Hogyan NE legyünk tökéletes anyák

Amik nálam kiverik a biztosítékot ezzel kapcsolatban, az egyrészt a celeb anyukák (némely kivételtől eltekintve) nyilatkozatai; akiknek semmiféle nehézséget nem okoz a gyerekkel kapcsolatos tennivaló (és mellesleg, ránézésre abban is kételkedsz, hogy egy levest meg tudna főzni az illető hölgyemény) és meglehet, abszolút bénának érzed magad ettől a folyamatos tökélytől, amikor reggel azzal kelsz, hogy de jó lenne csak csendben, nyugodtan feküdni még egy picit, vagy egyáltalán aludni, ha esetleg fent voltál fél éjszaka.

Az, hogy felmerül benned, hogy de szeretnél egyedül lenni egy fél napot, az már Isten ellen való vétek. Arról nem is beszélve, hogy kicsit uncsi már a büdös pelenka (és egyre büdösebb, ahogyan cseperedik a gyerek), a főzőcskézés, a sétáltatás (ugyanaz a kutya, ugyanaz a cica, ugyanaz a néni), hogy már jóformán témád sincs más, csak a gyermeked, meg hogy mi legyen az ebéd. Hogy arra gondolsz, legalább a munkahelyeden volt huszonegynéhány nap szabadságod, most meg még lehet, hogy munkahelyed sem lesz. Hogy azon lamentálsz, ha bevállalod a gyest, meg a harmadik évet, akkor miből fogsz megélni, mert abból nem lehet. Na, ezek aztán messze vannak a tökély feelingjétől, annyi bizonyos…

A másik ilyen téma, a neveljünk tökéletes gyereket, hogy a miénk legyen az első fitness, IQ bajnok, lehetőleg így egy az egyben. Ennek érdekében ne hagyjuk a gyereket üvölteni, mert az árt a lelkének, de ne is kényeztessük el, mert akkor meg abban a hitben fog felnőni, hogy mindent megkaphat, ami szintén árt a lelkének. Szóval, ha ordít a gyerek, talán próbáljuk vele megbeszélni a dolgot, egy 8-18 hónapos baba igazán fogékony a lélektani eszmecserékre.

Máskülönben mi egyebet tehetnénk?

Főzzünk neki mindennap friss, egészséges, bio ételt (a bébiételek semmiképpen nem jók!), de várjuk meg, amíg gyermekünknek lesz türelme kivárni a gáztűzhely mellett a sok pepecselést, mert ha belerakod a ketrecbe (gyengébbek kedvéért: járóka) az megint csak ártalmára van. Ha esetleg a hideg is kirázza a frissen főzött bioételtől (amibe mellesleg szíved-lelked is beleadod, és imádkozol, hogy legalább egy kicsit a fogára való legyen), akkor ne szoktassuk rá, hogy adunk neki valami mást, hanem vegyük rá, hogy megegye. Készítsünk neki szép kis formákat, hátha megtetszik neki és úgy végre majd elfogyasztja. Ha a gyermekednek még sincs türelme kivárni, amíg te iparművészt játszol, műremekké formálva az ebédet, akkor vagy nem értékeli a büdös kölke a szépet, vagy nem vagy elég tehetséges.

Tanítsd meg, hogy mit szabad és mit nem szabad. De a NEM szót, lehetőleg ne emlegesd túl sokszor, mert az negatívan hat a gyermekedre, ráadásul csak azt fogja hajtogatni, míg beleőszülsz. Ha az elérni vágyott tárgyakat – saját és gyermeked jól felfogott érdekében - megpróbálod elérhetetlen magasságokba tenni, akkor szimplán csak lusta vagy. Az én gyermekem, ha elérhető közelségbe kerül az általa kívánt dologhoz, és azt mondom neki, hogy azt nem szabad, mint a villám, megkaparintja magának, és elfut a lakás másik végébe, hogy legalább egy kis tanulmányozásra legyen ideje, mielőtt még vissza tudnám szerezni tőle. Talán nem az enyém az egyetlen kíváncsi gyerek. Nyilván nem engeded, hogy késsel, vagy egyéb éles tárgyakkal rohangásszon, vagy a vegyszereket kóstolgassa. Általánosságban a bútorok előbb megvoltak egy lakásban, mint a gyerekek és a fene gondolt rá, hogy ezek legtöbbjét nagyon, de nagyon nem bababarát bútorként tervezték.

És bizony, ha nem éppen kint vagytok a friss levegőn, akkor a babád pakolgat. Még ha nem szabad, akkor is (vagy akkor még inkább). Szóval igenis vannak dolgok, amiket ha féltesz, akkor felteszed. Jó magasra. Tanácsok, rengeteg „kedvesen” maró dolog, amivel az ember nap mint nap találkozik. Jobbnál-jobb ötletek, újságban, tv-ben, neten. Még a gyerekorvosnál is. A minap azt javallta a 18 hónapos lányomnak, aki két hétig csak hébe-hóba aludt, mert jött a foga, hogy ha nem alszik a gyerek, biztosan nem fárad el, mozogjon még többet, a napi rutinon kívül még tegyen meg – nem viccelek - 4 Km-t. Az általa javasolt útvonal kb. annyi, Elmondtam neki még egyszer, hogy eddig nem volt gond, csak az utóbbi két hétben. Erre, érdemben nem reagált. Talán megértette. Erről, meg az összes jó tanácsról mostanság csak az jut eszembe, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. De tényleg.

Aki, bármennyire is ezek szerint az okosságok szerint próbálna élni, az valószínűleg bele is bolondulna, annyi ellentmondás, és gyakorlatilag hasznavehetetlen ötletelés látott napvilágot.

Egy anyában mindig ott sorakoznak a kérdések, vajon jól csinálom, nem ártok neki ezzel, elég, amit nyújtok? Ezek a kinyilatkoztatások, okoskodások sok segítséget nem adnak a kételyeinkhez. Ha elfogy a türelem, elszakad a cérna, keményebben rászólsz a gyerekre, vagy a fenébe kívánod hirtelen jött indulatodban (ne adj’ Isten bébiételt adsz neki, mert nincs időd, kedved, anyagod főzni), nem természetes folyamatként reagálsz rá, hanem mar a lelkiismeret furdalás, hogy szegény gyerek, most biztos jóvátehetetlen károkat szenvedett.

Leginkább ebben, mármint a lelkiismeret-furdalás felerősítésében nyújtanak nagyot ezek a páratlan tanácsok. Minden baba és minden anyuka más. Ízlésben, temperamentumban, tűrőképességben, mindenben. Erre szerintem nincs külön recept, maximum csak egy jól felépített iparág, amely próbál megnyerni magának.

Egyszerűen csak "legyetek jók, ha tudtok, a többi úgyis hiábavalóság".