Babázzunk

Mindenki csodálkozott főleg anyósom, mivel ő abban a tudatban élt - ugyan már, hiszen az én fiam nemzőképtelen. Na ezt is nekem kellett megszenvednem a legjobban, hiszen lelkileg nagyon megrázó a magzatvíz-vétel, (amit utólag tudtam meg, amikor már átestem raja) látni azt, hogy a gyermek, akit a szíved alatt hordasz, a monitoron megmerevedik előtted. Ekkor sík ideg lettem, kérdeztem az orvost, alig akart válaszolni, olyan volt mint, akiből harapófogóval is alig lehet kihúzni a szót.

Mikor már kezdtem fellélegezni, 10 héttel később, 30 hetesen kezdődött az újabb rémület: világra akart jönni idő előtt. Szerencsére sikerült visszatartani 8 hétre.

Ezután pár nappal párom nagybátya majdnem ránk gyújtotta a házat, szerencsénkre itthon voltam. Éppen tévéztem (egyébként még a kórházban kellett volna maradnom minimum a szülésig), amikor durranást hallottam, kiment a biztosíték, mentem visszakapcsolni, de forró, sűrű füst fogadott. Nyeltem is belőle eleget, nyitottam ki mindent, ahol csak levegő bejöhetett, felriasztottam a párom és a nagyobbik lányomat, akik éppen már a legszebb álmukat aludták át újra. Ugye tudjátok, mi szokott ilyenkor lenni: mentők, rendőrség, tűzoltók...

Na mindegy, 6 héttel később megszületett "Matatovics" 52 centiméterrel, 2850 grammal, három ujjnyi tágulásnál 2 és fél óra "kínzás" után (az orvost nem érdekelte, hogy mi van velem).

Rögtön cicire raktuk és szopizott. Anyósom karolta át utánam. Három hónap után derült ki, hogy jobb fülére 40 decibel eltérést találtak az audiológián. 1 éves korára ezt is kikezeltettem belőle sikeresen. Ma már olyan nagy lány, mint a többi és nagyon értelmes. Persze beszélni még nem tud, de sok szava van már.