Várlak Kincsem, hát gyere haza!

Várlak Kincsem, hát gyere haza!

Várlak Kincsem, hát gyere haza!

Hosszú az út tudom, és nehéz megtalálnod,

De kitárt kézzel szólok, hátha megtalálod,

Ez a Te otthonod, meleg puha fészek,

Apa, Anya csak Rád vár, itt szép lesz az élet.

Anya szíve, ha dobban, téged hív csak sorban,

Minden nap, minden perc, téged les, tán Picurka már ott van…

De érzi még nincs bent, méhe üres fészek,

Könnye kicsordul… Miért nincs itt bent élet?

De mind hiába,

Annyi ima, annyi könnycsepp,

Semmi sem hat,

s az idő szalad.

Nincs is semmi vágyam,

Csak egy,

Kis Tested érezzem karomban.

Mit tehetnék, érezned kell,

Hogy szeretet vár itt lent,

Mégsem jössz… mégsem tetszik…

Hazugság hát minden?

Apa is hívogat, simiz hol véli léted,

Babusgat, mesélget, dalol,

Boldoggá teszi fészked.

De mind hiába, hisz nem vagy még itt bent,

Hát csak vigasztal engem, hogy

Csak boldogság várjon itt lent.

Szívünkbe boldogság költözik,

Meleg tölti ki lelkünk,

Mert, mi kis Picurkánk már jön felénk,

Hát illő üdvözölnünk.

Apa mondja, nyugodj meg és örülj,

Mosolyogj, nyisd ki szíved,

Mert Picurka akkor örül!

S ha boldog vagy te is, én is,

Boldogan fog hozzánk jönni Ő is.

Nyugalom lesz aztán, megjön lelki békénk,

Érzem, amit még sosem...

Itt van...a Boldogság költözött közénk!

Hisz Picurka csak arra várt,

Lelkünk nyissuk felé,

Kitártuk szívünk kapuját

S már költözött is közénk!

Apa keze hasamon, simogat, nyugtat,

Most már minden rendben lesz,

Hisz együtt tesszük meg az utat.

Család vagyunk, Picurka itt mocorog,

A lelkem ragyog, s apa csak mosolyog.

Hát hatott, gondolom én hévvel,

Boldogság várt Kincsem,

Így nem is késtél el.

Nem várattál tovább,

Csak míg megértettem.

Parányi lélek tanított meg, várni,

Türelmesnek lenni,

S a szívemet kitárni.

Egy család lettünk,

Így már, (tudom így lesz),

Boldog lesz Életünk.

Apa rám néz s én vissza őrá,

Érzem én is, nem kell mondja,

Szemünk csillan, szívünk dobban,

Szülők lettünk immár.

Boldog, igazi család,

Immár hárman,

Apa, Picurka, meg én!

Koronczai Éva, 2009. június, Bristol