Életem Ausztriában 3. – Gyermekágy Zsófi babával

Andynak utána haza kellett mennie, minket pedig feltoltak az osztályra, és rögtön nálam is hagyták a babát. Én pedig azt sem tudtam, mit csináljak vele. Úgy fájt mindenem, alig bírtam felemelni a gyereket, csak egyik mellemtől a másikig vonszoltam, de már böfiztetni sem tudtam felemelni a négy kilóját. Csak sírtam és sírtam, és végül szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel. Hát be kell vallanom, én bizony nem szerelmesedtem bele rögtön a kislányunkba, annyira szörnyen éreztem magam, hogy császár lett a szépen eltervezett szülés helyett, hogy még erre sem voltam képes.

A második éjszakán már le is adtam a csecsemős szobába néhány órára, hogy csináljanak vele valamit, mert csak üvöltött torka szakadtából, én pedig vele sírtam, szörnyű volt! Napközben Andy ott volt és az ölében valahogy elaltatta, de éjszaka ugye rám maradt a baba. Amikor már fel tudtam valahogy tápászkodni, akkor a folyosón tologattam éjszakánként a gurulós kiskocsiban, de persze attól sem lettem kipihentebb. A mellem kisebesedett, nem ment az elején a szoptatás sem, ha a férjem nem biztat, hagyom az egészet a csudába. Így végül az első két héten fejtem, és cumisüvegből kapta a tejet, amíg be nem gyógyult a cicim.

Összességében nagyon rosszul viseltem a műtét utáni napokat – sírtam egész idő alatt, haragudtam mindenkire és mindenre, hogy miért pont én vagyok ilyen szerencsétlen. Ráadásul még az orromat sem tudtam kifújni, addig nem is tudtam, hogy ahhoz is hasizom kell. A wc-zésről ne is beszéljünk, mert persze az sem sikerült napokig a seb miatt.

És mivel a bajok csőstül jönnek, az utolsó előtti kórházban töltött napunk reggelén a férjem derekába otthon becsípődött egy ideg, úgyhogy mentővel vitték be az ortopédiára, ami egy emelettel volt fölöttünk. Fájdalomcsillapítókon élt napokig, nem is tudott értünk jönni, mert még az autóba sem bírt beszállni. Anyósomék jöttek értünk a kórházba, de úgy, hogy reggel tízkor kaptam meg a zárójelentést és valamikor délután három-négy óra körül értek be, ráadásul hazafelé após úgy vezetett, mint egy őrült, úgyhogy sírógörcsöt kaptam az autóban...

Az első otthon töltött napok így nem voltak teljesen zökkenőmentesek – például ha éjszaka felébredt a gyerek, akkor úgy öt percbe telt, amíg a párommal kilászálódtunk az ágyból. Neki a dereka fájt, nekem ugye a hasi sebem... Mire átértünk, hogy megszoptassam a babát, szegénykémnek már lila volt a feje a sírástól.

De aztán belerázódtunk mindenbe, és végül szép lassan a kötődés is kialakult Zsófika meg köztem, és most már mindennél jobban szeretem a kis huncut nagylányomat.

Történetem szolgáljon tanulságul mindenkinek – készüljetek fel minden eshetőségre, bármelyik szülésből lehet császár vagy egyéb komplikáció! De ettől nem kell kétségbe esni vagy depresszióba, mint én, hanem fogjátok fel úgy, hogy ez egy lehetőség arra, hogy egészséges babád legyen. Hiszen száz évvel ezelőtt még mindketten belehaltunk volna egy hüvelyi szülésbe! A császár egyáltalán nem a világ vége, csak pozitívan kell hozzáállni, nem úgy mint ahogyan én tettem.