Kinga és Benjamin érkezése

Nagyon örültünk, vártuk az újabb kisbabát. Aztán a 12. heti ultrahang eltérést mutatott, elég súlyosat, így sajnos elvették a babát. Egy világ omlott össze bennem... Később kiderült, 18-as triszómiája volt, genetikai eltérés, szerencsére nem öröklődik, nyugodtan vállalhatunk még babát, nagy valószínűséggel nem fog ő is beteg lenni. De ez a pici akkor is a mi babánk volt, ott élt a pocakomban 12 hétig!

Férjem és családom 100%-ig mellettem állt, így egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam és ne próbálkozzunk újra.

És a teszt 2007. decemberében újra pozitív lett! Természetesen halálosan féltem minden vizsgálattól, nehogy bármi probléma legyen még egyszer! Ezért aztán csak a 9. héten mertem elmenni orvoshoz, aki megerősítette, babát várunk, nézzük meg ultrahangon is, mondta. Nézegette egy darabig szó nélkül, én már az ájulás szélén voltam, hogy megint valami gond van. Aztán odafordította a monitort felém, de még mindíg nem szólt semmit. Én pedig két gombócot láttam a képernyőn! Ikrek! A Sors visszaadta nekem a májusban elvesztett babámat!

A terhesség alatt semmi gond nem volt, jól viseltem, csak az 5. hónap után már úgy néztem ki és úgy is éreztem magam, mint egy bálna.

2008. június 10-én voltam az orvosomnál vizsgálaton, aki közölte, hogy 21-én elutazik 2 hétre nyaralni, így július 7-én találkozunk legközelebb, akkor már a kórházba menjek, és készüljek úgy, hogy ott is maradok, az utolsó hónapban szeretne napi szinten figyelemmel kísérni. (Hozzáteszem, a kórház tőlünk 45 km-re volt, így ezt csak így lehetett megoldani.)

Teljesen elkeseredtem, mivel Pannát túlhordtam 1 héttel, így vele is kórházban feküdtem szülés előtt. Pedig én otthon szerettem volna arra ébredni, hogy fájásaim vannak, mérni az eltelt időt, majd szólni Apának, hogy induljunk, és a többi ilyenkor szokásos dolog. Sajna ezek szerint ez most sem adatik meg nekem.

Aztán június 23-án kozmetikushoz mentem. Panna, aki bölcsis volt, anyukámnál volt ez idő alatt, mivel a bölcsiben nyári szünet volt éppen. Amikor visszamentem anyuhoz, nem jól éreztem magam, le is kellett feküdnöm, de ezen kívül semmi különös. Aztán este lefeküdtünk és az első perctől enyhe fájdalmakat éreztem, éppen csak akkorák voltak, hogy ne tudjak elaludni. Forgolódtam, aztán mérni kezdtem az időt, 8-10 percesek voltak, de elég rendszertelenek, volt hogy kétpercenként is jöttek. Felkeltem, interneteztem, aztán úgy éreztem, szűnnek a fájások, így újra lefeküdtem, de ahogy vízszintesbe kerültem, egyre erősödtek. Elmentem zuhanyozni, átnéztem a táskámat, összepakoltam, ami még hiányzott, majd éjjel 2 óra felé felébresztettem Apát, hogy fájásaim vannak, be kéne mennünk a kórházba. Szegény először, félkómában még átfordult a másik oldalára, hogy aludjon tovább, majd a következő pillanatban kiugrott az ágyból és elkezdett kapkodni, meg idegeskedni, hisz még csak a 35. hétben voltam. Felhívtam anyut, jöjjön el, és vigyázzon Pannára, megyünk a kórházba. Az úton szinte semmi fájásom nem volt, már haza akartam fordítani a párom, de azért ha már eljöttünk idáig, nézzen meg egy orvos, gondoltam és bementünk. Éjjel 3 óra, mogorva nővér, megkérdezi, miért jöttünk! Na, vajon mit keresünk a szülészeten éjjel, hatalmas pocakkal?!

Az orvosom nyaral, az ügyeletes orvos kb. fél óra múlva elő is kerül, addig NST, egész szép fájások, mondja a szülésznő. Aztán megvizsgál az orvos, szűk két ujjnyira nyitva, nézzük meg a babákat ultrahangon is! Mindketten fejvégűek, pedig két héttel korábban és az egész terhesség alatt is a kisfiú faros volt. Ez jó jel!

