Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Wass Albert: Látható az Isten
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
Várnai Zseni: FÁRADT A SZÍVEM
Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziről kéklő nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég.
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?
S altatónótát, zengőt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylő mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.
GONDOLATOK SAKURA IDEJÉN
Kosztolányi Dezső: CSERESZNYEFA
Virágzott a cseresznyefa,
hollófekete volt hajam,
táncoltam gondtalan.
Virágzott a cseresznyefa,
de a hajam már szürke lett,
csak a virágok fénylenek.
Virágzik a cseresznyefa
ma is, amíg a szem elér
és a hajam fehér.
Kristina Calu - Remény
Remény ül a vállamon
Nem tudom, ki tette oda
Bárki volt is, úgy sejthette
Másképp nem találnám meg soha
Pedig szükségem van rá
Ez most már egészen biztos
Kapaszkodnom kell valamibe
Akkor is, ha piszkos
Mert porlepte ez a remény
Eddig a sarokban hevert
Láttam őt néha napján
Mikor a bánat levert
Ott ücsörgött elárvultan
Nem szólt hozzá senki
De egy nap valaki úgy döntött
Jobb lesz őt vállamra tenni
Most itt ül lábát lóbálva
Jó a kedve, látom
Egymás szemébe nézünk
S tudom, lett egy jó barátom
A remény és én immáron
Össze vagyunk nőve
Szebbek lettek napjaim
Ezt kaptam ajándékba tőle
Pál Lászlóné: Mondd, mi a szeretet
Könnyű szeretni azt, ki kedves,
szelíd, jóságos és figyelmes,
ki mindig csak ad, de sose kér,
Ó, mennyire szeretjük mindezért.
De azt szeretni, aki durva,
szava sértő arca mogorva,
tudod, hogy tüskés, mégis szereted,
Na látod, ez a szeretet.
Könnyű szeretni a jó barátot,
élvezni vidám társaságot.
De a szenvedőt, ha szánja szíved.
Ha éhezőnek nyújtasz kenyeret.
A tétovának adsz egy jó tanácsot.
Vigasztalod a sírót, hogyha látod.
Letörlöd a fájó könnyeket.
Na látod, ez a szeretet.
Aki becéz vagy lágyan simogat.
hogy tudjuk szeretni azokat.
De szeretni a mindig lázadót,
a hitetlent vagy a támadót,
a közönyöst, a bűnöst, szennyest.
Ilyenek vagyunk, s az Isten így szeret,
irgalma megnyitotta az eget.
Na látod, ez a szeretet!!!❤️
Garai Gábor
JÓKEDVET ADJ
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
1978.
Farkas Éva
A magány mélységében
Ha egyszer, egy bús, magányos estén,
Úgy érzed, hogy nem bírod már tovább.
Összeszorítanak rideg falak,
Nincs tér, levegő, szűk lett a szobád,
.
Tudod, semmit nem segít a sírás,
És elfogynak lassan a könnyeid.
A saját bőrödbe vájva érzed,
A nincs, a semmi, éles karmait.
.
Elindulnál, de nincsen már hová,
Az utcán minden sötét és hideg.
A házakban kihunytak a fények,
És alusznak a boldog emberek.
.
Tegyél fel egy régi, kedves lemezt,
És csukd be lassan, lassan a szemed.
Emlékezz, s magadat is becsapva
Fogd meg kezeddel a másik kezed
Szép Ernő: VIRÁGOK
Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.
Katona Bálint: Maradék idő....
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba,
a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó.....
Bródy János A magány
Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél
Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél
És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül
Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik itt belül
Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél
Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél
És hiába mondod magadnak...
Aranyosi Ervin: Április köszöntő
Eljött az április,
bolondosan, szépen.
Nap sugara ragyog
az egyik kezében.
A másikban felhőt
csavargat, hadd sírjon,
s ihleti a költőt,
róla verset írjon!
Hát kedves április,
ami engem illet,
nézem szép világod,
ami verset ihlet.
Barackfa virágzik,
cseresznye bont lombot,
fű festi zöld színre,
a mezőt, a dombot.
