Szupernagyi, avagy Anyukám a net szerelmese

Úgy kezdődött - édesanyám elmondása szerint -, hogy megfertőztem őt, amikor egy őszi szünet alkalmával a segítségét kértem, hogy vigyázzon a gyerekeimre, mert dolgoznom kell, nem tudok szabadságot kivenni.

Mutattam neki egy oldalt, ahol az új és régi ismerőseit keresheti meg az ember. Neki nagyon sok ismerőse van, sok helyen élt már, hagyományos levelezés útján is tartja régi osztálytársakkal, tanárokkal, szomszédokkal a kapcsolatot.

Miután tőlünk hazament, rövid időn belül vett egy használt számítógépet és elintézte, hogy bekössék az internetet.

Rövid időn belül túlszárnyalta, szinte megduplázta az én ismerőseim számát.

Mivel mi messze lakunk, így az alap beállításokat a bátyám csinálta meg neki.

Mikor mentem, vittem a fényképeket, és felraktam neki a gépére, könnyen elérhető helyre. Mikor rossz kedvű, vagy csak hiányoznak neki az unokák, akkor odaül és nézegeti őket.

Most, ha már megyünk hozzájuk, mindig viszem a vezetéket a fényképezőhöz és fel is töltöm neki a legújabb képeket, amiket ott csinálunk.

A legjobban az tetszik, hogy sosem adja fel, addig küzd és kínlódik, amíg el nem éri, meg nem találja, amit keres.

MSN-ezik is, volt olyan, hogy a különböző helyen élő, közel hasonló korú unokáival egyszerre beszélgetett. Fényképet fogad, animációt küld, elmenti a hangulatjeleket. Napi szinten tájékozódik a gyerekeimről (mi lakunk tőle a legmesszebb). Ha egy-két napnál tovább várok a válaszadással, akkor aggódó levél érkezik tőle, hogy mi baj velünk, hogy nem írok.

Olyan büszke vagyok rá, mivel sosem tanulta és sosem dolgozott olyan helyen, ahol számítógépet kellett volna használnia.