Elég már a sok rosszból!

24,5 éve láttam meg a napvilágot. Édesanyám 17 évesen szült engem, édesapám 23 éves volt. Nem várt gyerek voltam, de megtartottak...jött a gyors esküvő, közös albérlet stb. Anyám szeretett élni, úgy mint most is. Az alkohol, a fiúk, a csavargás életszükséglete! Apám úgyszintén! Nálunk a verekedés, ordibálás mindennapos volt. Aztán anyám válni akart, amibe apám nem nyugodott bele. Az élet úgy hozta, hogy mikor én 3 éves lettem, apám (26 éves volt) meghalt! Anyám megözvegyült 20 évesen, és magára maradt velem. Nem értettem akkor mi történt, anyám azt mondta, apám katona és küldetésben van. Majd hazajön! Én vártam, de egy napon nem ő, hanem egy ismeretlen férfi toppant be hozzánk. Az új apuka! Elfogadtam, de vártam apámat egészen 7 éves koromig! Akkor tudtam meg, hogy már nem él! Kiborultam... ezt tetézte, hogy anyám bejelentette, kistesóm lesz. Örültem is, meg nem is. Aztán peregtek az események, már a kórházban voltunk, vártuk, hogy megszülessen a húgom. Nevelőapám sírva jött ki az ajtón, majd összeesett. Barbika meghalt - mondta. Vízfejű volt... Sírt mindenki...

12 éves koromban anyám ismét bejelentette, babát vár! Rettegett mindenki, de szerencsére egészséges kisöcsi született. Hazajött anyám a babával, de én rá sem bírtam nézni... 4 hónapos koráig nem is láttam a testvéremet. Újabb bejelentés következett: nevelőapám örökbe akar fogadni, nevére venni engem... akarod, kislányom? Kérdezte anyám! Mondtam, hogy nem! De mivel kiskorú voltam, megtörtént a dolog! Édesapám vezetékneve eltörlődött!

Borzasztó rossz volt akkor nekem! Utána, mintha én egy idegen gyerek lettem volna... nem foglalkozott velem senki, csak vertek, ordibáltak velem... elkanászodtam, csavarogtam, fiúztam, ittam, cigarettáztam! 13 évesen! Mikor besokalltam, felvágtam az ereimet! De anyám a kórházban csak annyit mondott: Hazamegyünk, kapsz! Azt hittem megpuszil, átölel, mondja, hogy szeret, de nem így történt! Ezeket sosem csinálta. Bezzeg az öcsémet szeretik! Diákéveim alatt minden rosszat kipróbáltam... drog, alkohol, randalírozás... Okos csajszi voltam ezek ellenére!:) Jól ment a suli, ha bejártam. Pedig nem tanultam. Sajna az érettségi kimaradt, de voltam Országos Szakmai Kiváló Tanuló is, énekhangomat is bemutattam... Összejöttem egy sráccal, akinek volt egy rock bandája. Én lettem az énekes! Klassz volt nagyon! Akkor boldog voltam, és szerelmes. Sokáig zenéltünk együtt, de a 18. szülinapomon szörnyű dolog történt! A fiúmhoz indultam, de a háza lángolt! 2 tűzoltó autó, rengeteg ember fogadott! A barátomat az udvaron takarták le a szemem láttára! Halálra égett... Még most is sírok ezen, mert imádtam, ő volt mindenem! És ő is elhagyott! Gyászoltam, és most is a halála évfordulóján viszek a temetőbe virágot!

Aztán 19 évesen találkoztam egy nagyon szimpatikus sráccal! Happy volt az életem! Robit nem felejtettem el, de próbáltam túl lenni rajta! Megszerettem Lacit, össze is költöztünk!

Megkérte a kezem a 20. szülinapomon, és igent mondtam! 2007-ben megszületett a kislányom, 2010-ben a kisfiam! Azt hittem, most már vége a sok rossznak, és élhetünk boldogan!

De a kisfiam egészsége sajnos nem a legjobb...orrszűkülettel született, kruppos is. Több életveszélyes helyzeten vagyunk már túl, annak ellenére, hogy most volt 1 éves. Az orvosok csak annyit mondtak mindig, mikor kórházba kerültünk, hogy nem biztos, hogy túléli! De ő nagyon erős kisfiú, küzd, és élni akar!

Keresztlányom 3,5 éves, márciusban csontvelőrákot diagnosztizáltak nála. Ismét feketében látok mindent! De nem adom fel, és nem hagyom magam! Nem engedem, hogy leteperjen ez a sok rossz! Küzdök, és nem riadok vissza semmitől! Harcolok a családomért, nem hagyom el magam! Nem engedem, hogy elvegyék tőlem az életem!

Bízom abban, hogy vége a szerencsétlenség sorozatnak!

A legfontosabb, hogy soha nem szabad megtorpanni!!! Én már sokszor voltam élet-halál határán, de rájöttem, nem tehetem! Megtaláltam az életem értelmét, és tudom, hogy egyszer felhőtlenül boldogok leszünk!