Elhunyt Madaras József színművész

2007. április 24-én délután jelent meg a médiákban a hír: meghalt Madaras József.

Minden alkalommal, amikor olyan művész távozik el, aki meghatározó személyisége volt életünk egy-egy korszakában a művészetnek, olyan érzés keríti a nézőt, a hallgatót hatalmába, hogy üresebb lesz az életünk...

Ami a hiányérzeten túl felháborítja az embert az az, hogy a televízióban ez a szomorú hír mindössze egy kibővített mondat erejéig kapott adásidőt. Minden jóérzésű ember lelke háborogni kezd, amikor azt tapasztalja, vannak olyan emberek, akiket ágyútalpra emelve visznek utolsó útjára; de elveszítünk olyan művészeket mint Bessenyei Ferenc, Zenthe Ferenc, Madaras József és pár mondatot szentelnek emléküknek. Nem játszák sorba - sem délutánonként, sem késő este -filmjeiket.

Pedig - a teljesség igénye nélkül - említett három művész olyan meghatározó egyénisége volt a magyar színház- és filmművészetnek, hogy a veszteség, amit távozásukkal hagytak maguk után, pótolhatatlan.

Lehet, hogy abból fakad ez az érzés, mert az ember felett sokasodik a múló idő; fiataljaink lehet, hogy nem is ismerték ezeket a művészeket. Sokkal jobban ismerik az amerikai színészeket, mint kis országunk nagy egyéniségeit. Azokat a művészeket, akik igényes maradandót adtak az általuk fémjelzett filmekkel, színpadi szerepekkel. Mert a szappanoperák-beli szerepek nem nevezhetőek felejthetetlen alakításnak... Erről természetesen nem az e műfajban szereplő színész tehet. Manapság talán kissé kényszerpályán mozognak a színművészek. Már kénytelenek elvállalni ilyen szerepeket is, hogy reflektorfényben maradhassanak, megélhetésük biztosítva legyen. De! Ezekért az alakításokért nem valószínű, hogy Jászai- vagy Kossuth-, esetleg Életmű Díjat kapnak. Vége lesz a sorozatnak, az ismétléseknek és jön a süllyesztő. Jön egy újabb szappanopera, abban újabb - nevenincs - szereplők, akkor ők lesznek a mindennapok "hősei", majd az élet örök körforgásában minden kezdődik előről.

"Semmi sem állandó, csak a változás."

Így igaz, de álljunk meg egy percre. A már elment és feledésbe merülő nagy művészeink értékes alakításokat hagytak maguk után. Emlékezzünk meg róluk tisztességgel mi magunk. Vegyük elő, poroljuk le a régi filmeket, nézzük meg, emlékezzünk, tanuljunk és ne felejtsünk.