Az orvos ezzel letudta a kötelességét, betettek a vajúdóba, majd reggel a főorvos eldönti, mi legyen velem. A férjemet addig hazaküldtem, próbáljon meg pihenni, reggelig úgyse tudunk semmit. Aztán 7 órakor jött a főorvos, rámnézett és azt mondta készítsenek elő szülőszobára. Na, ez aztán a vizsgálat! Borotválás, beöntés, szokásos.

8 órakor irány a szülőszoba! Felhívtam a férjem, hogy induljon Ő is, apás szülést terveztünk, Pannánál is bent volt és nagyon sokat segített a jelenléte.

Bejött a főorvos, bekötötték az infúziót, tudtam, innen én már fel nem kelek szülés előtt. Kérdezte, mit beszéltem meg a dokimmal, mondtam, hogy úgy egyeztünk meg, megpróbálom megszülni őket, ha gond van, csak akkor lesz császár. OK, mondta és kiment. Ott maradtam egyedül a szülőszobán a borzalmasan kényelmetlen ágyon, közben néha rám nézett a szülésznő. Mozogni nem nagyon mertem, mert zavarta az NST-t, pedig a derekam meg a hátam már borzasztóan fájt. Mondták, hogy itt van már a férjem, csak nincs senki, aki bekísérje, mert teltház van. Szegényke kint szobrozott egészen 10 óráig, mire végre megszánták. Én meg ott bent kínlódtam egyedül.

Közben félóránként megnézett a doki, aki mindig emelt az infúzió cseppszámán, ami persze megtöbbszörözte a fájásokat. A végén már csak nyöszörögtem a fájdalomtól. Fél 11-kor burkot repesztettek, nem fájt, de aztán utána!

Háromnegyed 11-kor kértem fájdalomcsillapítót. Csak nagyon keveset adtak, mert azt mondták, nemsokára szülök. Semmi hatást nem éreztem, hacsak azt nem, hogy 11 órakor elkezdődtek a tolófájások. Kiküldtem a férjemet, hogy kerítsen már valakit, tolófájásaim vannak. Bejött a szülésznő, aki rám nézett és azt mondta, ne hülyéskedjek, 10 perce még csak bő 3 ujjnyira voltam nyitva, és ezzel kiment. A következő fájást végigüvöltöttem, erre bejött a fődoki, hogy mi bajom. Mondtam, hogy szülök. Benézett a lepedő alá, aztán hirtelen akkora lett a sürgés, amekkorát még nem láttam. Legalább hatan voltak ott, pillanatok alatt összerakták az ágyat, aztán annyit mondtak, csak a szülésznőre figyeljek, tegyem, amit mond. Meg hogy az első babánál nem tudnak segíteni, mert baja lehet a másodiknak. 11 óra 10 perckor megszületett Kinga 2380 grammal. (Az óra pont velem szemben volt a falon.) Ekkor már semmi erőm nem volt, azt sem tudom, Benjamint hogyan szültem meg, férjem elmondása szerint úgy húzták ki belőlem, mindenesetre ő is megérkezett 11 óra 16 perckor, 2450 grammal. Mivel koraszülöttek voltak, egyből vitték őket vizsgálni, utána is csak egy perce hozták vissza őket, de jött a gyerekorvos, és mondta, hogy teljesen egészségesek.

A méhlepények nem akartak leválni, így kaptam egy kis Seduxent, és kitépték belőlem. Én erre nem emlékszem, a férjemet addig kiküldték a folyosóra, de elmondása szerint úgy üvöltöttem, mint aki elevenen nyúznak. A varrás alatt tértem magamhoz, addigra már kiment a gátmetszés előtt kapott érzéstelenítő nagy része, úgyhogy azt is sikerült végigélveznem.

Aztán végre kettesben maradtunk a férjemmel, aki elmondta, milyen büszke rám, hogy ezt így végigcsináltam. Szó mi szó, nem volt könnyű, de megérte! Bármikor újra megtenném, hisz két gyönyörű csöppség volt a jutalom!

Kinga és Beni szépen fejlődött, inkubátorban is csak két napig voltak, később megkaptam őket rooming-in-be, és 10 nap múlva haza is jöhettünk.

Tegnap voltak 5 hónaposak, Kinga 6800 gramm, Beni pedig 7450 gramm.

Gyönyörűek, Panna és Apa is imádják őket, nekem meg egyre többször fordul meg a fejemben, nem kellene-e újabb babát vállalni...?