Hanna Kitti érkezése

Nos, így is történt. A karácsonyt még végig pihentük - már amennyire az utolsó időkben lehet pihenni, aztán 27-én reggel mentünk az előirányzott ctg-re, majd utána az orvosunk megvizsgált. Kicsit vegyes érzések fogtak el, amikor közölte, hogy már egy ujjnyit nyitva vagyunk és bármikor lehet bármi... :-)

Apával hazamentünk és hogy ne kelljen a főzéssel bajlódnom, étterembe mentünk. Már eléggé nehezemre esett kivárni, amíg hozták az ételeinket és mintha el kezdett volna "valami" fájdogálni, igaz, elég össze-vissza. Hazamentünk, otthon aztán már eléggé kezdtek erősödni a fájások. Gondoltam segítek magamon, vettem egy jó meleg fürdőt. Aztán egy óra múlva még egyet. Végül este fél kilenckor úgy döntöttünk, itt az idő, menjünk be a kórházba. 9-re meg is volt a felvételem, bent feküdtem a szülőszobán, velem volt apa is, rákötöttek a gépekre, szépen kirajzolódtak a fájások. Nagyon boldogok voltunk, hogy na, akkor hamarosan megláthatjuk a kislányunkat.

De ahogy telt az idő - a gép szerint - szinte teljesen elmúltak a fájások, tágulni nem tágultam. Már ott tartottunk, hogy reggel rám néz az orvosom és ha a helyzet változatlan, mehetünk haza. De csodák csodájára, mire jött az orvosom, hirtelen megint elkezdett a gép jelezni és már két ujjnyira nyitva voltam. Azt jósolták, hogy kb. délután 2 körül megleszünk. Apa kicsit hazament, hogy pihenjen, addig anyum jött be. Időközben volt egy spontán burokrepedésem, akkor már tudatosult, hogy itt ma meg fog születni a kislányunk. Elkezdtek oxitocint adni és beindultak a fájások, úgy igazán.

Megmondom őszintén, hogy nem gondoltam, hogy ennyire fájni fog, pláne, hogy ilyen sűrűn, de az is lehet, hogy amiatt is erősebbnek éreztem, hogy már több mint 24 órája nem aludtam és az a délután még nagyon távolinak tűnt. Időközben megérkezett apa is, de anyum is maradhatott és meg kell mondanom, nagyon sokat segítettek és nagyon hálás vagyok ezért nekik. A nehezét akkor éltem meg, amikor már úgy éreztem, hogy nyomnom kell, de még nem lehetett és végre eljött az idő, amikor az orvos azt mondta, hogy már lehet. Azt hiszem az volt a legfelemelőbb érzés.

Nagyon klassz orvosunk volt, rengeteget segített és végül 15 óra 15 perckor megszületett a kislányunk, Hanna Kitti 49 centivel és 3200 gramm súllyal. A legmeghatóbb pillanat volt életemben, és talán állíthatom, hogy apáéban is, hiszen abban a pillanatban, ahogy megérkezett és felsírt a mi kis drágánk, apa is elsírta magát. A köldökzsinór elvágását már nem vállalta be, de nagyon büszke voltam Rá is, hogy végig támaszom volt. A varrást már szinte nem is éreztem, pontosabban fájni egyáltalán nem fájt. A két órás megfigyelést a szülőszobán tölthettem, még a családom jelenlétében, utána levittek az osztályra, ahol ismét együtt lehettünk a kislányommal. December 31-én pedig már otthon lehettünk. A szülés után azt mondtam, hogy bizony egy jó ideig nem szeretnék a kistestvér projektről még hallani sem, de most bő két héttel a szülés után, már nincs kifogásom, persze majd idővel :-)