

szélben vacog a határ,

zsendülne már fű, fa, bokor,

három teli zsákra vár.

Nézegetem a naptárat;

Sándor, József, Benedek…

Elmúlt már a névnapotok,

itt lenne a helyetek!...

Várnai Zseni: Szolgálj szívem

Csak kis kitartás! – biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen,

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este, ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok,

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam; eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört…

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy-völgye lágyan kisimul,

csak este, ha ágyamba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, – kipp-kopp… pontosan,

holnap sikerül minden biztosan,

a félúton, szívem, jaj meg ne állj,

kipp-kopp… tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog…

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom…

Most meg-megállok s felfohászkodom:

– Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj…

Csak kis kitartás, még egy hős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan…

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

Kun Magdolna: AZ UTOLSÓ KERINGŐ

Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,

hadd érezzem azt, az öregség nem fáj;

hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,

s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.

Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben,

könnyedén lebegve, mint az első randevún,

mikor kezem kezedbe rejtetted és annyit mondtunk:

most már mindörökre egymáshoz tartozunk.

Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,

benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,

minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,

amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat.

Mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,

hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,

amit sokszor szerettünk volna megtörténté tenni,

de a sors elvette a hozzá való merszünk...

Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak

Hát te igazán megérted,

mit a madarak beszélnek?

nemcsak csipegnek, pityegnek,

fütyülnek és csiripelnek?

-Ó, dehogyis, szólnak mást is,

van őnekik szavuk száz is,

vagy talán még ezerszáz is!

.

Cinke

Hallgasd csak a cinegét,

azt mondja, hogy: "Nyitnikék!

Elolvadt a hó, a jég

ne aludjon kert, a rét,

az a dolguk: nyitni, nyitni,

virágot, rügyet kinyitni,

nyitni, nyitni, nyitnikék!"

Nem mindig ilyen vidámak,

mikor téli ágra szállnak,

eledelre nem találnak,

panaszkodnak: "Nincs... nincs...

nincs...

Itt sincs...itt sincs, sincs, sincs,

sincs..."

Ha valamit mégis lelnek,

még akkor sem örvendeznek,

mert keveset ád a tél-

mondják is, hogy: "Kicsit ér!"

Kicsit ér! Kicsit ér!

.

Rigó

Hát most milyen madár szól itt?

S hallod, éppen téged szólít

téged szólít, tőled kérdi,

tudsz számolni? Mondd meg néki,

ezer fán mennyi dió.

Ha nem felelsz, hát megmondja,

tavaly ősszel megszámolta,

ezer fán annyi dió,

hogy éppen egy millió!

Fiú! Fiú! Millió!

Millió! Millió!

.

Pacsirta

Ez meg milyen madár lehet?

Túlszállt már három felleget,

s mindjárt eléri az eget!

A pacsirta! ki más lehet?!

Mindig csak az eget járja,

földön fészkel, égen szárnyal,

sohase röpül a fára!

Figyeljed csak milyen tréfás,

jókedvű a mondókája:

"Felmegyek!

felmegyek!

megnézem

az eget!

Kérek ott

szekeret,

lovat és

szekeret!"

Szuhanics Albert: Mindig megtalász...

Mindig megtalálsz engemet

Amikor fáradt vagy nagyon,

s nincsen már, aki felkeres,

mikor gond ül az arcodon,

mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,

úgy kell a vigasz, mint a víz,

mikor a bánat súlya összetör,

akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,

pedig beszélni kell neked,

melletted mindenki elballag,

gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,

s mindenki rideg, mint a jég,

mikor mindenki túl komor,

akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,

valaki fogja meg kezed,

s nincs senki, kitől megkapod,

hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,

senki nincs, kivel megosztanád,

vagy talán rád tör egy szenvedély,

hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,

vagy útra kelnél, de nincs kivel,

mindig számolhatsz énvelem,

veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,

s már hited sem maradna meg,

ne feledj, számíthatsz énreám,

megtalálsz mindig engemet.

Meggyesi Éva: Tudnál e szeretni

Tudnál e szeretni engem

amikor senki sem szeret?

Tudnál e őrizni engem

akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,

ha már az arcom megfakult,

tudnál e szeretni úgy is

ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem

ha neked adnám a szívemet?

Borongós,hűvös téli estén

melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!

Ha magány, én magányod leszek,

csak messziről szeretlek némán,

de ha kell, melletted leszek!

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,

József napján eltünik a szél,

Zsákban Benedek

Hoz majd meleget,

Nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

Minden kislány férjhez adatik,

Szőkék legelébb,

Aztán feketék,

Végül barnák és a maradék.

Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,

s a régi verkli pattogva beindul,

a rigó kiköpi a téli szutykot,

csőrt csücsörít s fütyül bolondul,

a rügyek apró rajzfilmgyárak:

megrajzolják a millió levelet,

szuszog, dohog a vakondjárat,

megindul a forgalom odalent,

a nárcisz kis pöckét kinyomja,

a kapkodva vetkőző égre mereszti,

a vadrózsának tavalyi a rongya,

hullna már, de még nem ereszti,

dagad az akác nyakán az ér,

az éltető nedv lüktetve kering,

bámulok a kertben ösztövér,

apadó hitemmel, s megtelek megint

együgyű csodával, éltető nedvvel,

s kinövök a földből, mint a bokrok,

s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:

jól van, Isten, kapsz egy libacombot!

Pacsutáné Sagáth Ilona: MI AZ ÉLET?

Mi az élet, mondd, barátom, mondd,

Az élet öröm, bánat és gond.

Olykor nevetünk, aztán szomorkodunk,

S ha elszáll a felhő, már boldogok vagyunk.

Ha fáj a szívünk, s könnyeink hullanak,

Másokat nézünk, hogy milyen jó annak.

De fordul a kocka: mosoly az arcomon,

S talán a másikat kínozza fájdalom.

Örökké szaladunk, örökké futunk,

Sokszor elfelejtjük, hogy emberek vagyunk.

Hajszoljuk a kincset, keressük a szépet,

S közben elfelejtjük, hogy rövid az élet.

A kincs, a szépség nem tart örökké,

Az élet útjain válhat rögökké.

Egyszer elmúlik minden, ami szép,

De akkor a lábad már nehezebben lép.

Állj meg hát barátom, csak egy pillanatra,

Gondolj életedre, gondolj önmagadra.

Az élet az egyetlen, a legdrágább érték,

S nem tudjuk, milyen hosszúra mérték.

Hiszen az órák nagyon gyorsan múlnak,

Lassan az évek is egymáshoz simulnak.

És ahogy az ősz is eljön a nyár után,

Úgy érkezik majd el hozzánk a délután.

Estébe hajlik immár a délután,

Sokszor kapkodni kell a levegő után.

Akkor vesszük észre: elmúltak az évek.

Gondold meg, barátom, ennyi csak az élet.