Az én kis manóm születése

Eredetileg 2008. december 30-ára voltam kiírva szülni, de mondtak 31-ét és 1-jét is. December 28-án, amikor felkeltem kicsit furán éreztem magam de nem tudtam mire vélni. A délelőtt szépen eltelt, bár néha éreztem pár erős szúrást a derekamban, de gondoltam, biztos elmúlik. A terhesség alatt elég sokat fájt a derekam. Aztán délután lett a fájdalmak, csak nem akartak megszűnni, inkább egyre sűrűsödtek és erősödtek.

Akkoriban még Szentendrén laktunk, anyumék meg Sopronba. Épp telefonon beszéltem anyuval, amikor megint a derekamba nyilallt a fájdalom és kérdeztem tőle, hogy mit fogok érezni, ha jönni akar a pici, mert már fájdalmaim vannak. Kicsit el is pityeredtem. Aztán mondtam, hogy nyugodjak meg semmi baj, valószínűleg meg akar születni a kicsi babánk. Gyorsan adtam páromnak a telefont, anyu mondta neki, hogy ha sűrűbbek lesznek a fájdalmak induljunk a kórházba, addig meg telefonáljunk oda. A telefont természetesen nem vették fel sehol, mivel vasárnap volt.

Estefelé úgy döntöttünk elindulunk Pestre a kórházba. Választott orvosom nem volt, mivel Szentendrén jártam terhesgondozásra.

Amikor megérkeztünk csináltak egyből NST-t, de azt mondták hogy elég rendszertelenek még a fájások, még napokba telhet, mire megindul tényleg a szülés, de ha gondolom, maradjak bent éjszakára. Még csak egy ujjnyira voltam kitágulva akkor.

Párommal sokat tanakodtunk mi legyen, végül bent maradtam a kórházban. Bekísértek egy szobába átöltöztem és mondták, hogy próbáljak meg pihenni.

Mondanom sem kell, hogy ez nem igazán ment. Iszonyatos fájások jöttek a derekamba, lefeküdni képtelen voltam. Hajnalba felmentem a nővérhez, megvizsgáltak, de nem tágultam tovább. Mondták, hogy délelőtt menjek vissza megint.

Egész éjjel egy percet sem tudtam aludni. Másnap délelőtt felmentem NST-re, megvizsgáltak és azt mondták bő 3 ujjnyira ki vagyok tágulva, irány a szülőszoba.

Gyorsan hívtam a páromat, hogy jöjjön. A szülőszoba nagyon szép volt, meg jól felszerelt. Kaptam kórházi ruhát, aztán rátettek az NST-re. Nemsokára megérkezett a párom. Szerencsére egy nagyon rendes ügyeletes orvost és szülésznőt sikerült kifognom. Kettő körül megkaptam a beöntést, ami nem volt túl kellemes. A magzatvizem nem folyt el, úgyhogy délután 3 körül megrepesztették a burkot. Egyfolytában azt akarták, hogy feküdjek le, de nem bírtam feküdni. Volt egy nagy gumilabda, azon üldögéltem végig, a párom pedig mellettem. Elég kimerült voltam az éjszakai álmatlanság miatt.

Délután négykor, amikor vizsgáltak, azt mondták nemsokára meglesz a baba. Aztán semmi. A következő vizsgálatkor megint ugyanezt mondták. A fájdalmak már igen gyakoriak voltak. Próbáltam jó mély levegőket venni, az segített picit. De végig iszonyatosan fájt a derekam, odajöttek a legnagyobb fájások.

Aztán este kilenckor bejött az orvos és azt mondta, hogy most megszüljük a babát. Mondta, hogy ha jönnek a fájások, próbáljak nagyot nyomni. Elsőre nem sikerült aztán a következő fájásnál igen, pár perccel később a szülésznő azt mondta, hogy már látni, hogy hajas babánk lesz, ha gondolom megsimogathatom a kis fejét. Megsimogattam, hihetetlen volt, ez sok erőt adott. Még pár nyomás volt hátra és 21 óra 20 perckor kibújt a mi kis Balázsunk.

Mondták, hogy jó nagy baba lesz, hát tényleg az lett. 3950 grammmal és 58 cm-rel jött a világra. Az Apgar értékelése 10/10 volt, bár először nem nagyon akart sírni. Amikor kibújt egyből odatették a hasamra. Csodálatos érzés volt.

A kicsi fiam, alig tudtam elhinni. Aztán apa elvágta a köldök zsinórt és elkezdték megmosdatni meg felöltöztetni a picit, addig engem is elláttak. Észre sem vettem, hogy szükség volt gátmetszésre, pedig ettől azért tartottam.

Amikor a pici fel volt öltöztetve, odatették a kiságyába mellém. Simogattam a pici fejét, Ő pedig csodálkozott a szép nagy szemeivel. Nagyon érdeklődő és éber volt. Aztán tüsszentett kettőt, annyira édes volt. Picit még maszatos volt és olyan kis édesen ráncosak voltak a kis kezei a magzatvíztől. Mondták, hogy azért tágultam ki nehezebben, mert jó nagy baba volt és nehezebben ment lefelé a kis feje.

Miután végeztek a sebem összevarrásával odatették mellém a picit, hogy szoptassam meg és kettesbe hagytak vele. Alig mertem hozzáérni, annyira kis törékeny meg picike volt. Nagyon ügyesen elkezdett egyből szopizni, aztán amikor jól lakott nézelődött. Aztán nemsokára jött a nővér és elvitte engem pedig betoltak a szobámba.

Miután lefeküdtem nem tudtam egyből aludni, elég kimerült voltam még. Egyfolytában előttem volt az én picikém arca és alig vártam, hogy reggel legyen és a karomban tarthassam megint.