Madarak dalára,
szélúrfi lejt táncot,
virágozni hív most
orgonát, akácot,
aranyeső szórja
aranyszín virágát,
sárgán irigykedve
lesi a világát.
Kék ibolya bújik,
nyurga fa tövében,
szőlőn új hajtások
sorakoznak szépen.
Tulipán és nárcisz
színezi a kertet,
csodás festményükhöz
szép színekre leltek.
Április, április,
te bolondos hónap,
reményt adsz a léthez,
szebb lesz majd a holnap,
Megtöltöd a létet
érzéssel, reménnyel,
feléleszted lelkünk
élő, tiszta fénnyel.
Bolondos április
vidáman köszöntünk,
üres poharunkba
tiszta vizet öntünk.
Nevetéssel kezdünk,
vetéssel folytatjuk,
bizakodó hittel
önmagunkat adjuk.
Kányádi Sándor: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Esti dal
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
B. Radó Lili
Radnóti Miklós : Két karodban......
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek,
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál,
nagycsöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon átesem.
Sík Sándor: A hajnal szerelmese
Azt szeretem, aki nevet,
Akinek rózsaszín az arca,
Aki örül, aki kacag,
Aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem,
A hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek,
A nagyszemű, nevető gyermek,
Akiben szűz minden-csírák,
Ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel,
Az induló, az ébredő,
Akinek győzelem az álma,
Akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar,
Aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
A fakadó fiatal élet.
Az ébredő napot imádom,
Megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke,
Az én dalom a hajnalé.
Dóró Sándor: Jössz velem
Utazni el innen távol,
mindegy hogy merre,
eljössz majd velem
ha Istennek ez a terve.
Repülni felhő felett,
ringani hajón, tengeren,
kerékpárral tekerni hegyen,
élvezni az utat szertelen.
Megmászni a hegyeket,
ereszkedni a lankákon,
búvárkodni a halak közt,
sétálni hetedhét határon.
Gyűjteni az élményt,
őrizni képet, ahogy nevettél,
elmondani egyszer majd,
határok nélkül szerettél.
Óbecsey István : Szeressétek az öregeket
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ne tegyétek Őket szük odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket!
PETŐFI SÁNDOR :
A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od'adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Debrecen, 1843. december
Simon András - Köszönöm
Mondd sokszor, hogy köszönöm,
akár okod van rá, akár nincs,
ismételd gyakran, mert e szó: kincs!
Talán balga beszéd,
hogy a gyümölcs termi a fát,
de egy jókedvű "köszönöm"
életre hívhatja a köszönet okát.
Amiért hálás vagy előre,
- mert hiteddel reméled -
az feléd hajlik a mennyből,
s lassan majd eléred.
Ez a kicsi szó: "köszönöm",
az Isten virága.
Pazarlón hintsd magvát
a gyom lepte világba !
Farkasinszki Ildikó :Álmodás, ébredés
A csendből indul minden hang, s hozzá visszatér.
Hangokról álmodik tokjában a hegedű, néma még.
Színes festékről, hófehér vászonról álmodik az ecset,
magában hordoz beszédes, csodás képeket.
Szunnyad a magban az élet,
ágacskát álmodik, lombos fát, erős gyökeret.
Szoborról álmodik a véső a kő mellett.
Álmodik a testben az ember,
Nem tudja honnan, miért jött, és merre tart,
nem ismeri még az előtte lévő, bejárandó utat.
Kimondatlan szavak, el nem játszott gyönyörű dallamok,
megfestetlen képek, parlagon heverő magok.
Ébredj az életre, mint hamvaiból a szent főnixmadár,
ha nem teszed a dolgod, üres marad a világ.
Te töltöd meg formával ezt a nagy játszóteret,
emeld fel a hangszert, fogd meg az ecsetet,
ragadj vésőt, vagy vesd el a magot,
az élettelen anyagba lehelj szép holnapot.
Ne vezessen dicsvágy, szándékod nemes legyen,
fakassz mosoly műveddel, vagy csalj örömkönnyeket.
A szeretet irányítsa minden döntésedet.
Válj oly fénnyé, amely utat mutat, emelj magasra másokat.
Ébredjen fel benned a végtelen tudat, az légy, aki vagy.
