Kamaszok

Szerencsére jól emlékszem a saját kamaszkoromra, a kevésbé rugalmas édesanyámra, aki ugyanúgy féltett engem a rossz dolgoktól, mint én a kamaszlányomat, csak ő nem találta meg a jó módszert hozzá. Nem akarom ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint ő. Nem vagyok biztos a dolgomban sokszor én sem, de igyekszem konfliktusok, hosszú lelki beszédek és földhözragadt bölcsességek nélkül egyengetni a kapcsolatunkat.

Nincs könnyű dolgom, mert a lányom nagyon más mint én. Két bátyám mellett nőttem fel, igazi fiús viselkedést, öltözködést tanultam el tőlük. Mióta túl vagyok a 30-on azóta figyelek rá jobban, hogy valamelyest nőiesen öltözzek.

Lányom sminkeli magát (nem ordít róla, hát engedem), magassarkúban jár, melltartót hord (én akkor kezdtem, mikor vele terhes maradtam). Nagyon-nagyon nőcis. Meg van a maga stílusa, bár szerintem időnként túlzásba viszi (de ezért sem szólok, abban reménykedem, hogy kinövi). Elég sok mindent elmond nekem, ami a társaságában történik, lányok és fiúk történetét, barátságokat, szerelmeket.

Szó se róla, első helyen szerepel a fontossági sorrendben a pasi kérdés, de ez egyenlőre csak elméleti síkon zajlik. Az elvem az, ebben az ügyben, hogy hiába tiltanám őt valakitől, ha dúl a szerelem, mit sem számít, már csakazértis kijátszana, hogy találkozhasson VELE. A másik pedig, hogy a NAGY Ő ebben a korban vajon meddig is tarthat? 1-2-6 hónapig? Aztán jön a következő, "nagyon jó pasi" és ennek már se híre, se hamva...

A kishúgáról szépen gondoskodik, az öccsének ő a fő bizalmasa, neki mond el mindent először.

Nem korlátozom a barátnőzésben, strandolásban, tv-zésben, gépezésben. Általában tudja a mértéket.

Azt hiszem összességében nagyon jó dolga van.

A gondom az vele, hogy alig segít itthon valamit, nem képes - mert szerintem nem is akar - észrevenni semmi tennivalót. Ha valamit megcsinál, akkor az utómunkálatok elmaradnak, amitől elmondhatnánk, hogy teljes munkát végzett. Sokszor "elfelejti", amire megkérem. Nem tudom, hogy ilyenkor büntetni kellene, vagy mit tegyek. Vagy ismételjek türelmesen, amíg meg nem tanulja?

Amúgy pedig nagyon egy hullámhosszon vagyunk, sokszor mondjuk ki ugyanazt ugyanakkor. Fél szavakból is értjük egymást.

Olyan gyorsan elszalad ez a pár év, ami hátravan a gyerekkorából, nem akarom, hogy úgy emlékezzen rá, de jó, hogy vége van, mert házisárkányanyu folyton veszekedett vele.

De azt sem szeretném, hogy útravaló nélkül bocsássam az életbe, mert akkor talán azt kapnám meg idővel, hogy ezt és ezt sem tanítottad meg nekem....

Kérem, aki elolvassa és hasonló tapasztalata van, akár mint gyerek, akár mint szülő, adjon ötletet, mit csináljak, hogy bírjam rá, hogy "erőszak" nélkül, magától fogja meg a munka végét és vegye észre, amikor hatfelé próbálok teljesíteni, akkor a részéről egy 15 perces segítsége nekem mennyit számít.