Magamra találás

Nem voltam kövér gyerek, serdülő koromban kerekedtem ki, amolyan nőies formájúra. Sporttagozatos voltam, lételemem a mozgás volt, többféle sportágat űztem. Nem is kellett figyelnem arra, mit eszem. Lehet szerencsés alkatnak nevezni, de mint kiderült, ez azért nem igaz. Soha nem voltam csont sovány, 18 évesen 53 kg-s voltam, teljesen ideális. Aztán belecsaptam az életbe, jött egy kapcsolat, ahol egyfolytában a súlyom és a kinézetem volt a gond, ekkor voltam 56 kg, még mindig nem sok. 20 évesen új kapcsolatom lett, amiben úgy voltam jó, ahogy vagyok. 23 évesen már 64 kg voltam és arra nem is emlékszem, mikor lettem 68 kg. Nem, kövér nem voltam, de erős az igen, amolyan tömör gyönyör; Nagy fenék, has, minden. Eltűnt az a sportos alak, ami előtte megvolt. Egyfolytában frusztrált voltam és önigazolást kerestem, meg kifogásokat. Utáltam magam és azért még jobban, hogy nem vagyok képes lefogyni. Önértékelésem a béka feneke alá süllyedt. Sok mindennel próbálkoztam, de 64 kg alá nem sikerült lemennem. Így eltelt 12 év. 12 hosszú, rossz érzésekkel teli év.

Egy rossz kapcsolatom miatt teljesen lelki beteg lettem (ezt akkor nem tudtam, ez utólag derült ki) és egy csomó fizikai jele volt ennek a lelki betegségnek. Egy alkalommal úgy megrándult a nyakam, hogy a sürgősségin kötöttem ki, mert nem tudtam megemelni a fejemet. A lényeg a lényeg, ekkor találkoztam egy csontkováccsal, aki nem csak a nyakam állapotával foglalkozott, hanem a lelkemmel is. Olyanokat mondott, hogy ne utáljam magam ennyire, álljak a tükör elé, és képzeljem el magam olyannak, amilyen lenni akarok és közben mondogassam magamnak, hogy: „szeretem magam és elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok”. Elég viccesen hangzott, de kipróbáltam. Ekkortájt találtam rá a South Beach diétára és mivel soha nem voltam híve a koplalásnak, ez a diéta jónak tűnt, így belevágtam. Első 4 nap a barátom csak röhögött rajtam, hogy úgysem bírom, én nem mondtam semmit. A 6. napon kezdett komolyan venni és amikor a szénhidrát elvonás tünetei jelentkeztek rajtam, ő segített átevickélnem a krízisen.

Megteltem energiával, életerővel, reménnyel és mosollyal. 9 hét alatt lefogytam 56 kg-ra, ami sokkal többnek is látszott ennél, úgy átalakult a testem, hogy az ismerőseim csak lestek. Én még életemben nem éreztem magam ilyen jól a bőrömben, mint akkor. Élveztem, hogy a régi ruháim szó szerint leestek, 36-os konfekció méretet hordhattam, azok a kicsi ruhák simán rám jöttek. Leírhatatlan érzés volt! Mivel büszke voltam magamra, így elmondhatom, hogy nőtt az önbecsülésem, nem is kicsit. Igaz, mindig tudtam bánni az emberekkel, ezután még könnyebben ment. Szépen elfogadtam, hogy akkori kapcsolatom megöl lassan, így kiléptem belőle. Teljesen megváltozott az életem. A diéta közben végig nagyon jól éreztem magamat, mintha csak egy kalandtúrán lennék, megvizsgáltam a határaimat, figyeltem a testemet, mire hogy reagál. Tényleg az egész egy nagy kaland volt.

Ennek már 2 éve, és elmondhatom, hogy most is tartom a formámat, bár a kilóim megugrottak, de a ruháimon nem igazán érzem. Azóta elkezdtem megint intenzíven sportolni, továbbra is igyekszem egészséges és jó ételeket enni, időnként pedig bármit megeszek, amit megkívánok. Nem mondom, voltak mélypontok és volt idő, mikor megint az étel volt a fájdalomcsillapítóm, de már ez is egyre ritkábban fordul elő. Rájöttem, hogy sokkal nagyobb jutalom este finom túrót enni sonkával és utána pár szem olajos magvat, mert ettől jól érzem magam. Ha csülökpörköltet vacsoráznék krumplival (imádom!!!), akkor nem tudnék aludni, az emésztésem 4-5 napra felborulna, így ez már nem okoz örömet. Ha zsíros ételt akarok enni, szénhidráttal (lásd csülök krumplival), azt délben teszem és fél adaggal. 

Az elhízás egy védekezés. Burkot von az ember köré, hájból. Ha nincs sehonnan energiánk, nincs párunk, vagy van, de rossz a kapcsolat, nem szeretjük a munkánkat, egészségügyi gondjaink vannak, vagy a családdal nincs rendben valami, eltunyulunk mind testileg, mind lelkileg, akkor az étel ad nekünk energiát. Sokan így lesznek kényszerevők, mint ahogy én is voltam.

Ezen csak pozitívabb életfelfogással és akaraterővel lehet segíteni. Az önbecsülés hiánya legalább olyan méretű „betegség” mint bármelyik halálos kor, egy idő után valóban megöl minket.