Ismerd meg, váltsd meg, valósítsd meg önmagad!
2023. 05. 03.
Ica Beke: Ha elfáradtál...
Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
most ráérsz megnézni, botra támaszkodva.
Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd,
örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
Légy vidám - mert teljesen mindegy -
az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke,
sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze.
És mert visszahozni semmit sem lehet,
fogadd el így és élj emberhez méltó, derűs életet.
Tavaszi dal - Benedek Elek
Fújdogál a tavaszi szél,
Olvad már a hó,
Csomagol és költözködik
Öreg Tél apó.
Zúzmarás a fehér szakálla
Messze integet…
Üdvözlünk, ó, madárdalos,
Kedves kikelet!
Leült mellém az élet
Leült mellém, beszélgetett velem az élet,
kérdezte, felismered az igazi arcom vagy a pofonjaim kéred?
Szeretnél e barátomnak szegődni vagy szembefordulsz velem,
észreveszed hányszor nyújtottam látatlanul feléd a kezem?
Szeress belém kérlelt halkan, alig volt hallható,
szeme ragyogott mikor elhagyta ajkát ez a pár szó,
ígérem mellettem örökre boldog maradsz,
varázsolok neked naponta szívedbe rügyező tavaszt.
Dóró Sándor
Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú
Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
Branyiczky Rita: Csendet akarok
Zúg, zakatol, mormog, csörög, csenget.
Gépek között áhítom a csendet,
ám hiába, nincs helye e vágynak.
A masinák percre le nem állnak.
Mikrosütő üzeni, ehetek.
A szendvicsek finomak, melegek,
s amíg rágok, rádió beszélget –
arról, milyen hangosak a népek.
Kaputelefon. Közelg a posta.
Küldemény érkezett, Jóska hozta.
Átveszem, köszönöm, a zár kattan.
A listámon pedig újabb hang van.
Telefon rikolt, ugrom ijedten.
Téves hívás, és épp csak letettem,
fax érkezik lassan, vontatottan –
űrbéli nyelven motyog titokban.
Sistereg a tartály, angol módra.
Utántölt, hogy lehúzhassuk újra,
vízóra nyekereg, fűtés sziszeg –
szava felmelegít, nincs már hideg.
Utcazaj társul a dalhoz halkan,
az ablak velem van, társ a bajban –
tompít a hörgő motorok hangján,
éles kürtön, jajgató szirénán.
Számítógép szól, jelzi, hogy végzett.
A kiszabott feladattal kész lett,
s most pittyegve várja, hogy mit teszek.
Lekapcsolom, és világgá megyek.
Fésűs Éva - A lényeg
A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás,
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.
Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Különösen ajánlom az alábbi verset
bizonyos Sándor, József és Benedek
nevű urak figyelmébe; abban bízva,
hátha sikerül rávenni őket, hogy meg-
keressék az útközben elveszített, me-
leggel telerakott zsákokat...
🙂
Mentovics Éva:
KÉSIK A TAVASZ
-------------------
Tavasszal a három barát:
Sándor, József, Benedek
telipakolt három zsákot,
cipelte a meleget.
Minden évben így volt eddig,
de most – lássatok csodát! –
szőrén-szálán felszívódott
ez a három jóbarát.
Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek,
nem hozott az idén semmit,
de főként nem meleget.
Didereg az erdő népe,
szélben vacog a határ,
zsendülne már fű, fa, bokor,
három teli zsákra vár.
Nézegetem a naptárat;
Sándor, József, Benedek…
Elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek!...
Várnai Zseni: Szolgálj szívem
Csak kis kitartás! – biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört…
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, – kipp-kopp… pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kipp-kopp… tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog…
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom…
Most meg-megállok s felfohászkodom:
– Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj…
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan…
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
Kun Magdolna: AZ UTOLSÓ KERINGŐ
Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
hadd érezzem azt, az öregség nem fáj;
hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.
Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben,
könnyedén lebegve, mint az első randevún,
mikor kezem kezedbe rejtetted és annyit mondtunk:
most már mindörökre egymáshoz tartozunk.
Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat.
Mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
amit sokszor szerettünk volna megtörténté tenni,
de a sors elvette a hozzá való merszünk...