Ármin (Bömbike) születése

Az egész történet azzal kezdődik, hogy igazából még nem gondoltam a gyerekszülése, pedig mondhatni, hogy már elég öreg vagyok hozzá..Úgy véltem ráérek még, majd ha ez meg az még meglesz. Szóval a tipikus eset, mindig volt valamilyen indokom, hogy még miért ne...Sokáig nem is gondoltam bele, hogy terhes lehetek, de a barátnőm elkezdte rágni a fülemet, csak úgy poénból, hogy csináljak egy tesztet,mert lehet, hogy az vagyok. Ő akkor már 3 hónapos terhes volt. Tüneteim nem voltak, a menstruáció elmaradása, mint figyelmeztető jel azért nem működött, mert korábban is, hol volt, hol nem..

Aztán vettem egy tesztet, és én lepődtem meg a legjobban. Ott volt a két csík, és én napokig nem tértem magamhoz. Aztán elég hosszú idő eltelt amíg megszoktam, és megszerettem az érzést, hogy gyerekünk lesz. Bár megszeretni egy pillanat műve volt. A 12 hetes ultrahangon (2006. nov.29-én), amikor meghallottam a szívhangját, és megláttam, egyből beleszerettem.

2007.június 11-re voltam kiírva, de mivel nálunk a családban mindenki 1-2 héttel korábban szült, én is erre készültem. És mekkorát tévedtem.Jún.14-én azt mondta a dokim, hogy 18-nál tovább nem vár, akkor megindítja a szülést. Na, ettől rettegtem, mert úgy éreztem ezzel "megerőszakolnánk" a gyerekünk születését. Úgyhogy nagyon kérleltem Ármint, hogy induljon el magától. És imáim meghallgattatak..Jún.16-án hajnali 4-kor úgy éreztem mintha valami csordogálna, de olyan kis mennyiség volt, hogy gondoltam nincs jelentősége, és visszamentem aludni. Persze nem tudtam, és rövid időn belül jött az első fájás, és egy csomó véres nyákos anyag is távozott..Akkor már kissé görcsbe rándult a gyomrom, mert tudatosult bennem, hogy már közel a szülés. Érdekes, amikor ez tudatosult , már egyáltalán nem féltem, és nem voltak kétségeim, hogy megtudom csinálni.. A fájásokban semmi rendszer nem volt, én pedig még húzni akartam a kórházba indulást.Anyukám és a párom viszont reggel óta rágták a fülem, hogy induljunk. 11-körül beadtam a derekam, féltem,hogy azt mondják menjek haza, mert ez még nem igazi szülés, ugyanis nagyon elviselhető fájásaim voltak. Helyette a dokim azzal fogadott, hogy miért csak most jövök, ha a magzatvíz már hajnalban elkezdett csordogálni..Mindenesetre felvettek, és a dokim közölte, hogy szerinte éjfél körül meglesz a baba. Na, akkor egy kicsit leizzadtam, azért ez délelőtt 11-kor egy kissé késői időpontnak tűnt. Úgyhogy nekiálltam vajúdni, sétáltam a folyosón a párommal (ez volt az egyik legjobb része a szülésnek), néha feltettek a ctg-re,aztán újra kiengedtek. Du.5-kor visszajött a dokim, aki közben elment, és közölte, hogy szűk 2 ujjnyira tágultam csak ki. Teszem hozzá, egy ujjnyi volt, amikor bementünk. Ezek szerint hiába szedtem a homeo-bogyókat, meg ittam a málnalevél teát.

Addigra már nagyon fáradt, és türelmetlen voltam. A doki közölte, hogy egy kis oxitocinnal megsürgeti a dolgot. Bevallom nem nagyon bántam. Kaptam epidurálist is, ami nekem nagyon jó volt, mert így tudtam csaknem egy órán keresztül bóbiskolni..(És a párom is a mellettem lévő széken.)1/2 9 körül újra megjelent a dokim, és úgymond nekiálltunk szülni. Először egyik, majd a másik oldalamra fordulva kellett felhúzott térdekkel, nyomnom néhányat. (erre azért volt szükség, mert még fennt volt a baba)Utána 4-5 nyomás múlva meglett Ármin. Annyira koncentráltam a nyomásokra, mint még soha semmire egész életemben. Teljesen öntudatlan állapotban, csak arra figyeltem, amit a doki mond. Meg is lett az eredménye. Viszonylag könnyen és gyorsan meglett az én kis Bömbikém. Már a szülés közben szóltunk a dokinak, hogyha megvan a baba, szeretnénk ha nem vinnék el azonnal, hanem nálam maradhatna egy darabig. Nagyon készségesen megígérte. Teszem hozzá, ez nem igazán bevett szokás abban a kórházban, ahol szültem. Amikor este 1/2 10-kor megszületett Ármin (3320 grammal,és 50 centivel)egyből odadták pár percre. Amikor kibújt ordított,mint a sakál, ahogy a kezembe fogtam egyből elhallgatott, és adtam neki egy puszit, Ő meg csak nézett azzal a gyönyörű akkor még palaszürke szemével. Aztán bepólyálták és visszadták, én pedig megszoptattam, és 1,5 órán keresztül hármasban voltunk a függönnyel elválasztott paraván mögött. Ármint gyakorlatilag ottfelejtették. Persze én nem bántam.Az egész szülés csodálatos megkoronázása volt az, hogy ennyi ideig gyönyörködhettem a fiamban, és neki is nagyon stresszmentesen telt élete első órája. Sokan szültek aznap, és volt tennivalója a szülésznőknek...Éjfél körül bekukkantott egy nővér, hogy itt is van még egy baba? Mondtam neki, hogy igen, akad itt egy ..Aztán elvitték, de éjjel kettőkor már újra együtt voltunk. És azóta is. Nagyon hálás vagyok a dokimnak és szülésznőnek, mert mindkettejükben kellemesen csalódtam, és noha nem volt beavatkozás mentes a szülésem, ennél jobbat a következő alkalommal sem kívánok magamnak.

És örülök annak, hoghy Ármin megismertette velem, milyen az, amikor mindenek fellett, és feltétel nélkül szeretsz valakit. Az időjárás is tükrözte a nagy esemény alakulását. Amikor bementünk a kórházba esett az eső, de délutánra már hét ágra sütött a nap, és egyre melegebb, kellemesebb lett az idő..