50-es nők - rossz házasság. Van kiút?

A válasz szinte magától értetődő: ebben a korban már nagyon nehéz megfelelő párt, barátot találni. Még ha oly jól nézünk is ki, a nekünk korban megfelelő férfiak nem ezt a korosztályt keresik. Ők a 25-30 éves, hosszú combú bombázók után lihegnek. Velük szeretnének megjelenni. Ha ehhez még megfelelő anyagi háttér is járul, esetleg az ifjú hölgy kicsit is számító, egy pár évet biztosan lehúznak együtt.

Ezzel szemben mi nők? Lelkileg megalázva, kifosztva, riadtan, általában depresszióba zuhanva álmodozunk egy jobb életről. Ehhez segítséget nem nagyon találunk. Egymást segítjük, amennyire két sérült ember tud egymáson segíteni. De legalább megértjük a másik problémáját. Érzékeny idegrendszerrel találunk egymásra. Nagyon jó ez a portál az ilyen barátságok létrejöttéhez. Általában naplót vezetünk, ahol őszintén beszélünk érzéseinkről. És figyelemmel kísérjük egymást. Azt gondolom, ez nagyon jó, hogy rögtön van kihez fordulni, azonnal ott a lelki segítség, de megoldást az életminőségére mindenki csak saját maga találhat.

Lehetőségeink: társkereső hirdetések, hasonló internetes oldalak, magányosok klubja.

Tapasztalom szerint a hirdetés eléggé megalázó. Igaz, anonimitást biztosít, de olyan „árulom magamat” íze van. Azonkívül lassú. Igaz, türelem rózsát terem....

Az internetes társkeresők? Gyorsabb, összehasonlíthatatlanul, mint a hirdetés, de magában hordozza annak lehetőségét, hogy egy szélhámos, esetleg egy szórakozni vágyó úriember karmai között találja magát az ember(lánya).

Marad tehát a magányosok klubja? Ez jó megoldásnak tűnik, de csak első hallásra. Előnye, hogy ott mindjárt személyesen ismerkedhetünk meg, vagy nem, attól függően, kialakul-e a szimpátia. De nézzük meg, milyen férfiakat ismerhetünk meg a magányosok klubjában? Elsősorban ott vannak az idősebb, özvegy férfiak. Rizikó-faktor, hogy – tegyük fel, jó házasságban élt, szerette a feleségét – állandóan összehasonlításnak lehetünk kitéve. És a lakása olyan, mintha a felesége éppen csak elutazott volna. Kint vannak a képei, a szekrényben ott sorakoznak a ruhái.

Aztán ott vannak a válásból nem túl jó anyagi körülmények között kikerült férfiak. Albérletben laknak. Esetleg isznak. Rámenősek.

Végére hagytam az alkoholista férfiakat. A leg szerencsétlenebb mindközül. Nem tudjuk, hogy már eleve azért maradt-e magára, mert a házasságában is alkoholista volt, vagy a magány és a kilátástalanság hozta össze az itallal. Nem akarunk ilyennel megismerkedni...

Természetesen mindig vannak szerencsések, akiknek olyan baráti társaságuk van, illetve marad, hogy eljárhat velük szórakozni. Amennyiben nem keríti hatalmába a depresszió.

A munkahelyi ismeretségeket sem árt óvatosan kezelni. Ahogy kiderül, hogy egy nő elvált, vannak férfiak, akik hajlamosak „ráhajtani”. Nem párt keresnek maguknak, csupán a szexpartnert látják a magányos nőben.

Aztán, ha esetleg túl vagyunk egy-két sikertelen újrakezdési kísérleten, helyzetünk még rosszabb. „Akit a tűz megéget, a gyertya lángjától is fél”... tartja a mondás. Nem beszélve azokról a veszélyekről, amit a volt férj emléke hordoz magában. Könnyen lehet, hogy a legnagyobb körültekintés mellett is olyan férfival ismerkedünk meg és kezdünk új életet, akitől éppen nem olyan régen szabadultunk meg.